Változik a nők alakja, egyre jobban hasonlít a férfiakéra, írja a Corrierre della Sera olasz napilap az amerikai Yale Egyetem kutatása nyomán. A férfias stressz és az étkezési szokások egészségtelen irányú változása miatt a Földközi-tenger partján élő nők is egyre inkább deréktájra híznak, mint a férfiak. Az olasz lányok ma soványabbak, mint nagyanyáik voltak és keskenyebb a csípőjük, lassan eltűnik a latin szépségek gömbölyűsége.
| Az ötvenes-hatvanas években a világ férfijai Gina Lollobrigida darázsderekát szerették volna átkarolni |
Pedig a hagyományos női szépségideált mindig is a mediterrán nők kerekded formákat felvonultató, lágy vonalú teste jelentette: ugye, előttünk van a milói Vénusz, Rubens vagy Renoir nőalakjai. Az érzéki gondolatokat ébresztő testesebb, széles csípőjű asszonyok a termékenység, az egészség és a jómód szimbólumai voltak. A filmvászonra is főként a latin világ szállította a nőies formájú, telt idomú istennőket: Gina Lollobrigidát, Sophia Lorent, manapság Monica Belluccit és Penélope Cruzt. Sophia Loren egyszer állítólag így viccelődött barátnőjével, a holland Audrey Hepburnnel: „A nagy ciciket makarónin kell nevelni, nem tulipánhagymákon.” És azt se tekintsük véletlennek, hogy éppen Madridból és Milánóból indult a mozgalom, amely végre nem enged csontsovány, anorexiás modelleket a kifutókra! A „latin nő” kifejezés ugyanis ma még ugyanolyan stabil márkajel, mint a „latin szerető” (erről néhány oldallal később olvashatnak – a szerk.). Ha az a téma kerül bármilyen nemzetiségű társaságban szóba, hol a legszebbek a nők a világon, a mediterrán térség asszonyai mindig számíthatnak egy-két stabil dobogós helyre.
Nőies nők, férfias férfiak – de meddig?
„Olaszország mostantól Európához tartozik” – ezzel a szalagcímmel jelentek meg az olasz lapok a hetvenes évek elején, amikor népszavazás keretében fogadták el előbb a válás, majd az abortusz lehetőségét is komoly többséggel, még a jóval konzervatívabb Dél-Olaszországban is. A mediterrán nők alakjának fokozatos változása tehát minden bizonnyal egy olyan belső átalakulás következménye, amelynek során a hagyományos férfi és női szerepeket valló országok is elindultak a női egyenjogúság, s ezzel együtt a nemi uniformizálódás útján.
De még mielőtt lelkesen ünnepelni kezdenénk a mediterrán világ amerikanizálódását, hadd említsem meg a volt svéd női egyenjogúsági miniszter, Margareta Winberg egyik, a témánk szempontjából izgalmas nyilatkozatát. Svédország köztudottan a nemi egyenjogúság fellegvára, a feministák Mekkája. Ehhez képest Margareta Winberg arról számol be, hogy a svéd férfiak a nemzetközi átlagot jóval meghaladó mértékben bántalmazzák élettársukat. Számításai szerint a svéd nők negyven százaléka lesz erőszak áldozata, és a tendencia folyamatosan emelkedik. Összehasonlításként pedig megemlíti a spanyol adatot, amely a felmérések szerint tizenegy százalék, azaz sokkal kevesebb nőt ér inzultus a macsónak tekintett mediterrán társadalomban.
Winberg asszony természetesen azt a következtetést vonja le mindebből, hogy a nagyobb arányú svéd erőszak oka a skandináv nők egyenjogúságának erősödése, amely arra készteti az elbizonytalanodott férfitársadalmat, hogy testi erőszak alkalmazásával bizonyítsa fölényét a gyengébb nemmel szemben.
Nekünk azonban egyáltalán nem muszáj ezt az adatot a feminista politikusnő szemüvegén keresztül néznünk. Nyugodtan kiolvashatjuk belőle akár azt is, hogy az összezavarodott skandináv férfiak csak az összezavarodott skandináv nők növekvő agressziójára válaszolnak. A tévesen macsónak nevezett mediterrán társadalmakban nem azért vannak a nők nagyobb biztonságban, mert gyengébbek, mint skandináv társaik, s nem mernek a férfival ellenkezni vagy urambocsá, visszaütni. Akad vajon bárki a feministákon kívül, aki Salma Hayeket, Penélope Cruzt vagy Jennifer Lopezt gyengének látja?
| Jennifer Lopez tényleg nem kedveli a latin amorózókat, inkább a kemény fiúkért rajong. Van is belőle baka időnként… |
A mamma uralma
A patriarchálisnak nevezett társadalmak erejét mindenütt a világon az adja, hogy valójában ezeknél a nemzeteknél a legerősebb a nő és a család tisztelete. A családban a férfi dönt, mégis a mediterrán „mamma” az, akire istennőként tekint a fiúgyerek, és akinek minden szava szent. És ez a rajongás valójában kölcsönös: a latin mamma is istennek tekinti fiúgyermekét, és az egekig ajnározza. Olyan érzelmi melegséggel veszi körül, amelynek következtében a latin férfi ezt a rajongást terjeszti majd ki felnőttként az egész női nemre.
A latin amorózó a mi fogalmaink szerint egyébként egyáltalán nem számít macsónak, férfiasnak, hiszen nyoma sincs benne annak az érzelmeket nem mutató (alexitimiás) lénynek, amit mi a macsón értünk. Az olasz szerető képes naponta ötször telefonálni, odamegy, megvárja, udvarol, kullog, tapad, megint kullog, megint tapad és udvarol, s miután megkapta a nőt, továbbra is fenntartja az amorózó mechanizmusokat, mert úgy érzi, ezzel mutatja ki a lánynak, hogy nem tekinti könnyen kaphatónak. És ezzel a lány is így van: ha nem telefonál a fiú ötször és nem féltékeny, megharagszik és szorongani kezd, mert attól tart, könnyen kaphatónak nézik. Ovidius, a jeles latin költő már időszámításunk előtt megírta, hogy a szerelem olyan, mint a katonai szolgálat, hiszen ugyanúgy teljes férfit kíván: szigorúan, fegyelmezetten kell élni, mert minden reggel, a fölkelést követően a férfinak végig kell gondolnia, hogy az amorózóság mely feladatai várnak rá aznap. Ebben az értelemben kétségkívül az olasz férfiak viszik el a pálmát, a spanyolok és görögök férfiassága ennél jóval élesebb, keményebb, nyersebb.
Spanyol szexológusok által készített felmérésekből kiderül, hogy a latin nők 99%-a ma is elvárja, hogy a férfi kezdeményezzen. Büszkék származásukra, külsejükre, kellőképpen magabiztosak és szeretik, ha ezt a férfiak folyamatos bókokkal megerősítik. Különösen kedvelik, ha a bókok tüzes temperamentumukra, latinos vonzerejükre utalnak. Kevés olyan dolog van a világon, ami annyira bosszantja őket, mint a macsó férfi. Szeretik, ha a férfi kemény, de a férfiassághoz számukra a romantika és érzékenység is hozzátartozik. Az erős egyéniségű férfi elbűvöli őket, de abszolút nyerőnek a lovagiasság számít náluk. Rajonganak a maratoni udvarlásért és a nagyvonalú férfiakért, náluk a kisebb ajándékok elengedhetetlen tartozékai a procedúrának. Nőies nőként igénylik a védelmezést, de az uralkodni vágyó, macsó férfiakat messziről elkerülik. A lényeg, hogy a férfi megtalálja az egyensúlyt a férfiasság és érzékenység, energikusság és romantika között.
A hatvanas évek szexuális felszabadulásának köszönhetően persze a mediterrán lányok is jóval „európaibbak”, poligámabbak lettek. Gyakran váltanak partnert, s ez óriási különbség a korábbi generációkhoz képest. Lehet persze, hogy ezt korábban is művelték, csak éppen titokban tartották, ezért egyáltalán nem biztos, hogy maga a szexuális magatartás változott meg annyira. Mindenesetre Penélope Cruz is csak addig volt jövendőbeli anyósa, Pilar Bardem kedvence, amíg a kedves mama meg nem nézte egyik legutóbbi filmjét, az Elégiát, mert akkor úgy döntött, hogy a pikáns jelenetek nem valók fia, Javier választottjához. Ez a döntés pedig akár a házasságukat is meghiúsíthatja, ezért Penélope mindent elkövet, hogy kiengesztelje leendő anyósát. Jól tudja ugyanis, hogy párjának semmi nem fontosabb annál, mint a mamma véleménye. Erőfeszítései a legújabb hírek szerint sikerrel jártak: Bardem időközben már megkérte Penélope kezét, és a frigyre az édesanyja is áldását adta.
| Még több az e heti Nők Lapjából:
• Haumann Péter 4 tételben » |