Magdi anyus halálára

Zoli | 2009. Július 30.
Kedves Magdolna! Remegő szájszéllel írom e sorokat, mert tudom: már sosem érezhetem magam igazán Barátok közt.
Fotó: rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence
Fotó: rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence

A lelkiismeretem, az nem hagy nyugodni, mert itt, ezekben a gyászterhes percekben kell megvallanom, hogy már évek óta hűtlen voltam. Futó flörtökre vállalkoztam már csak a legnézettebb magyar sorozattal. Pedig műfajában igazi úttörő, napjainkra pedig már médiamasztodonná vastagodó vállalkozás ez a napi sorozat. Mindenhol ott van. Egy-egy vidéki esküvő előtt sorban álltak az asszonyok a fodrászat előtt, hogy Nóra-kontyot rendeljenek a jeles eseményre, Noémivel érveltek a szülőknek a tinilányok, mikor depressziós papagájnak öltöztek, és volt, mikor az összes terepjárós „vállalkozó” Barta Zsolt imitálásában vélte megtalálni igazi önmagát. 

És persze Ön is, kedves Magdolna, akit talán csak most, halálában tisztelünk meg a teljes keresztnevével, Ön is ikonná lett. Hibrid ikonná, hisz a sorozat forgatókönyvírói a karakter haláláig sem tudták eldönteni, hogy  Lenke nénit, Jankát vagy Etust lopták-e el a Szomszédokból. Megjegyzem, ugyanilyen határozatlanok voltak abban is, hogy kinek hány gyereke és testvére van – biztos vagyok benne, hogy ha nem bucskázik le a lépcsőn, még kitaláltak volna egy-két Kertész csemetét.  

Én meg idővel mégis hűtlen lettem ehhez a magyar csodához, évek óta nem fordult már elő, hogy egy-egy részt végignéztem volna. Bevallom, már csak bele-belekaptam a jóba, utólagos összefoglalók, bulvárhírek, esetleg az RTL-en szokásos műsorcsúszás kapcsán találkoztam A Napi Sorozattal. Pedig így és csak így, csupa nagybetűvel szabad illetni a BK-t, hiszen ez volt az első, ami nem bukott el. Sem előtte (például Bajor Imre szegényházi TV2-s próbálkozásai), sem utána (Szeress most!) nem született olyan sorozat, mely évekre képes lett volna stabil nézettséget, sőt piacvezető pozíciót kiharcolni. A Jóban Rosszban is csak küszködik, szakmányban dobálják ki a drágább színészeket, mert nem nézik elegen. 

 A Hivatalos néző korábbi tévékritikáit összegyűjtöttük egy blogba. 
• Itt olvashatod! » http://hivatalosnezo.blog.nlcafe.hu/  

Bezzeg a BK! Mennyi mindenre hatott ez a félkarú óriás! Igen, félkarú, hisz azt se tagadjuk le: még egy ilyen tetanuszos arcú szereplőgárdája egyetlen sikersorozatnak sincsen. Az a mimika, azok a gesztusok, az a hanghordozás, amely a szereplők zömét jellemzi, egy vidéki középiskola gólyabáli műsorában is csak szimpátiatapsra lenne elég. De egy napi sorozatban ki is akar Robert De Nirókat meg Dustin Hoffmanokat látni? Üzembiztosan működtethető középszer kell, körülötte megfelelő hype és a külvilágra rezonáló forgatókönyv. Az utóbbi alatt persze nem a Szomszédokban szokásos „megint drágább lett a far-hát, Taki bácsi már csak minden második utasát tudja ingyen szállítani” típusú aktualitásra gondolok, hanem arra, hogy észreveszik az emókat, az internetet és a „divatos” mentális megbetegedéseket. Az meg nem annyira fontos, hogy Berényi Dani inkább vicces, mint ijesztő, amikor szétveri a tévét, hogy Nikolett közel sem olyan életszagúan kapar a fájdalomcsillapítóért, mint dr. House, vagy hogy annak idején Hoffer Misi az aktuális pasiját kábé annyira kívánta, mint hóember a villanypásztort. 

Fotó: rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence

Apropó, Misi! Szerintem a magyar televíziózásban nem volt még olyan produkció, amely hasonló felelősséggel vert volna cölöpöt „a melegek csak selypegő fodrászok lehetnek”-féle sztereotípiáktól cuppogó mocsárba. Bármennyire is stilizált képet ad a Barátok közt, mégiscsak bevitte a családi asztal melletti beszélgetésekbe a „bizony, vannak melegek Magyarországon, fiatal, jó arcú srácok is, nem csak Terry Black” témát. És nem ez volt az egyetlen olyan üzenet, amely ebben az alapvetően azért mesevilágban fel tudott bukkanni: családon belüli erőszak, alkoholizmus és zugivás, gyógyszerfüggőség – sok, valóban fontos dologból merítettek, és persze csak olyan mélységig, ameddig azt egy szappanopera engedi. De megtették, és ritkán éltek vissza vele. 

De kanyarodjunk vissza az elhunythoz: drága Magdolna! Hadd búcsúztassam egy személyes élményemmel. Magam, mikor vidéki fiúként évekkel ezelőtt a fővárosba költöztem, akkor éreztem először, hogy nagyon más világba kerültem, mikor Önt megláttam. Kilépve a lepukkant újpalotai panellakás, első pesti albérletem lépcsőházából, kétszer is meg kellett dörzsölnöm a szemem, hogy elhiggyem: valóban Magdi anyus volt az, aki fürge Suzukijával az előbb olyan fiatalosan bevette a kanyart a Szentmihályi úton. Életnagyságban. Igen, akkor tudatosult először bennem, hogy immár nagyban játszunk, és igen, a tévében látott arcok itt hús-vér emberek, akik parizert vásárolnak, meg parkolóórába dobálják a százasokat. 

Nyugodjék hát békében, drága Magdolna. Mostantól minden más lesz.

Exit mobile version