Köszönöm ezt a díjat! – A hálás sztárok gyakran butaságokat fecsegnek

…Nekik ugyanis a karrierjük, és a családi békéjük múlhat ezen. Apropó, család! A családomnak is köszönöm! Jelöltnek lenni egy nagy díjátadón több szempontból is stresszes. A sztárok bármit is tesznek attól a pillanattól, hogy a vörös szőnyegre lépnek, azt az egész világ figyeli. A tévétársaságok élő, egyenes adásban közvetítik a díjátadókat, a divatlapok még hónapokkal később is az estélyi ruhákat elemzik. Ám a győztesek vannak a legnehezebb helyzetben: elég egy apró baki a köszönőbeszédben, egy elfelejtett családtag, egy nem megemlített filmrendező, és máris a másnapi bulvárlapok címlapjára kerülnek. Bizony, karrierek és a családi béke múlhat egy-egy díjátadó beszéden.

Nem készül vázlat a beszédhez

Talán meglepő, de a profi hollywoodi sztárgépezet legkevésbé profi része a köszönőbeszéd-mondás. Az igazán nagy díjak nyerteseit ugyanis nem értesítik előre a győzelemről, sőt, a legtöbb esetben csak egy-két szavazatszámláló kiválasztott tudja előre a végeredményt. Ezért aztán a nevet rejtő boríték kinyitásának pillanatáig senki sem sejti, ki a befutó. A nyertesnek mindössze pár másodperce van arra, hogy túltegye magát az örömmámoron, felmenjen a színpadra, átvegye a díjat, és mondjon valami okosat. A legtöbb sztár babonából nem készül előre köszönőbeszéddel. „Szörnyű dolog, hogy akárhányszor fejben megírtam, hogyan köszönök majd meg egy díjat, nem kaptam meg. Amikor meg egy kicsit elbambulok egy díjátadón, azonnal a kezembe nyomnak valami szobrot. Többnyire arra sem emlékszem, miket beszélek olyankor” – vallotta meg egy interjúban Bette Midler színésznő, az Elvált nők klubja sztárja, aki – ha jól számoljuk – huszonnégyszer bambult el eddig díjátadókon, majd lányos zavarában képes volt olyan szépségversenyek nyerteseire jellemző toposzokat bedobni, mint: „Harcolni szeretnék a világbékéért!”

A legfontosabb ember a rendező!

Persze vannak esetek, amikor a nyertes nem bambul, sőt, olyannyira magánál van, hogy humora megcsillantása mellett még a karrierjének is új lökést képes adni. Cate Blanchett például miután megkapta az Oscar-díjat az Aviátorért, és már túl volt a kötelező körökön, így szólt a film rendezőjéhez: „Ezer hála és köszönet Martin Scorsesenek! Remélem, a fiam feleségül veszi a lányát!” – A hatás nem maradt el, a tisztelt egybegyűltek jót nevettek, csak éppen Scorsese mosolyának őszinteségében nem vagyunk biztosak. Az érintettek pedig nyilván otthon aludtak a bébiszitter felügyelete mellett, így az ő reakciójukat nem tudjuk.

Arra is akad példa, amikor valaki annyira akarja azt a díjat, hogy a köszönőbeszédben hirtelen kijelenti, mennyire megérdemelte. Legalábbis Kate Winslet így járt, amikor öt jelölés után végre átvehette az Oscar-díjat, A felolvasó című filmben nyújtott alakításáért. „Köszönöm! Bevallom, tudatosan vállaltam el ezt a szerepet. Arra gondoltam, ha a holokausztról forgatok, talán kapok egy Oscart. Négyszer jelöltek, és mindenki azt kérdezi, miért nem kaptam eddig meg a díjat.” Ezt a kirohanást nem is magyarázhatnánk mással, mint a színésznőből kirobbanó feszültséggel.

A feszültséget okolhatjuk a sármos színész, Javier Bardem filmtörténeti klasszikusáért is. Ő ugyanis így szólt köszönőbeszédében: „Nem hiszek Istenben, csak Al Pacinóban!” S bár később kimagyarázta magát a vallásos spanyol sajtóban, azért azt elismerte, hogy ma is ugyanezt mondaná.

Amikor a díjazó megbánja a döntést…

De Winslet sokkal stílusosabban adta ki magából a várakozás feszültségét, mint a mostanában inkább szörnyre, semmint jóképű színészre emlékeztető Mickey Rourke, aki A pankrátor című filmjéért BAFTA-díjat kapott. Az eseményt élőben közvetítő BBC stábja sohasem felejti el azt az estét. Rourke beszélni kezdett, majd kicsúszott a száján egy bizonyos négybetűs angol szitokszó, aztán a következő, míg végül az egyik káromkodást fűzte a másikra. Az adásrendező alig győzte kisípolni a szavakat. A majdnem tízperces beszédből idézzük a vállalható részeket: „Köszönöm… az ügynököm, David Under kitart mellettem… a sajtósom… a stáb… a főszereplő…” Végül is, diplomáciailag megfontolt kis beszéd volt ez, hiszen Rourke mindenkit megdicsért, csak épp a jelzőkkel volt probléma.

 
Néha meggondolatlanságból a filmcsillagok olyanokat is megbántanak, akiket a legkevésbé sem kellett volna. Sean Penn a Milk című film meleg főhősének megformálásáért kapott Oscart. Köszönőbeszédével viszont két perc alatt taszította magát, politikai korrektségét és magánéletét a szakadék szélére: „Nesze neked, Hollywood. Tudtam, hogy annyira buta az akadémia, hogy az Oscarhoz elég egy meleg figurát eljátszanom, mert az meghat benneteket, és megnyerem.” Ezután nem maradhatott el a melegszervezetek tiltakozása, mint ahogy a feleségéé sem. Előbbiek szerint cinikusan beszélt az általa alakított meleg karakterről, utóbbi azt kifogásolta, hogy nem említette meg az ő nevét, holott Robin Wright Penn igencsak úgy érzi, feláldozta a saját karrierjét a férjért. Az asszony ezután be is adta a válókeresetet, amelyet később visszavont. De úgy hírlik, a sztárpár most mégis válik.

A tökéletes beszéd

S hogy a cikk végén egy sikertörténet is helyet kapjon, álljon itt egy okos mondat, amellyel Kim Basinger 1998-ban köszönte meg az Oscar-díjat, és bizony ez Hollywood történelmének egyetlen olyan köszönőbeszéde, amelyből nem maradt ki senki: „Köszönöm mindenkinek, akivel valaha az életemben találkoztam!”