Kudarcra ítélt szerelmi kapcsolatok – 7 hiba és 7 megoldás

„Lassan egy éve, hogy rákaptam az internetes ismerkedésre. Ha látok egy nicknevet, azonnal megjelenik a lelki szemeim előtt egy személy képe, akiről úgy érzem, máris annyi mindent tudok. Először csak a nevén akad meg a szemem, magához vonzza a tekintetemet. Egyre jobban érdekel, szeretném jobban megismerni, keresem a társaságát és a róla szóló információkat. Később kiderül, hogy a neve alapján kialakult első benyomásom jócskán fedi az igazságot. Beszélgetni kezdünk a virtuális valóságban, és lassan szerelem ébred köztünk. De olyan szerelem, amilyen még soha nem volt. Amikor az ember ott érzi magában a másikat, mintha egy lenne vele, minden érzését olyannak érzi, akár a sajátját. Ha ő szomorú, én is az vagyok, ha ő vidám, én is. Szentül hiszem, hogy végre megtaláltam a nagy Ő-t, a lelki társamat, akivel szinte egyek vagyunk. Most már ott tartok, hogy szeretnék minél hamarabb találkozni vele személyesen is.”

(Klári, 32 éves)

Muszáj személyesen is találkozni!

Ok: Ahhoz, hogy valakit valóban megismerjünk, hogy hibáival és gyengeségeivel együtt elfogadjuk és szeressük, elengedhetetlen az élő, közvetlen, személyes és mindennapos kapcsolat. A távkapcsolatot vagy virtuális szerelmet előnyben részesítők tudat alatt irtóznak a valódi fizikai és lelki közelségtől, hárítják az intimitást.

Megoldás: A virtuális és a távszerelem esetén látszólag a külső körülmények áldozata a kapcsolat, valójában azonban többnyire az érintetteknek a meghittséghez való ellentmondásos viszonyát tükrözi. Ha úgy tűnik, hogy kapcsolataink alapvetően erre a sablonra épülnek, érdemes feltennünk a kérdést magunknak: valójában mennyi intimitásra tartok igényt? Mennyi kapcsolatot igénylek például a barátaimmal és rokonaimmal?

 
„Tamás tizenhét évvel idősebb nálam, hét éve mentem hozzá feleségül – hozzá, a nevelőapámhoz. Most várjuk Boriska érkezését, aki édesanyám nevét fogja kapni. Hároméves voltam, amikor meghalt az apám, ötéves koromban lett Tamás a nevelőapám, aki sajátjaként nevelt, szeretett és tanított. Tizenhat voltam, amikor kiderült, hogy anyának daganata van a hasnyálmirigyében, négy hónappal később elment. Ketten maradtunk a nevelőapámmal, szükségünk volt egymásra. Érettségi előtt drámai módon lett vége egy kapcsolatomnak, éppen a jogi felvételim előtt, és ő segített át ekkor is a nehéz időszakon. Már elsőéves voltam, amikor rájöttem, hogy nem apaként, hanem férfiként nézek rá. Hónapokon át vívódtam, pszichológusnál is jártam miatta, majd amikor Tamással leültünk megbeszélni, kiderült, hogy ő is ugyanúgy érez, de azt mondta, ha belehalt volna, akkor sem kezdeményez. Tíz órán át mondtuk a magunkét, fergeteges szeretkezés lett a vége, majd napokig sírtunk. Féltünk, fájt a bűntudat, úgy éreztük, anyu ellen vétkezünk. A család kitagadott minket, volt ott minden, a szomszédok köztörvényesként bántak velünk, a nagyi öngyilkossággal fenyegetőzött. Tamást leöntötték paradicsomlével, és liliomtiprónak nevezték. Lefogytunk, belebetegedtünk, végül leköltöztünk vidékre és összeházasodtunk. Azóta helyükre kerültek és letisztultak bennünk a dolgok, boldogok vagyunk együtt. Tudom, ha édesanyám odaföntről lát minket, megért és megbocsát. Tudom, hogy ritka és sokak számára elfogadhatatlan, hogy egy húszéves lány hozzámegy a harminchét éves nevelőapjához, de bízom benne, hogy Boriska érkezése a dédi, a nagynénik és a rokonok szívét is meglágyítja majd.”

(Nóra, 27 éves)

Döntsd el: felvállalod, vagy sem?

Ok: A tiltott szerelem mintája mögött sokszor húzódik kamaszos lázadás a társadalmi konvenciók ellen. A kulcsot pedig a megoldáshoz ezekben az esetekben mindig az jelenti, az illető mennyire tekinti önmagára nézve kötelezőnek közössége vallási, faji, esetleg a korkülönbség nagyságára vonatkozó, vagy más jellegű tiltását.

Megoldás: Aki nyíltan felvállalja a lázadást és a szerelmet, annál többé nem is lehet tiltott szerelemről beszélni. Ha viszont mi magunk sem vagyunk képesek eldönteni, hogy igazán és teljes szívvel fel tudunk-e vállalni egy normaszegő kapcsolatot, akkor előszeretettel használjuk kifogásként a közösségünk ellenállását azokra a problémákra, amelyek valójában bennünk élnek a kapcsolattal vagy a párunkkal szemben.

„Tizennyolc éve vagyok férjnél, de másfél évvel ezelőtt találkoztam egy férfival, aki az első pillanattól elvarázsolt. Egy helyen dolgozunk, s egyre bonyolultabb a kapcsolatunk. Már odáig jutottunk, hogy többször szeretkeztünk az irodában, de az utolsó együttlétünk óta megromlott köztünk valami. Nem is annyira a szex hiányzik, bár nem tagadom, jó volt vele és felemelő, rengeteg energiát adott. Ami jobban bánt, hogy olyan érzésem van, mintha kerülne, nem mer többé kettesben maradni velem. A kollégák már gyanakodnak, és attól tart, le fogunk bukni. Persze annak én sem örülnék, de ha arra kérem, találkozzunk máshol, nemet mond, és azt feleli, a mostani párjainkkal kell boldognak lennünk. Pedig most egyikünk sem boldog a párjával, se ő, se én. Neki nagyobb az akaratereje, ő képes így leélni az életét, de én nem. Egyre jobban távolodom a férjemtől, aki viszont úgy ragaszkodik hozzám, mint egy kisgyerek. Szinte már zavarba ejtő és terhelő a csimpaszkodása. A másik férfival nagyon vonzódunk egymáshoz, úgyhogy amikor elegem van a köztünk vibráló feszültségből és azt mondom, én ezt nem bírom tovább, inkább fejezzük be végleg, ő mintha megijedne, hogy elveszít, és olyankor újra közeledik. Nem szexuálisan, mert ahhoz már nincs mersze, de mégis ragaszkodik hozzám.”

(Emese, 43 éves)

Nézz szembe az alapkapcsolat problémáival!

Ok: Azok a párok, amelyek hajlamosak problémáikat megkerülni, gyakran találják magukat szerelmi három- vagy négyszögben, mert a kapcsolatot érintő fájdalmas pontok tagadásával és ezek megbeszélésének hárításával elvonják érzelmeiket a házastársuktól, és szexuális vagy lelki szükségleteik kielégítésére egy harmadik személyt keresnek. E kapcsolatokban az őszinte kommunikáció kerülésével a felek a negatív érzelmeket nem mutatják ki, így nem is épülhetnek bele és nem gazdagíthatják, nem újíthatják meg a szerelmet.

Megoldás: Aki nem akar az életébe szerelmi háromszöget, annak tudnia kell az eredeti kapcsolatán belül szembenézni a fájdalmas és embert próbáló konfliktusokkal ahelyett, hogy a könnyebb utat választva külső kapcsolatba menekülne.

 
„Kezd elegem lenni belőle, hogy mindig ugyanabban a helyzetben találom magam. Hogy mindig én vagyok a reménytelenül szerelmes fél. Kezdem azt gondolni, hogy a szerelem csak öl, butít és nyomorba dönt. Meg sem tudom mondani, hányszor voltam már egyoldalúan szerelmes. Én szeretem, ő meg rám se hederít, és egyébként is van már valakije. Nagyon hiányzik, és elviselhetetlen érzés belegondolni, hogy mással van. És ezeken az érzéseken nem tudok uralkodni, hiába tudom, hogy hülyeség és nincs semmi értelme. Hiába mondja nekem bárki, hogy nem érdemes rá várnom, semmi esélyem nincs. Tudom én azt nagyon jól, de azért ugye mindig megmarad egy hajszálnyi valószínűsége annak, hogy imádatom tárgya egyszer mégiscsak ráébred arra, hogy én vagyok az élete értelme, és beállít egy csokor rózsával és egy szerelmi vallomással. Az egyezreléknyi esély azért mégsem nulla, nem igaz?”

(Virág, 26 éves)

Nézz körül az elérhetők között!

Ok: Nem véletlen, ha valaki mindig egy számára valamilyen módon elérhetetlen partnert választ, ahogyan az is gyakran megesik, hogy az „üldöző” azonnal menekülőre fogja, amint imádata tárgya hajlamosnak mutatkozik viszonozni az érzelmeit. Amit akar, azt nem kapja meg, amit megkap, az nem tetszik. Ő maga ugyanolyan elérhetetlen és érinthetetlen, mint amilyennek egyoldalú szerelmét látja. Ha bárki érdeklődik iránta, a közeledést visszautasítja, mert az egyoldalú szerelem ebben az értelemben mindig nagyon is kiegyensúlyozott. A magány, a sóvárgás és a kielégítetlenség az egyoldalú szerelmes mély, belső lelki szükséglete.

Megoldás: A valódi szerelem soha nem az elérhetetlen erőltetésének drámája, hanem szeretni és szeretve lenni ott és akkor, ahol és amikor ez lehetséges. A reménytelen szerelmet előnyben részesítők valamiért nem tudják elképzelni a szerelmet szenvedés nélkül. Ám ha kicsit nyitnak a környezetük felé, és elfogadják azoknak a közeledését, akik valóban érdeklődnek irántuk, könnyen előfordulhat, hogy meglepetésben lesz részük, és kiderül, hogy a szerelem közelebb jár hozzájuk, mint gondolnák.

 
„Azon gondolkodom jó ideje, hogy biztos bennem van a hiba. Mert hiába érzek iránta bármit is, akkor is csak szexkapcsolat van közöttünk. Értem jön, elmegyünk hozzá, egymásnak esünk, majd szépen hazahoz. Na jó, beszélgetünk is azért, egyre jobban megnyílunk egymás előtt, segít a tanácsaival és az ötleteivel, vagy amivel éppen tud, de nekem ez nem elég! Annak a férfinak, aki naponta négyszer-ötször felhív, hogy hiányzom neki és holnap este értem jönne, szerintem csak a testem hiányzik. Elmondhatja ezerszer, mennyire fontos vagyok neki, és valahol érzem is ezt, de nekem ennyi nem elég. Legutóbb majdnem megkérdeztem tőle, hogy én hiányzom vagy a szeretkezéseink? Nem ajándékokra vágyom, de jólesne, ha másért is felhívna néha és a hiányérzete nemcsak a szexről szólna. Ha elmennénk együtt valahová, és nem csak azt csinálnánk, mert ez így kezd már unalmassá válni. Szóval, itt megállt a tudományom, nem merek rákérdezni nála, konkrétan mit akar tőlem. Attól félek, azzal csak elijeszteném.”

(Mónika, 23 éves)

Próbáld függetleníteni a szextől!

Ok: A férfi számára beszéd a szex, a nő számára szex a beszéd, s ez a nemi különbség gyakran megnehezíti a szexközpontú szerelem felismerését. A szexközpontúság prédájává váló nők ugyanis természetesen egészen más típusúak, mint férfi partnereik. Még azok a nők is, akik tudatosan vállalják a „bolondozást”, a futó szexuális kapcsolatot, utólag úgy érzik, kihasználták őket. A férfiaknak pedig gyakran bűntudatuk van és megbánják, hogy kihasználták a nőt még akkor is, ha ő egyértelműen szabad akaratából cselekedett.

Megoldás: A szexuális küzdőteret mindkét nem szívesen használja nem szexuális jellegű ügyei megoldására, vagyis ha meg akarunk szabadulni az olyan kapcsolatoktól, amelyekben a szex jelenti a szerelmet, és olyat szeretnénk, amelyben a szerelem erősebb a szexnél, először meg kell fosztanunk érzelmi problémáinkat, lelki hiányérzetünket, magányunkat és szeretetéhségünket annak szexuális töltetétől.

 
„Sokáig azt szerettem legjobban a barátomban, hogy korábbi szerelmeimmel ellentétben őt nem zavarta, legalábbis eleinte, hogy nekem fontos a karrierem, hogy önálló véleményem van, szeretek alkotni, létrehozni valamit és vagyont gyűjteni. Szerettem, hogy nem versenyez velem, nem akar helyretenni, és meghallgat. Kedves volt, csupa jó tulajdonsággal. De az első pár év után kezdtem őt túl kedvesnek érezni, valahogy nyámnyila lett és puhány. Úgy tűnt, a munkahelyén csak elüti az időt, és a szabadnapjain sem csinált semmit: otthon maradt, tévézett és sörözött. Amikor szóvá tettem, azzal válaszolt, hogy szerinte basáskodom rajta, karrierista vagyok, hibás az értékrendem, nálam minden a pénz körül forog, és engem nem érdekel sem a család, sem kettőnk kapcsolata. Párterápiára is elmentünk, de attól minden csak rosszabb lett. Én azt hajtogattam, hogy szeretném, ha önállóbb és rámenősebb lenne, ő meg, hogy én legyek kedvesebb és lágyabb. De minél többször mondtam, hogy erősebbnek szeretném látni, annál jobban elgyengült a szememben, mert csak a kedvemért csinálta.”

(Judit, 38 éves)

Először a saját belső harmóniádra törekedj!

Ok: Azok a nők, akik saját személyiségükben nem találják meg a nőies és a férfias tulajdonságok egészséges egyensúlyát, hajlamosak a férfiak közül is mindig a széléről választani: vagy egy szélsőségesen gyenge férfi mellett kötnek ki, vagy egy zsarnokot választanak szerelmüknek.

Megoldás: A valódi férfiak valahol a kiegyensúlyozott középen vannak: azok, akik nem félnek kimutatni az érzéseiket, de közben mégis biztonságot és erőt sugároznak. Ezeket a férfiakat mindaddig nem fogja a nő magához vonzani, amíg saját magában nem sikerül harmóniát teremteni a nemi egyensúly kérdésében.

 
„Az egyetemen jöttünk össze, magyar szakosak voltunk mindketten, de ő az irodalmat sokkal komolyabban vette nálam, író akart lenni. Tényleg tehetséges volt, ráadásul jóképű is. Hihetetlen érzéki és gyengéd volt velem, négy évig voltunk együtt, és rengeteget tanultam tőle irodalomról, művészetről és sok minden másról is. Nagyon boldog voltam vele egész idő alatt, bár utólag kétlem, hogy a kapcsolatunknak sok köze lett volna a valósághoz. Csodáltam őt és már attól különlegesnek éreztem magam, hogy egyáltalán vele lehetek. Az életünk valójában körülötte forgott: művészi törekvései, karrierje, majd az álláskeresése volt az állandó téma. Én tartottam el kettőnket, míg ő a könyvén dolgozott. Egyszer aztán bevallotta, hogy lefeküdt egy másik lánnyal, mire szakítottunk, s csak nagyon sokára sikerült őt kihevernem. Azóta férjhez mentem, gyakran eszembe jut, mennyire hiányzik a házasságomból az az intenzitás, amit vele átéltem.”

(Kinga, 32 éves)

Ismerkedj meg önmagaddal!

Ok: A szerelemhez mindig hozzátartozik valamilyen fokú eszményítés, de vannak esetek, amikor ezt pusztán azért tesszük, hogy egyébként gyenge önbecsülésünket az ideálisnak beállított partnerrel felturbózzuk kicsit. Sok fiatal nő hajlamos beleszeretni például idős férfiba, majd elhitetni magával, hogy a másik „erős személyiség”, s ő ahhoz vonzódik. A drága ajándékok, a férfi által nyújtott fényűző élet ilyenkor azt sugallja a lánynak, hogy ő értékes. A társ ilyenkor csupán arra kell, hogy eloszlassa az önmagunkkal kapcsolatos kényelmetlen érzéseinket, vagyis megvédjen önmagunkkal szemben.

Megoldás: A narcisztikus szerelem elkerülésére a legjobb mód, ha megkeressük magunknak azt a tevékenységet, amelyben kitűnhetünk és sikerélményeket szerezhetünk, hogy többé ne azért keressünk társat, mert nélküle nem érezzük magunkat értékes egésznek.