Karma, az igazság okkult törvénye

A karma szanszkrit szó, amely cselekvést jelent. Jelentéstartalma mégis sokkal mélyebb: a cselekedetekből fakadó, visszaható tett-következményeket takarja. Vagyis arra utal, hogy minden egyes cselekedetünk meghozza a maga gyümölcsét.
A cselekedetek következményeit az ind hagyomány is szó szerint gyümölcsözőnek (kusala) vagy terméketlennek (akusala) hívja, ami arra utal, hogy tetteink egy része jó irányba terelnek bennünket, míg más cselekedeteink rossz irányba visznek. Az irányvételt pedig alapvetően a szellemi felébredés, a létforgatagból való megszabadulás, a megvilágosodás szabja meg.

A véget nem érő vándorlás

A karma tanítása szerint mindaddig vándorlunk a véget nem érő újjászületések láncolatán át, amíg hosszú-hosszú vándorlása során el nem sajátítjuk mindazokat az erényeket, amelyek tanulása miatt megszülettünk. Az ind hagyomány szerint meglehetősen sok világ létezik, és a Föld bolygó, a maga emberi világával messze nem a legtökéletesebb. Ahhoz viszont, hogy egy ember, egy magasabb rendű világba léphessen, először ennek a világnak az iskoláját kell, hogy kijárnia. Egy-egy élet, egy-egy osztálynak felel meg, és a következő szintre csak akkor léphet valaki, ha már az odavágó leckét megtanulta és arról számot adott.

A karma: tükör

A karma törvénye igen egyszerű: pontosan azt tükrözi vissza, amit az egyénnek még meg kell tanulnia. Ha valaki mondjuk túlzottan fösvény, és nehezére esik az akadozás, a karma törvénye olyan helyzeteket teremt számára, ahol szükségszerűen el kell, hogy osztogassa a vagyonát. Ily módon „kényszeríti” rá, hogy az adakozást megtanulja. A törvény nagyon egyszerű: ha képtelenek vagyunk adni, adnunk kell majd. Ha képtelen vagyunk kapni, mindenkitől kapni fogunk. Ha erőszakosak vagyunk, velünk is erőszakos dolgok történnek. Ha szeretet van bennünk, szeretetet kapunk a világtól. A karma nem más, mint tükör. Önmagunk tükre, amelyben megnézhetjük, mit kell megtanulnunk.

A legerősebb törvény

Sokan úgy vélik, hogy a karma valamiféle végzet. Talán maga az egyéni sors, amely megváltoztathatatlan módon minden embernek születésénél fogva rendeltetik. És noha valóban minden emberhez rendeltetik egy sors, egy valódi végzet, a karmának ehhez semmi köze. A karma törvénye egyszerűen olyan, mint bármelyik természettudományos törvény. Mint mondjuk a gravitációs vonzás törvénye: ahogyan minden test vonzza a másikat, úgy vonzza minden cselekedet a maga cselekedet-párját. És míg a gravitációs vonzás a maga ellentét-párját vonzza magához, a karma a hasonló töltésű cselekedetet vonzza be. Ezért olyan rendkívül erős törvény, és ezért olyan fontos, hogy mindenki tisztában legyen a létezésével. Egyszerűen nem lehet csak úgy, következmény nélkül bármit megtenni a világban. És míg sokan abban bíznak, hogy nem derül ki az, amit tettek, a valóságban semmi sem marad a maga következménye nélkül.

A mérleg serpenyője

Az ind hagyomány azt is tanítja, ha valami nem hozza meg a maga gyümölcsét még ezen az életen belül, a cselekedetért járó jutalmat vagy büntetést akkor is megkapjuk. Ha kell, életeken át elkíséri az egyént, amíg kellő alkalom nem nyílik, hogy adósságát letörlessze. Ezzel együtt a karma nem holmi kegyetlen guillotine, amely könyörtelen módon lesújt a bűnösökre, amikor arra alkalom adódik. Sokkal inkább egy mérleghez hasonlatos eszköz, amely folyamatosan egyensúlyban tartja a cselekedeteket. Ha tehát valaki folyamatosan erényes dolgokat cselekszik, a mérleg serpenyője lassan visszaáll, hiszen a korábban elkövetett helytelen cselekedeteket ezzel ellensúlyozza.

Egyszerre isteni és ördögi

Érdekes gondolat adódik ebből a példából, mely szerint a karma célja, hogy a mérleg nyelve egyensúlyban legyen. Azaz nem az öncélú jócselekedetek halmozása a karma törvényének üzenete! Hanem az, ahogy egy helyen Arisztotelész is fogalmaz Nikomakhosz nevű fiának írt etikai útmutatójában, hogy az ember mindig a helyes mértékkel mérve cselekedjen. Azaz, amikor kell, legyen józan, amikor kell, legyen mámoros, amikor kell legyen racionális és értelmére hagyatkozó. Amikor kell, dobja sutba a gondolkodást és hallgasson a szívére. Goethe-i értelemben legyen egyszerre isteni és ördögi, és Nietschze szavaival szólva egyszerre éljen benne Apollón józansága és Dionüszosz részegsége. Talán ezt a legnehezebb megcselekedni. Ebben a kettősségben egyensúlyt találni jelenti az emberi mértéket, és a karma törvények furfangos talányát.

Ki mint vet, úgy arat

A nyugati hagyomány sok szempontból hajlamos félreérteni, vagy félre értelmezni a tett-következmények tanítását, pedig az evangéliumok idevágó tanítása teljesen egyértelmű: „úgy szeresd felebarátodat, mint tenmagadat”, azaz tedd azt másokkal, amit magaddal is cselekednél, hiszen a következménye tereád száll. Ez szükségszerűen nem jelenti, hogy mindig jót kell cselekedni másokkal, csak annyit, hogy a cselekedetek földjén is „ki mint vet, úgy arat”. Amit másokkal cselekszünk, azt kapjuk vissza. Ahogyan a világhoz viszonyulunk, úgy viszonyul hozzánk is a világ.
Ebből viszont nagyon érdekes és sokak számára igencsak sok kétkedést okozó, csodálatos és egyszerű törvény következik: ha gazdag akarsz lenni, cselekedj úgy, mint a gazdagok, és gazdagság fog körbe venni. Azaz adakozz, költsd a pénzed, és meglátod a világból te is sokasodni fogsz majd. A karma törvénye szerint, amit a világba vetsz, azt kapod onnan vissza. Adj, és neked is adatik, végy el és tőled is elvétetik. Valójában egy nagyon egyszerű természeti törvény ez.

Életeken át

A keleti felfogás szerint, a karma eltéphetetlen kötelék. Ha valaki valamit elkövetett, azaz a világba vetette cselekedetei magját az, szükségszerűen visszaszáll a fejére. Akkor is, ha cselekedeteivel a túlvilágon kell elszámolni, vagy akkor is, ha új testet kell öltenie. A hinduizmus szerint minden ember születése karmikus hatások befolyása alatt áll: hogy valaki nőnek vagy férfinak, szegénynek vagy gazdagnak, szépnek vagy csúnyának születik, a karma törvénye szerint alakul. A születés nem a véletlen műve, hanem nagyon pontosan kiszámított kozmikus pillanat, amelyet a cselekedetek és azok kikerülhetetlen következményei határoznak meg. A világra jövetel kérdésében nincs igazságtalanság, mint ahogy praktikus értelemben vett egyenlőség sincs: mindenki más esélyeket kap, attól függően milyen adottságokkal, hová és milyen családba születik.
Ezzel együtt a karma törvénye, egyfajta személytelen igazságtévő erőként, azt is garantálja, hogy mindenki pontosan azt kapja, ami érdemei szerint neki adatik. Senki, de senki nem kaphat az élettől sem többet, sem kevesebbet, mint amiért megdolgozott. Amikor valaki úgy érzi, az életből kevesebb jut neki, mint amit megérdemelne, a karma tanítása szerint korábbi cselekedetei következményeit törleszti ezzel. A hindu felfogás szerint, akár előző születéseink negatív hatásait. Hiszen gyakran esik meg, hogy hiába keressük ebben az életben a kiváltó okokat, azok más életekben keresendők.

Lélek-közösségek és a karma

A karma tanítása szerint az egy családba születő emberek között nagyon erős karmikus kapcsolat áll fenn. Azért születnek ezek a lelkek egy családon belül, mert jórészt mind „adósai” egymásnak. Mindenkinek, valami súlyos mondanivalója van a másik számára, vagy valami súlyos tennivalója van a másikkal. Ezt tudja és érzi mindenki a családtagjaival kapcsolatban. Míg például bárki képes a legellenszenvesebb idegennel is mondjuk a munkahelyén dolgozni, saját szüleit vagy testvéreit lehet, hogy egyetlen percre sem képes egy idő után elviselni. Pedig a karma tanítása szerint menekvés nincs. Szembenézni a le nem zárt tett-következményekkel mindenkinek kötelező. Ha egy adott életidőn belül ez a szembenézés nem történik meg, a következő megtestesülés során még nagyobb horderővel érvényesül a karmikus hatás. Így kerülnek azután egyre élesebb helyzetek egy család életébe, ahová a születő gyerekek, unokák, dédunokák – egyes keleti tanok szerint, az elholt idősebb generáció lelkei. A külső szerepek ugyan változhatnak, azaz egy anya lehet, hogy a következő életében saját lánya gyermekeként testesül meg, hogy átélhesse milyen anyai mintát hagyott lányára, és milyen azt a másik oldalról megélni. De míg a tanulságot, a karmikus leckét meg nem tanulja minden szereplő, a lélek-közösségek együtt vándorolnak életről-életre. Ezért nagyon sok ember éli családi és párkapcsolataiban a „se veled, se nélküled” végtelennek tűnő játékát.

A végső cél

Az emberi élet végső célja, a karma törvényének ismertében a teljes élet megélése: ahol minden egyéni cselekedet üdvös és másoknak is hasznot hozó. Ahol a cselekedet önmaga gyümölcse, ahol nincs viszonosság, viszonzás, visszahatás. Ahol a cselekedet és következménye egybeesik. Ahol nincs a „majd meglátod”, vagy ”majd visszakapod”, csak a „most” van. Ahol minden tett kimerül önmagában.
Képesek vagyunk-e így cselekedni? Tudunk-e úgy adni, hogy nem várunk vissza cserébe bármit? Az emberi világ annyira az adok-kapok viszonyra épül, hogy a karmikus törvény alól csak nagyon kevesen érik el a felszabadulást. Pedig az ember csak akkor léphet át a magasabb világok kapuján, ha a karma lánca róla leszakad, hogy szabad és tiszta lélekkel fogadhassa egy új és szebb világ boldog köszöntését.