Jöhet a dugódíj Budapesten

Horváth Zsolt | 2009. Október 07.
Négy év múlva vezethetik be a fővárosban a dugódíjat, amelynek nyomán a Hungária körúton belüli városrészekbe csak pénz ellenében lehet majd behajtani.

2013 januárjától vezetné be a Fővárosi Önkormányzat a dugódíjat Budapesten, derült ki a főpolgármesteri kabinet mai ülése nyomán. A rendszer megvalósításáról az év végére készülhet el a tanulmány.

A jelenlegi vizsgálat szerint a kamerás ellenőrzőrendszer kiépítése 39 milliárd forintba kerülne, de az összeg az előzetes számítások szerint éveken belül megtérülne az autósoktól befolyó pénzből. Egyelőre a díj pontos összegét nem tudni, de a BKV-jegy árával tennék arányossá. A fizetendő tétel függene a jármű környezetvédelmi besorolásától és a napszaktól is. Korábban 500 és 800 forintos díjról is hallottunk.

 

Egyelőre az sem dőlt el, hogy egyetlen fizetési határvonal legyen, vagy több zónára osszák a rendszert. Lehetséges az M0-s, a Hungária körúton és a Nagykörúton belüli zónák kialakítása is. Valószínű, hogy a Pesten a Hungária körút, Budán a Margit körút – Petőfi híd által határolt terület lesz a befutó, mert így lehet a leginkább csökkenteni a járműforgalmat és a levegőszennyezést a belvárosban. Egyes számítások szerint 60-110 ezerrel kevesebb jármű közlekedne így a belső kerületekben.

Az autósok reménykedhetnek, hogy sokat csúszik még a 4-es metró építése, ugyanis abban szinte mindenki egyet ért, hogy a közösségi közlekedés fejlesztése nélkül nem szabad bevezetni a rendszert. Így szükséges a 4-es metró befejezése, az 1-es és 3-as villamos meghosszabbítása, illetve P+R parkolók létrehozása is.

Exit mobile version