D. Tóth Kriszta: Rosszullét, pánik – H1N1?

Háromnegyed órával korábban szokatlan dolog történt. Megcsörrent a telefonom (nem ez volt a szokatlan), a kijelző azt írta: „Ovi” (ez viszont nagyon is). El is felejtettem, hol vagyok (egy munkamegbeszélés közepén), és egy gyors „bocsánat” után fölvettem. „Anyuka, Lola rosszul lett a piacon. Elájult. Itt van az irodámban, kicsit jobban van, de lázas, érte tud jönni?” – mondta egy szuszra Zsuzsa néni. Valahogy kinyögtem, hogy jövök – a kollégáim, többnyire szülők maguk is, szerencsére megértették a helyzetet, és mivel már amúgy is majdnem végeztünk, utamra bocsátottak.

Nem emlékszem, hogy értem az óvodába, a kocsi valószínűleg magától odatalált. Nincs mit szépíteni a dolgon, pánikoltam. Láz. Gyenge végtagok. Szédülés. Rosszullét. Sertésinfluenza! H1N1! Naponta mondjuk a Híradóban. Igyekszünk fölöslegesen nem izgatni a nézőket, de a híreket nem tudjuk és nem akarjuk elhallgatni. Épp Lola rosszullétét megelőző este számoltunk be egy édesapáról, aki minden előzmény és tünet nélkül rosszul lett – és meghalt. Ez persze igen ritkán történik meg, és semmiképpen sem gyakrabban, mint a „mezei” influenzafertőzések esetén. De én rémeket láttam. Ugyanis az embereknek azon csoportjába tartozom, akik azonnal a legrosszabbra számítanak. Leparkoltam, és beszaladtam a gyerekért.

„Mammma” – és úgy nézett rám, hogy abba a legkeményebb szív is beleolvadt volna. Volt abban a tekintetben minden. Fájdalom, megkönnyebbülés, tanácstalanság, szégyenkezés – és egy kis huncutság, ugyanis épp egy édes aprósütemény utolsó darabját tüntette el a szájában. A „mi történt?” kérdésre Zsuzsa néni válaszolt először. Kiderült, hogy a gyerek nem ájult el, hanem „csak” elsápadt és összecsuklott, az óvodai piaclátogatás közepén, az óvó néni kapta el. „Nem bírta el a lábam a Lolát” – fűzte hozzá megcáfolhatatlan magyarázatát a lányom a történethez.

Fölnyaláboltam, tüzelt a homloka. Hazafelé fölhívtam a doktornőt, akinek óriási gyakorlata van a pánikoló szülők helyretételében. Meg is nyugodtam volna, ha nem úgy fejezi be, hogy „azért, ameddig nem néztem meg, ne vigyétek sehová. Biztos, ami biztos.”

A helyzetet árnyalja, hogy otthon éppen csomagoltak Alex szülei, akik a hétvégi budapesti látogatás után hazakészültek. Arról már korábban is írtam, hogy a betegségek kezelésében és a rájuk adott reakcióban igencsak különbözünk mi, magyarok tőlük, angoloktól. Odaát teljesen természetes, hogy a gyereket akkor is közösségbe viszik, ha az orra megállíthatatlanul folyik, és úgy köhög, akár egy beteg szamár. Igaz, ha nem tennék, akkor alig lennének az óvodákban és bölcsődékben, olyannyira mindennapos dolog angol gyerekkörökben a megfázás vagy a hurutos megbetegedés. Így viszont szépen mennek körbe a kórokozók, egymást fertőzik oda-vissza, testvériesen. Szóval, nem drámáznak minden egyes gyerekbetegségen, mint, khm, egy bizonyos édesanya, akit nálam jobban senki sem ismer… Na mármost, ahogy beléptem az ajtón, karomban a gyerekkel, akinek kezei-lábai lógtak erőtlenül, az angolok tekintete nem nyugtatott meg. „Csak nem?”, kérdezte az anyósom, és láttam, hogy már azt kalkulálja, hogyan tudna mégis itt maradni Magyarországon, mert nincs az a nagymama, aki egy H1N1-fertőzött gyereket otthagyna. „Nem tudom, nem biztos. Majd az orvos megmondja” – válaszoltam, és letettem Lolát a kanapéra. Lassan visszatért belé az élet. Kispárnát kért, takarót, rajzlapot és filctollakat.

A doktornő délután futott be. Vizsgálta, tesztelte, kopogtatta, aztán kimondta az ítéletet. „Arcüreggyulladás és valamilyen vírus. De nyugi, valószínűleg nem H1N1.” Úgy éreztem magam, mint aki reggel óta nem vett levegőt. Az agyam racionálisabb fele működésbe lépett, és felfogtam, hogy az egész újinfluenza-őrület pusztán attól őrületes, hogy nem ismerjük a vírust, hogy új, hogy most először találkozunk vele. Viszont a gyereknek infralámpázásra van szüksége, ágymelegre, sok vitaminra, orrcseppekre, és arra, hogy az anyja ne pánikoljon. Igenis, értettem.

A nagyiék azóta hazarepültek, Lola pedig négy nap itthoni kúrálás után Kaposváron, a friss levegőn lábadozik a nagypapájánál. Holnap megyünk érte. Csak előtte még ma este elmondom a híreket a legújabb fertőzésekről meg az oltóanyagról…

Nézd meg az első képkockákat Lola meséiből: