Hajni: A hanyagolt anya
| A Komáromi (L)aci nagypapával vezetni is lehet |
Barnabás, a vigasztalás fia. Ezt jelenti a neve. Érdekesen válogat a szerettei között. Tíz hónapig apukám volt az első számú nála, és a megosztott első helyre valahogy odafértem még én is. A fiam születése utáni hónapokban édesapám éppen nem dolgozott, ezért szinte mindennap velünk volt: büfiztette, sétáltatta, szórakoztatta, imádta. Amikor kicsit dajkáltam volna én is, közölte, hogy egész éjjel velem van, adjam csak oda neki… Nem fejtettem ki, hogy éjszaka azért szerencsére alszunk, ráadásul külön ágyban, csak hajnaltól közösben, úgyhogy nappal is szívesen szeretgetném, ha hozzájutnék… Odaadtam inkább. Neki mindent szabad is volt: ő beültethette a babakocsiba, vásárolhatott, ehetett tőle, neki nem ment a „műsor”, cserébe viszont Barnus is kapott, kap tőle annyi figyelmet, szeretetet, amennyit csak elbír. Sőt, kilenc hónaposan biciklit is kapott volna, ha anyukám nem lép közbe… (Végül másfél évesen hozzájuthatott, a lába sem ért még rá!) Komáromi nagypapa is elég hamar be tudta lopni magát a szívébe, bár őt ritkábban látja, de sosem rohanja le, inkább a távolból huncutkodik vele, ígéri, hogy hamarosan mehetnek a pincébe forrasztani, így Barnabás eléggé vevő rá. A talán túl lelkes, túl szeretetteli nagymamákat ellenben nehezebben emésztette meg. A nagyik csak egyéves korára tudták megközelíteni a nagypapák szintjét – szegénykék legnagyobb bánatára -, viszont azóta rohamtempóban veszik át a hatalmat. Anyukámmal imád rajzolni, megmérik Barni pocakja körfogatát, autós képekkel tapétázzák ki a konyhát. A férjem mamája lehozza neki a padlásról a hintalovat, a mentőhelikoptert, ezernyi golyórágót kergetnek a nappali parkettáján, és vele kavarhatja a vizet a világ legnagyobb lábosában.
Viszont az új hős egyértelműen: az apja. Azaz „appaappaapppa” – ahogy a fiam mondja áhítattal. Egyik pillanatról a másikra vette át a „hatalmat”, máig sem értem, pontosan hol „rontottam el”. Ha Balázs itthon van, és Barni megüti magát, hozzá szalad; ha álmos, azt akarja, hogy az apja altassa, ő olvassa vele a Tavaszi böngészőt, és ő rajzoljon neki „vaú-vaú” és „ciccccic” azaz kutyát és cicát, de csak „csicsit”, tehát kicsit. Múltkor a félórás hisztirohamban (nekünk már ilyen is van, indul a dackorszak!) csak az hozott megnyugvást, hogy felhívtuk apát, és kihangosítva „beszélgethettek”.
Nekem eleinte persze mindez rosszul esett, párszor meg is sértődtem, amikor egyáltalán nem akart az én karomba jönni, de aztán egy ismerős nagymama megnyugtatott: „Egy apás gyereknél csak két apás gyerek a jobb.” Oké, az igaz, hogy egyéves kora óta, mióta nem szopik, én bárhova elmehetek, az apja elaltatja, visszaaltatja, fürdeti, játszik vele – jobban, mint az anyja. Most már komolyan ezt kell gondolnom. Pedig ő is fegyelmez, de talán türelmesebben…? Lassan itt az ideje, hogy engem is vigasztaljon ez a gyerek. Vagy talán Kornéllal máshogy lesz?
|
Hogy vonjuk be apát? Dr. Radványi Krisztina, szülész-nőgyógyász, négy gyermek édesanyja: – Hajninak nagy szerencséje van, de nem minden apa ilyen „anyalelkű”, és ezt tiszteletben is kell tartaniuk a mamáknak! Elfogadhatjuk, hogy apa azt mondja, pelenkázás helyett ő majd akkor jönne a képbe, ha tíz év múlva szerelheti a kicsi biciklijét, de tudnia kell azt is, a korai kötődés elengedhetetlen ahhoz, hogy a gyerek kamaszkorában elfogadja majd a tanácsait. Hogy foglalkoztassuk a baba körül a férfiakat úgy, hogy szívesen csinálják? Keressünk olyan elfoglaltságot, amelyet mindketten élveznek – remek „csapatépítés” például a babaúszás. Apa rácsodálkozhat, milyen bátor a babája, de a merülések utáni sírásnál megtanulja vigasztalni is, amiért csak áldhatjuk a klórszagú vízi világot. A másik módszer a „válassz két rossz közül!”, azaz fürdetsz, vagy vacsorát csinálsz? Fürdetés közben pedig nincs az az apa, aki ne olvadna el attól, milyen szépen néz rá, vagy milyen édesen játszik a babája. Mérjük fel, mennyire nőiesíthetjük a párunkat, de ne feszítsük túl a húrt! Dicsérjük, ha jól helytáll egy-egy nőies szerepben, de ne feledjük, férjhez mentünk, nincs szükség még egy asszonyra a családban. |
Következő témánk (2 hét múlva): Samu kórházi kalandjáról olvashattok, amely – ennyit elárulhatunk – szerencsésen végződik…
| Még több az e heti Nők Lapjából:
• Erdélyi Mónika: Két páromat is megcsaltam, de megbántam » |