Soványak kontra “átlagosak”

Fejős Éva | 2009. Október 31.
Soványak és szépek. Átlagos súlyúak vagy teltek. Bármelyikre voksolunk is, az biztos, hogy a divatlapokban még jó ideig vékony modellek fogják viselni a ruhákat. Még akkor is, ha néha-néha felbolydul a világ, mint a közelmúltban az egyik "túlsúlyos" (ötvennégy kilós) modell elbocsátása kapcsán...

Filippa Hamilton huszonhárom éves, százhetvenhét centiméter magas, és ötvennégy kiló. Nádszálkarcsúnak mondanánk, ha az életben találkoznánk vele, azonban valószínűleg nem mindenki látja őt soványnak, hiszen a Ralph Lauren cég legutóbbi reklámfotóján szinte gebévé retusálták: a teste annyira cérnavékony lett a fotoshoppal átdolgozott képeken, mintha gyereklány volna – a melle viszont nőiesen telt maradt. A manipulált felvételeken a modell feje szélesebb, mint a dereka… Természetesen látszik a képeken, hogy utólagos manipuláció történt, ám a felvételek elegendőek voltak ahhoz, hogy újra fellángoljon a vita: szükséges-e csontsovány modelleket alkalmaznia a divatvilágnak? Az ügy pikantériáját fokozta, hogy Hamilton, miután kitört a botrány, elárulta: már nem dolgozik a divatcégnek. Állítása szerint azért bocsátották el, mert a kívánalmakhoz képest túlsúlyos, ám ezt a cég cáfolta: szerintük az volt a szakítás oka, hogy Filippa nem tartotta magát a szerződésében előírtakhoz.

Flippa Hamilton
A modell testét csontsoványra
retusálták a fotókon

„Szörnyű volt látnom a retusált képeket – nyilatkozta a modell az esetről. – A manipulált fotókon a testem betegesen sovánnyá vált, és ez azt sugallhatja a nőknek, hogy így kellene kinézniük. Ez pedig súlyos tévedés!”

Éretlenek a kifutón

Tóth Ali, a Marie Claire magazin divatszerkesztője elmosolyodik, amikor Filippa Hamilton esetét említem neki, és rögtön közli: teljesen egyértelmű, hogy az említett fotón manipulálták a modell méreteit, talán éppen azért, hogy foglalkozzanak vele az emberek.

– Tény, hogy minél soványabb valaki, annál jobban mutatnak rajta a ruhák – szögezi le a divatszerkesztő. – Azonban már jó tíz éve biztosan nem alkalmaznak a divatházak anorexiás lányokat modellnek. A mai modellek inkább „csak” nagyon fiatalok, még nem értek nővé, és ezért vékonyak. Éretlen a testük, kislányos az arcuk… így mutatnak jól a fotókon. Ezt az egészet nem kell véresen komolyan venni: a divatvilág egy nagy show, ahol el kell adni a termékeket. A szépségideál az elmúlt évek-évtizedek alatt sokat változott, és a modellek külseje nem mindig passzol az átlagemberek ízléséhez. Jó hír, hogy vannak kevésbé csontos lányok is a szakmában: például a magyar, de külföldön sikeressé vált topmodell, Mihalik Enikő kifejezetten formás. A divatlapok olvasói egyébként általában nem a modellt, nem is csak magát a ruhát, hanem az összhatást nézik…

Tóth Ali, a Marie Claire
divatszerkesztője
László Krisztina,a Marie Claire
főszerkesztője

 
A Marie Claire magazin főszerkesztője, László Krisztina azt meséli, amikor az első munkanapját töltötte a lapnál, azonnal szembetűnt neki egy fotó, amely egy csontsovány modellt ábrázolt. Nevetve meséli, hogy rögtön kivette a képet a lapból, mert azt gondolta, a teltebb, vagyis az átlagoshoz jobban közelítő méretű nőkön is jól mutathatnak a ruhák.

– Én voltam leginkább meglepve, amikor nemrégiben a Fashion Daysre, vagyis a magyar divattervezők éves divatbemutatójára készülve csak egyetlen tervezőnél találtam akkora (38-as méretű) ruhát, amely jó volt rám – folytatja a főszerkesztő. – Tudom, hogy a kifutóra szánt darabokat többnyire 32-34-es, esetleg 36-os méretben készítik, hiszen ez nem konfekcióruházat, és természetesen a vevőknek megvarrják később megfelelő méretben őket, mégis sokkolt egy kicsit, hogy alig találtam magamra ruhát a tervezőknél, holott úgy gondolom, átlagos a méretem. Persze egyetértek kollégámmal, Alival: a divatbemutatók világa, a divatfotók egy nagy „show” részei. Mi a Marie Claire olvasóinak mégis inkább a kortalan, esztétikus nőt szeretnénk bemutatni, aki nem csontsovány, de nem is elhízott, aki ad magára, de a legfontosabb, hogy harmóniában van önmagával, természetességre törekszik, és pozitív a kisugárzása… Az a tapasztalatom, hogy az olvasók az exkluzív divatoldalakat szívesen nézegetik, álmodoznak az ott látott ruhákról, de azután ellapoznak a praktikus, szolgáltató oldalakig, és onnan, olcsóbban, hétköznapibban állítják össze a ruhatárukat. Így fér meg egy magazinban az álom és a valóság…

Önbizalom: a férfitől, aki végigcsókolja a nő testét

Akovács Éva, a Wellness
magazin főszerkesztője

A természetesség az egyik fő irányzat a nők körében. A hazai Wellness magazinban egy ideje rendre találkozhatunk olyan egészséges, átlagos méretű „hús-vér” nőkkel, akik vállalják és szeretik a testüket.

– A Wellness az egyetlen hazai magazin, amely felvállalt egy ilyen rovatot – mondja Akovács Éva főszerkesztő. – A hozzánk érkező pozitív visszajelzésekből leszűrtük, hogy sok olvasónk szeretne a testén változtatni. Az említett oldalakon átlagnőket mutatunk be fehérneműben vagy félmeztelenül, úgy, hogy a velük készült interjúban elmondják, mit tartanak „szépséghibájuknak”, és mit szeretnek a testükben. E rovat üzenete egyértelműen az, hogy apróbb „hibákkal”, egy kis hájjal vagy vastagabb térddel is lehet valaki vonzó, pozitív kisugárzású. Annak örülök a legjobban, hogy folyamatosan érkeznek a jelentkezők, akik szeretnének bemutatkozni ebben a rovatban: hiszen ez azt jelenti, hogy ezeknek a nőknek valaki táplálja az önbizalmát. Biztos, hogy egy ilyen nő mögött ott áll a háttérben egy férfi, aki rendszeresen végigcsókolja a testét, mert őt tartja a legszebbnek a világon!

Dr. Törőcsik Mária közgaz-
dász, trendkutató

Dr. Törőcsik Mária közgazdász és trendkutató azt mondja, meghatározó, hogy a divatot irányító magazinokban kik jelennek meg, mivel-kivel akarnak (és tudnak) azonosulni az olvasók. Míg egy olvasói oldalon jól mutatnak a teltebb hölgyek, vagy azok, akik nem teljesen „hibátlanok”, más a helyzet a profikkal, vagyis a divatcégekkel.

– Be lehetne hozni a divatvilágba teltebb modelleket is, de azt gondolom, akkor lenne sikeres ez az igyekezet, ha valamiféle extra üzenetet közvetítenének az olvasó felé: például különös kisugárzást, életörömöt – mondja a trendkutató. – Hiszen az kevés, hogy a vékony modelleket teltebbekre cseréljük, mert az elmúlt években hozzászoktunk: a ruhákat sovány nők „adják el”. Az viszont nagyon fontos, hogy a fogyasztók ma már egyre kritikusabbak. Nem tudom, mi az igazság Filippa Hamilton elbocsátásával kapcsolatban, de ha esetleg tényleg a testsúlynövekedése áll a háttérben, akkor a fogyasztók ezt akár rosszul is fogadhatják. Ma már a blogok, internetes fórumok a fogyasztói véleményeket is befolyásolják, és ha egy cég elbocsátana egy egyébként átlagos alkatú modellt, az még fogyasztói bojkotthoz is vezethetne.

Önnek mi a véleménye: szeretne-e teltebb alkatú modelleket látni a divatlapokban vagy az újságok divatoldalain? Véleményét az e.fejos@sanomabp.hu e-mail címre várom.

Még több az e heti Nők Lapjából:

Fábry Sándor: Ismert emberekkel nem barátkozom »
D. Tóth Kriszta: Répa és pálca »
3 egyszerű recept csirkeszárnyra »
Menjek vagy maradjak? – Amikor még javítható a kapcsolat »
Mit tervezel a következő harminc évre? »
Bohókás divatdiktátorok túlzásai… »
Eged Zsófi és a négylábúak »


Exit mobile version