Tilla és felesége, Kriszta: Ki ismeri jobban a másikat?

Derűs, tarka foltot képeznek a kiadó térképén, ahogy betoppannak a szerkesztőségbe. Tilla legkisebb gyermekével, az egyéves Félix Sámuellel a karján, tökéletesen szabott angol szövetkabátjában, modern táskájával, leginkább egy alternatív művészre hajaz, Kriszta pedig méltó párja stílusban és keresetlenségben. De ami a legfontosabb, mindketten első perctől fogva komolyan veszik a vetélkedőt. A válaszokba időnként Félix is beleszól, jelezni akarván, hogy kérem szépen ő nem kutyus, akit ki lehet kötni az asztal lábához, a szülők legyenek szívesek, foglalkozzanak már vele is. Mivel kívánsága süket fülekre talál, előbb-utóbb hangos méltatlankodásban tör ki, meghiúsítva evvel mindenféle eredménynyilvánítást. Reméljük, e sajátos párkapcsolati kvízt e nélkül is élvezni fogják…

– Kriszta, a férjed többször is azt nyilatkozta, hogy ő a családban a negyedik gyerek.  Szerinted mi lenne az első reakciója, ha az iskolából azzal hívnák fel, hogy teszem azt a középső fiú, Simon, lázas, rosszul érzi magát?

K: Azonnal átpasszolná nekem a labdát. Mivel a kicsi miatt úgyis otthon vagyok, én szoktam megoldani ezeket a problémákat. Bár, ha jobban belegondolok, mikor nem voltam itthon, akkor is én voltam a főszervező a családban.

T: Biztosan ez történne. Rögtön felhívnám Krisztát, hogy menjen el Simonért. Egyébként meg nem is nekem telefonálnának, mert valamiért az rögzült az emberekben, hogy az ilyesmi az anyukákra tartozik. Egyébként igazuk is van, a mamák a gyereknevelés, meg egyáltalán a család ügyes-bajos dolgaiban megbízhatóbbak. Sokkal jobban és gyorsabban döntenek, mint mi, férfiak. Ezt a „negyedik gyereket” pedig nem én találtam ki, hanem az újságírók. Biztos van benne igazság, de azért túlzás!

– Tilla, akkor is a feleséged foglalkozna a fiatokkal, ha történetesen magyarból vagy történelemből bukásra állna?

T: Hát, nem tudom. Én inkább programokat csinálok a családnak, felpakolom őket, aztán gyerünk az állatkertbe, vagy kirándulni. Tömegközlekedünk, mert vezetni nem tudok, vagy fogunk egy taxit. Szerintem a legtöbb apuka ezt választja szívesebben. A nők türelmesebbek, kitartóbbak, jobb, ha ők ülnek a gyerek mellett, amíg bevágja a leckét.

Kriszta: Általában én tanulok Simonnal és Andorral, de ez esetben lehet, hogy megkérném az apjukat, foglalkozzon velük egy kicsit. Tillát ugyanis nagyon érdekli a történelem, sokat is tud róla, és szerintem élvezetesebben magyaráz, mint én.

– Egy fitneszterem mellett beszélgetünk, úgy tudom, ide jártok edzeni. Kriszta, meg tudod mondani, mire gyúr mostanában Tilla?

K: Mindenre, ugyanis semmilyen testrészével nem elégedett, szálkásabb, karcsúbb, izmosabb szeretne lenni. Nekem persze nincs ilyesmire időm, pedig rám is rám férne.

T: Sajnos nem az a helyzet, hogy a lábammal akad egy kis probléma, de a felsőtestem tökéletes. Óh, nem! Egészében véve mindenemmel bajom van, különösen, mióta kéretlenül jönnek fel rám a kilók. Régen bármennyit és bármit ehettem, semmi nem látszott rajtam, most meg eszem egy almát, és már kétszer akkora a fejem! A kor teszi, vagy mi!? Nem baj, ma már nagyon jó plasztikai sebészek vannak.

– A feleséged melyik testrészével elégedetlen?

T: A combjával. Pedig nekem tetszik. Jó géneket örökölt. Nézd meg, három gyerek után is nádszál karcsú, holott még mindig szoptat. Ennek ellenére elég csak közelítenie a tükörhöz, máris rosszul van. A nőknek ez a mániájuk, nincs mit tenni, pedig szerintem a sok elhízott férfinak több oka lenne aggodalomra.

K: A genetika. Ez az én csapdám. Megfigyeltem, hogy azok a kevésbé jó adottságú nők, akik egy életen át kénytelenek figyelni az alakjukra, és rendszeresen edzenek, az én koromban egyre jobban néznek ki. Ez azért van, mert mi, akik sokáig azt hisszük, semmi szükségünk sportra, észrevétlenül elkezdünk petyhüdni. Ilyenkor már nehéz elkezdeni mozogni.

– Kriszta, szerinted mit szeretne ma vacsorázni a férjed?

 K: Jércesalátát avokádókrémmel, de szíve szerint inkább a hurkát, kolbászt, debrecenit választaná…

T: Ez nekem nem okoz feszültséget, szívesen megeszem mindkettőt, ha arról van szó, sőt, még egy harmadik fogást is bevállalok. Nem az a gondom ugyanis, hogy mit vacsorázzak, hanem hogy hányszor!

– Mit enne ma este szívesen a feleséged?

 T: Nem az a kérdés, hogy mit enne, hanem, hogy mit sütne? Mostanában az a szokása, hogy majdnem minden este varázsol valami édességet az asztalra. Nálunk ugyebár három fiú van, nem győznek falni. Egyébként mindketten szeretünk főzni, és tudunk is. Enyémek a magyaros fogások és a spagettik, Krisztáé a franciás konyha. Lehet választani.

K: Én a különlegességeket szeretem, halat, rákot, salátákat, zöldségeket. A süteményt pedig nemcsak készítem, imádom enni is.

– Kriszta, tudom, hogy abszurd a felvetés, de mit tenne a férjed, ha a fülébe jutna, hogy flörtölsz valakivel?

 Kriszta és Tilla válaszát, valamint az interjú második felét az e heti Nők Lapjában olvashatjátok!