Kisautót fejleszt a BMW

Horváth Zsolt | 2009. November 09.
Brit lapinformációk szerint a BMW egy kisautó fejlesztésén dolgozik. Az 1-es sorozatnál kisebb típus a BMW hagyományaival ellentétben elsőkerék-hajtású lenne.

Új kisautót fejleszt a BMW – tudta meg az autoexpress. A brit lap információi szerint a típus az 1-es sorozat és a MINI közé érkezik, neve 0-s lesz. A kocsi a következő generációs MINI padlólemezére épül, így elsőkerék-hajtású lesz.

Úgy tűnik, a BMW házon belül oldja meg a fejlesztési problémákat. Hosszú ideje keresnek ugyanis a bajorok artnert, akivel megoszthatnák a fronthajtású MINI fejlesztési költségeit, még az is felmerült, hogy a Mercedes-Benzzel dolgoznának együtt. Mindkét autógyár nagyrészt hátsókerék-hajtású autókat gyárt, így egy frontos kocsi fejlesztéseinek költsége igencsak megdrágítja a modelljeiket.

A MINI esetében a PSA-val már sikerült a motorok terén szövetségest találni, most úgy tűnik a padlólemez kérdését is kipipálhatják. A 0-s természetesen prémiummodell lesz, bár nem hátsókerék-hajtású, a BMW-s vezetési élményt nyújtja.

Emellett azonban első számú szempont a takarékos működés. Ezért aztán különösen alacsony fogyasztású benzines, dízel és hibrid motorok kerülnek bele, de nem elképzelhetetlen a tisztán elektromos hajtás sem. Többek között feltűnhet majd a Vision EfficientDynamics tanulmányban alkalmazott háromhengeres dízelmotor is.

Elsőként a háromajtós ferdehátú kerülhet piacra nagyjából 2,5-3 év múlva, amit szorosan követ az ötajtós változat. Ugyanakkor 2013-ban bemutatkozhat egy nyitható tetős kétüléses, amely a  MINI roadsterhez hasonló kialakítású lehet.

Exit mobile version