Így csípd fel a pasit focimeccsen!

A fotós kollégát várom, hogy kihozza a jegyemet a Puskás Stadion hátsó bejáratához. Még el sem kezdődött a Debrecen-Fiorentina Bajnokok Ligája meccs, de tessék, máris két helyes olasz újságíró jön oda hozzám érdeklődni, hol kaphatják meg az akkreditációjukat. Talán hosztesznek néznek? Vagy egyszerűen csak szívesebben szólítanak meg egy nőt, mint a baltával faragott arcú biztonságiakat? A futballmeccseknek mindenesetre az egyik legnagyobb előnye, ha ismerkedésről van szó, hogy gyakorlatilag nincs értékelhető konkurenciánk.

A stadionban körös-körül több tízezer férfi, akik mellett csak elvétve látni oldalbordát. Mivel nagyjából harminc az egyhez lehet az ivararány, itt könnyű feltűnést kelteni, s nem kell tenni hozzá az égvilágon semmit. Ha azonban valaki belead apait-anyait, és köldökig dekoltálva jelenik meg azt remélve, körülötte forog majd a következő két óra és a szektor teljes férfi közönségének feje, nagyot fog csalódni. Ne akarjunk a focival a férfiak szívében konkurálni, mert csak veszíthetünk! De ezt megint csak nyugodtan írhatjuk a „Nyereség” rovatba: egy hely, ahová nem kell kiöltözni.

Ha valaki komolyan veszi a párkeresést, mindenképpen érdemes egyedül érkezni. Ez semmi esetre sem lesz egy csajos este, de nem is az a cél, hogy a barátnőidhez kerülj közelebb, nem igaz? Persze mint minden siker az életben, a férfifogás is nagyrészt megfelelő lelkiállapot kérdése. Ha nem tudsz szabadulni a gondolattól, hogy mindenki téged bámul, amiért egyedül vagy, az nem fogja növelni az esélyeidet. Tömegrendezvényre nyugodtan el lehet menni kísérő nélkül, senki nem fogja hiányolni a társaságot körülünk. Én az egyik exemet rockkoncerten ismertem meg, amikor elsodródtam a barátnőimtől, aztán már eszemben sem volt megkeresni őket. A lelátón ugyan vannak számozott ülések, de ha szeretsz veszélyesen élni és a kapuk mögötti szektorok valamelyikébe veszel jegyet, ahol a csapat iránt legelkötelezettebb szurkolók ülnek, ott senki nem törődik a helyjegyekkel. Ami megint komoly előny, mert ha csak egy olyan férfi is akad a közelben, aki felkelti az érdeklődésed, feltűnés nélkül bóklászhatsz lőtávolságra tőle.

Ami a társalgást illeti, nos, ez nem az a pillanat, amikor arra kérhetjük a kiszemelt hímet, magyarázza el nekünk a les-szabályt vagy az egész pályás letámadást. Nagy valószínűséggel semmilyen összefüggő párbeszédet nem fogunk tudni vele itt folytatni, a legtöbb, amire esélyünk van, hogy megkérdezi, kérünk-e szotyolát. De ha valamit meg lehet tanulni a férfiaktól, akkor talán a legfontosabb, hogy a szavaknak nem mindig kell túl nagy jelentőséget tulajdonítani. Most legalább nem kell azon izgulnod, hogy lányos zavarodban elkezdesz hülyeségeket beszélni. Csak próbáld ki, milyen az illető férfi közelében lenni! Hogyan nevet, tetszenek-e a gesztusai, jól érzed-e magad vele?

Száz százalék érzelem

Nem baj, ha nem érdekel különösebben a futball, csak ne játszd el, hogy értesz hozzá, mert abból nem fogsz jól kijönni. Az is szórakoztató lehet, ha kilencven percen át nem csinálsz mást, csak a közönséget figyeled. Ha egy nőnek szilárd meggyőződése, hogy a férfiaknak komoly gondot okoz kimutatni az érzelmeiket, a lelátón sokkoló meglepetésben lesz része. Egy futballmeccs sok esetben olyan érzelmi hullámvasút a szurkolók számára, amely egyik pillanatról a másikra, a legnagyobb eufóriából a legmélyebb letargiába képes őket repíteni. Élőben megtapasztalni, hogyan befolyásolja több tízezer férfi hangulatát egyszerre és száz százalékosan az, ami a pályán történik, önmagában érdekes élmény. Amikor a Debrecen a második percben gólt szerez a Fiorentinával szemben, a magyar lelátó öt percen át – az olaszok egyenlítő góljáig – örömmámorban úszik. Az egész szektor ugrál, ritmusra tapsol és énekel, s az egész mutatványt egy ceremóniamester vezényli az első sorból, aki a meccset a pályának háttal ugrálja végig, és kézi hangosbeszélőn keresztül buzdítja szurkolótársait a lelkesebb éneklésre. „Hogyha egyszer meghalok, akkor is rád gondolok!” – így vall például szerelmet csapatának egyszer s mindenkorra a Debrecen-tábor. Ennyit arról, hogy a férfiaknak nincsenek érzelmeik.

Távolról nézve persze mindez talán nevetségesen hangzik, de ne lepődj meg, ha a sűrűjében állva téged is magával ragadja a lendület és lelkesedés, amely a tömegből árad. Két órán át ugrálni, tapsolni és énekelni akkor is jó mulatság, ha nem ma találkozol élete férfijával. Vedd át a ritmust, engedd el magad és lebegj a tesztoszteron-felhőben! A legrosszabb esetben is, legalább levegőn vagy és mozogsz. Ha nem vigyázol, hamar arra eszmélhetsz, hogy egy óriási csapatzászlót nyomtak a kezedbe – nekem sem volt könnyű kikerülni az erre vonatkozó ajánlatokat. Hagyd a dolog oroszlánrészét a fiúkra, ez az ő játékuk! Ne alapíts szurkolói csoportot, ne viselj futballmezt, ne játszd el Rómában, hogy rómaibb a rómaiaknál!

Ússz az árral!

És ne ess bele abba a csapdába, amelybe sok nő: ne keverd össze a futballszurkolókat a huligánokkal! Hagyd otthon az előítéleteidet! A legszelídebb, angyalarcú exemmel Fradi-meccsen ismerkedtem meg. A futballszeretet kortól, családi állapottól, iskolai végzettségtől és pénztárcától függetlenül átitatja a teljes férfi lakosságot. Ha úgy gondolod, hogy a foci csak a bárdolatlan neandervölgyiek szórakozása, olvasd el Nick Hornby Fociláz című remek könyvét az Arsenal csapat iránti elkötelezettségéről. Márpedig Hornbyról nehéz lenne azt mondani, hogy ostoba, vagy hogy nullához közelít az érzelmi intelligenciája. A futball a legnagyobb közös nevező a férfiak között, az esszenciális férfiasság azóta, hogy földre esett az első bőrdarab, és egy angolnak eszébe jutott belerúgni. A futballmeccs arra is remek alkalom, hogy minősítés helyett inkább próbáljuk a férfiakat megérteni: megnézhetjük, hogyan viselkednek természetes közegükben, amikor nem befolyásolja őket a női társaság.

Ami pedig az ismerkedést illeti, az nagyjából olyan, mint az élet: annak jön össze, aki nem akarja görcsösen, hogy bármi összejöjjön. A legjobb dolgokat az életben nem lehet erőltetni és erővel akarni. Mindössze annyit tehetünk, hogy igyekszünk olyan dolgokat csinálni, amelyek szórakoztatnak minket, aztán meglátjuk, mi lesz. Csak húszévesen érzi azt az ember, hogy sürgősen kell neki minden, később megtanul várni. Ami engem illet, mindig akkor vesztettem a legtöbb időt, amikor siettetni akartam a dolgokat.