Kettőkor a parkban
– Tavaly november óta nincs közöm a heroinhoz, és erre büszke vagyok – mondja komolyan, miközben a kávéját kavargatja.
– Milyennek láttam volna önt, ha mondjuk, két esztendővel ezelőtt találkozunk? – kérdezem, mire furcsa-szomorú grimasszal válaszol.
– Nagyon mélyen voltam, bár nem tűntem züllött csavargónak, legfeljebb tizenöt kilóval könnyebb, nyúzott, sovány palinak. A heroin felzabálja az embert. Szerintem ez a leggyilkosabb szer. Különös állapotba repít, majd olyan fájdalmat okoz, amilyennel normális életvitelű ember nem nagyon találkozik. Fájnak a csontjaid, hányingered van, szörnyű a közérzeted, nem tudsz enni… Ezzel fizetsz a rövid gyönyörért. Először hánytam, rosszul voltam a herointól. Később lelkesen füstöltem, aztán belém szúrták. A végén már én szúrtam, mert kőkemény heroinistáktól tanultam meg, hogyan kell beadni magamnak. Az élet a szerről szólt! Mindennap kettőkor találkoztam a dílerrel a parkban, akitől megvettem az adagomat. Ám ha az emberem nem ért rá, és kiderült, hogy hiába szedtem össze a pénzt, megőrültem. Órákig telefonáltam, hogy valaki kisegítsen… A vége felé mindennap szúrtam egy-két pakkot. A pakk, egy gramm heroin egyötöd része, három-ötezer forintba kerül. Legalább kétszázezer forint ment el heroinra egy hónapban.
– Miért kell az anyag? Mit kapott a pakkjaitól?
– Talán unaloműzést, boldog pillanatokat, fájdalmat, rosszullétet. Szívesen mesélnék erről a mai tinédzsereknek, mert benyomásom szerint többen kattannak rá a drogra, mint amikor én voltam fiatal. Ráérnek, elütik vele az időt, közben úgy érzik, hogy „hú, de nagyok vagyunk!”.
– Poénnak indul, majd néhányan belehalnak.
– Igaza van, néhány barátom már nem él. Ők általában gyógyszert szedtek, utána kábítószert. Ezt soha nem csináltam! A heroin mégis kifosztott. Elvette a lelki és egzisztenciális biztonságomat, elvette a szerelmemet. Amikor lazább szereket használtam, mindig volt pénzem, a heroin uralma alatt odáig süllyedtem, hogy eladtam a lakásunk értékes tárgyait.
Csak bulizunk
Gábor egy Pest környéki kisváros panelrengetegében nőtt fel. Katonatiszt apa, a honvédségnél adminisztrációs munkát végző anya, három gyerek. Nagylány, kislány, középen Gábor. Akivel persze több baj volt, mint a lányokkal.
– Kis csibész voltam gyerekkoromban, de jól tanultam – mondja. – Nem volt otthon túl nagy szigor, bár a nővéremet erősen „fogták” a szüleim, de nekem és a húgomnak már többet megengedtek. Együtt nőttünk fel, ők tiszták maradtak, én heroinfüggő lettem. Miért? Hozta az élet, a társaság… Az iskolát sem okolhatom, hiszen a szakmunkásképzőben (autószerelő vagyok) egyáltalán nem volt jelen a drog. Nem az osztálytársaim kínáltak meg először, hanem egy idősebb srác tizenhét éves koromban. Ketten voltunk, filmet néztünk, dumálgattunk, és ő azt mondta, szívjak bele a pipába… Aztán szépen belesodródtam a drogos életformába. Lakótelepen éltem, a füves cigi természetes volt. Mindenki ismert mindenkit, szívtuk az utcán, a szórakozóhelyeken… Húszéves koromban már olyan diszkókban dolgoztam, ahol könnyen hozzájuthattam bármihez. Cigi, amfetaminok (speed, extasy), kokain. A pénteki-szombati anyagot vasárnap pihentem ki. „Afteroztunk” a haverokkal. Azaz a sok amfetamin után valaki lakásán mást szívtunk, például kokaint. Öten-hatan, fiúk-lányok voltunk együtt. Buliztunk.
– A füves cigi volt az első lépcső?
– Pontosan. Aztán jött minden más. Például az LSD. Ezt bélyegre csöpögtetik, a nyálkahártyán keresztül szívódik fel. Hallucinál tőle az ember, és fél. Beülsz a sarokba, nyüszítesz. Nekem nem jött be.
– Mi jött be?
– A heroin előtt például a kóla.
– Kóla?
– A kokaint becézik így. Természetes anyag. Tudsz enni, aludni, de tizenhárom-tizenötezer forint egy gramm. Szóval én harmincéves koromig kipróbáltam mindent, ami itthon elérhető. A kreket is (kokainból főzik, üvegpipából szívják), ami azonnali függőséget okoz. A hatására azt sem tudod, hol vagy. Egy haverom nagy összeget örökölt, ebből nyolcvan-százezer (!) forintot költött a szerre naponta. Én háromszor-négyszer használtam, de aztán elmenekültem. A haverom folytatta, börtönben kötött ki. Egy ismerőse feldobta. Tudja, hogy a dílerek többsége függő? Elköltik a hasznot a saját adagjukra.
– Gyenge embernek tartja magát?
– Befolyásolható vagyok. Amúgy a leszokáshoz rengeteg erő kellett!
– Sportolt valaha?
– Húszéves koromig sok mindent kipróbáltam. Ha tovább sportolok, talán nem lett volna időm a bulikra.
Eltűnnek a haverok
Gábor élete – látszatra – sokáig rendben volt. Biztonsági szolgálatoknál dolgozott, szállodákban, éjszakai klubokban, irodaházakban. A barátnője nem drogozott, nem ivott, rendesen dolgozott, ráadásul volt egy pici fia, akit Gábor nagyon megszeretett. A ma már tinédzserkorú srácnak elmesélte a saját kálváriáját, hogy a gyerek soha ne lépjen az ő útjára. „Ha valaki drogot adna neki, eltörném a kezét…!”
Gábor nem titkolta a kedvese előtt, hogy nemcsak fogyasztja, hanem árulja is a füves cigit, de ebből nem lett vita-veszekedés, sőt abból sem, hogy rendszeresen járt bulizni.
– Szerettük egymást, nem veszekedtünk, persze nem is beszéltük ki a konfliktusainkat. A bulik után hazamentem, kialudtam magam, eleinte nem is tudta, mit szívok-szúrok a haverjaimmal. A közösen töltött tíz évünkből csak az utolsó kettő volt pokol – mondja tárgyilagosan. – Akkoriban az is megesett, hogy bezárt a lakásba – folytatja komoran. – Őrület volt! Egyre többen vették észre, hogy valami nincs velem rendben. Eltűntek mellőlem a haverok, magamra maradtam. Én és a szer. A nővérem elirányított egy neves pszichiáterhez, de semmit sem ért. Lassan összedőlt minden. Elvesztettem a munkámat, elköltözött a párom a gyerekkel, majd a húgom és a férje – velünk laktak – kitett a lakásból. Visszamentem a szüleimhez.
– Ilyen előzmények után, hogyan lett tiszta?
– A párom elment a Kék Pont Drogambulanciára segítségért. Általa kerültem kapcsolatba olyan zseniális szakemberekkel, akik kirángattak a nyomorból. Pszichoterápiára jártam, munkát szereztek nekem, törődtek velem, ráadásul kaptam egy gyógyszert, aminek hatására megszűnt a sóvárgásom a heroin iránt. Vissza akartam szerezni a családomat, tehát küzdöttem!
– De a családját nem kapta vissza.
– Hatalmas törés volt. Az élettársam fél évet adott a tisztulásra, ám amikor ezt produkáltam, nem kellettem neki. Így döntött. Túl sokat szenvedett mellettem? Nem tudom. De csak azért sem estem vissza!
– És a jelen?
– Csodálatos volt a nyár, a napfény, a meleg. Élveztem, mert sok-sok bódult év után újból felfedeztem a tiszta reggelek szépségét – feleli, és a kétórás beszélgetésünk végén először elmosolyodik.
– Késő ősz van, majdnem tél.
– Télen is észre lehet venni, hogy szépek a lányok! Még csak harminchárom éves vagyok… A volt páromat nem tudom visszaszerezni, tehát figyelem a világot magam körül. De vigyázok, és szelektálok. Volt egy lány, nagyon tetszett. Csakhogy füvezett. Mit tehettem? Megszabadultam tőle, mert többé soha! Ugye, érti? Most van egy szép, huszonéves lány, aki még tanul. Tetszik. Mi lesz belőlünk? Elválik.
– És mi lesz önnel, ha mondjuk, tíz év múlva találkozunk?
– Egyetlen dolgot ígérhetek: bárhogy alakul a sorsom, a kábítószer nem fog szerepet játszani az életemben. És segíteni fogok azoknak, akik olyan mélyen vannak, mint én egykor. Szóval a heroin feletti győzelem öröme velem lesz, amíg élek!
Van segítség
Dr. Rácz József (pszichiáter, a Kék Pont Drogkonzultációs Központ és Ambulancia igazgatója): – Egy éve kapható hazánkban az a gyógyszer, amelynek segítségével a fiatalember absztinenssé vált. A sorsa jól példázza, hogy igenis van kiút a drogfüggők számára. Pszichoterápia, gyógyszer, a szociális munkás, aki segít munkát találni, és új életformát kialakítani. Persze ehhez a függőnek nagyon kell akarnia a változást! A gyógyszer csökkenti a fájdalmas elvonási tüneteket (a csont- és izomfájdalmakat, a rossz közérzetet, az alvászavart), hiszen az agyban épp ott hat, ahol a heroin is, csakhogy a szedése során elmarad az eufória. Hazai adatunk nincs a heroinfüggőkről, de a nemzetközi felmérések szerint egyharmaduk képes arra, hogy absztinenssé váljon, egyharmaduk csökkenti az adagját, egyharmaduk visszaesik. Ez a fiatalember a megszokott környezetében maradt, de vannak olyanok is, akiket ki kell emelni onnan. Például azért, hogy ne találkozhassanak a dílerrel. Ők rehabilitációra mennek, ahol pszichoterápia, intenzív munka és gyógyszer segítségével rendbe jöhetnek, és tisztán kerülhetnek vissza a normális életbe. |
Még több az e heti Nők Lapjából: • Marsi Anikó: Két gyerek mellett is barátnőzik » • Gyerek a dobozban » • 3 pofonegyszerű francia recept » • Hollywood arisztokratái – Sztárnak születtek » • Lábfürdő, derékmelegítés, vírusvédelem – Készülj a télre! » • Képes vagy változtatni? – A Münchhausen-effektus » • Kukkants bele a Nők Lapja 60 kiállításba » |