Marsi Anikó: Két gyerek mellett is barátnőzik

Hat izgalmas, vagány nő – esküszöm, jobbak, mint a született feleségek! –, Marsi Anikó és barátnői várnak rám a hotel halljában. Nem is tudták, hogy egy fotózás ekkora felhajtással jár, árulják el, de Anikóért még az egész napos fáradságot is szívesen vállalták. Ám nem őket kell csodálni, hanem a gyerekeiket, hívják fel a figyelmemet. És valóban, Anikó srácai, a hároméves Vilmos és az öt hónapos Vince eddigre tökéletesen elsajátították, hogy viselkedik egy VIP-vendég, Sass Nóri lányai, a hétéves Sára és a hároméves Lea gyorstalpaló nélkül is remek bébiszitternek bizonyultak, a nap szenzációja, Hódy Anita kisbabája, a három hónapos Cili pedig épp most készül megdönteni a rekordját délutáni alvásban. Ha mégis lázadás törne ki, Anita férje (Molnár Zsolt) és Anikóé (Palik László – lám csak, mi mindenben lehet még tehetséges egy autóversenyző?) ugrásra készen állnak, hogy leszereljék a méltatlankodó gyerkőcöket. Ezek után leesett állal kérdezem: lányok, hogy csináljátok ezt?

Anikó (Marsi): – Ja kérlek, választani tudni kell! A mi baráti körünkben minden férfi ilyen segítőkész, nézd meg, amíg mi, nők, itt csevegünk, ők kérdés-kérés nélkül felvigyázzák a porontyokat.

Szilvia (Jávorffi): – Nevelés kérdése az egész. A pasik készen kaptak bennünket, ez a női véd- és dacszövetség ugyanis már akkor fennállt, amikor nekik még hírük-hamvuk sem volt. Kénytelenek voltak belenyugodni, hogy vagy megszoknak, vagy megszöknek.

Anikó: – Azért ez persze nem ilyen egyszerű, jól emlékszem, amikor először vittem le a Hortobágyra Lacit, bemutatni a lányoknak. Eszméletlenül izgultam, mert az egy dolog, hogy én szeretem, de mi lesz, ha ők nem fogadják el? Úgy nem lett volna az igazi. Természetesen a fiúkat is bevonjuk az összejöveteleinkbe, együtt szilveszterezünk, évek óta közösen járunk síelni, voltunk raftingolni, és rendszeresen bulizunk nyáron a Balatonon.

Mi, lányok, eredetileg nyolcan lennénk: négyen a „Született feleségek”-ből, nekünk vannak gyermekeink, (közülük Nóra és Anita van itt velünk), és négyen a „Jóbarátok” című sorozatból, (Jávorfi Szilvia, dr. Lipták Zsuzsanna, Nemes Dóra, dr. Szűcs Andrea), rájuk még csak ezután vár a családi boldogság. Még Szolnokon ismerkedtünk meg a gimnáziumban. Bár én Zsuzsival és Andival már általánosba is együtt jártam. Andi gyerekorvos – most azért nincs itt, mert ügyel –, jelen volt mindkét gyermekem születésénél. Emlékszem, az elsőnél csak átsétált a László Kórházból a II. Női Klinikára, és vissza se ment estig, amíg Vilmos a világra nem jött. Annyira hálás vagyok neki, amiért ott maradt biztatni, és fogni a kezem! Lacival azt beszéltük meg, hogy ő a folyosón vár. Valahogy úgy vagyok belőve, hogy apukának ott a helye.

– Azóta is Andi az ügyeletes doktor néni?

Anikó: – Naná! Szegényt minden hülyeséggel felhívjuk, attól elkezdve, hogy nőtt egy pattanás a gyerek orrán… Biztos elege is van már belőlünk!

Dóra: – Miért lenne elege? Én is nagyon szívesen hallgatom, ha a gyereknevelésről beszélgettek, ki tudja, mikor profitálok majd belőle. Különben is minden érdekel, ami benneteket, bennünket érint. Leát nevelt lányomnak tekintem, annyiszor vigyáztam rá. És biztos vagyok abban, hogy ha majd nekem lesz szükségem rá, valaki mindig ugrani fog, hogy segítsen.

Zsuzsi: – Mint ahogy már segítettetek is. Például mikor egy szerelmi csalódás miatt az egyhetes hollandiai tartózkodásból egy nap múlva váratlanul hazatértem. Laci várt a repülőtéren, és azonnal elvitt magukhoz. Anikóéknál töltöttem néhány napot, és lassan megvigasztalódtam. Ezek az élmények nagyon összekovácsolnak egy barátságot.

Szilvi: – Hasonló szinte mindegyikünkkel megesett már. Én például sejtettem, milyen állapotban leszek az expárommal való szakítás után, és aznap este már előre odarendeltem mindenkit a kedvenc helyünkre. Fájdalmas volt, de elintéztem a dolgot, aztán rohantam kizokogni magam a vállukon…

Zsuzsi: – Máskülönben ez egy vidám társaság! Ha nagy ritkán összejövünk, ugyanúgy gurulunk a nevetéstől, mint kamaszkorunkban. Emlékeztek, lányok, mikor az egyik lyukasórán kilógtunk a sarki borozóba? Hogy meglepődtünk, amikor a diri is megjelent!… Persze ettől még a megye elitgimnáziumának diákjai voltunk, de azért belefért egy-két buli. Jó fejek voltunk, na!

Szilvi: – Mi az, hogy voltunk?! Vagyunk! Kár, hogy nem láttál bennünket a múlt farsangkor! Én törzsi táncot adtam elő, fűszoknyában, tányérajakkal, ahogy kell, Anikó Balázs Pali Emlékzenekarban utazott, a kocsiban odafelé begyakoroltatta velünk a számokat, Dóri pedig fehér zoknis kisdobosnak öltözött…

Nóra: – Én meg fotóztam őket. Agrármérnök vagyok eredetileg, de most kacérkodom a fényképészettel. Megörökítek minden pillanatot, archiválom a bulikat, rendben tartom a levelezésünket…

Anikó: – És elsőnek lendül be, ha bármit szervezni kell. Ő a tökéletes feleség, született „Bree”, süt, főz, megfelel helyettünk is. Nem győzzük csodálni!

– Tényleg, ki volt közületek a legnagyobb meglepetés?

Anikó: – Nem is tudom. Talán Marcsi? Most nincs itt velünk; ő szült legelőször közülünk, és ezt anno biztosan nem így tippeltem volna meg. Önmagában mindenki sokoldalú egyéniség. Anita a szende vagány, Nóra a tökéletes feleség, Zsuzsi az örök elégedetlen – radiológus, kutató, napi huszonnégy órát dolgozik, mégsem elég neki –, Dóra a komoly bölcsész, aki adja a lovat Szilvi alá, Szilvi pedig a jópofa nagyszájú, aki nélkül nem buli a buli.

– És Anikó?

Dóra: – Anikó egyszerűen csak normális. Nála rendesebb, közvetlenebb embert még nem láttam. Soha nem fordult elő, hogy adta volna a bankot, pedig megtehette volna, hiszen ismeri az egész ország. Minden helyzetben civil tud maradni, és ezt nagyon tisztelem benne.

Szilvi: – Mindenesetre soha nem hittem volna, hogy az a bohókás fruska, aki beállított a Színművészeti Egyetem felvételijére, és meglibbentette a kantáros nadrágját meg a haját, hogy íme, ez vagyok én, Marsi Anikó, egyszer a televízió képernyőjéről néz majd vissza rám!

– Észre szoktátok venni a tévéből is, ha valami nincs rendben vele?

 A lányok válaszát, valamint az interjú második felét az e heti Nők Lapjában olvashatjátok!