A Viasat3 és a TV Paprika a közelmúltban össztűz alá vette a magyarosch, dupla paníros, tarkabarka pohárkrémes konyhát. Két kiváló, ámde teljesen különböző műsor hivatott arra, hogy kiszellőztesse a rósejbni sütéséhez sokadszor felhasznált olaj szagát, kukába söpörje az avas rizibizit, és fakanállal verjen a kezére annak, aki szerint ebédnek nevezhető a zselévé főzött makarónira üvegből öntött, bolti szósz, megszórva sajtnak csúfolt, reszelt gumidarabkákkal.
Egyértelműen a Mesterszakács céloz magasabbra, és hogy fenntartsam a pozitív hangulatot, elárulom, hogy itt még Gianni „olaszkodása” is simán elmegy a mosásban, Bíró Lajos pedig – aki nem mellesleg az Amerikai Séfakadémia junior tagja – olyan hiánypótló hang, amely nélkül nem is szabadna főzőműsort többet adásba engedni egyetlen csatornán sem. Az ő feladatuk továbblökni a műsort, és dönteni a versenyzők sorsáról; az előbbiben Gianni, az utóbbiban Bíró Lajos a meghatározó szereplő.
A vetélkedő külföldi előképeit ízléssel magyarították: tucatnyi amatőr szakács versenyez, tematikus hetek során, hétfőtől csütörtökig más-más feladatot megoldva. Hétfőn „dobozból”, azaz néhány megadott alapanyagból kell ötletes ételt főzniük, kedden a hét témájához igazodó kedvenc ételüket készíthetik el, szerdán „terepgyakorlat”, éttermi vagy épp menzai feladatok, csütörtökön pedig eldől, hogy ki esik ki: ízfelismerő teszt, majd egy utolsó, döntő főzés eredménye alapján búcsúznak el egy játékostól.
A működőképesség egyik kulcsa a már méltatott Bíró Lajos. Az ember pont így képzeli el a szakembert, az oktatót, és szerencsénkre kellő mértékben kameraérzékeny is, működik a képernyőn. Nem finomkodik a tojáshéjat az ételben felejtő fickóval, legorombítja a konzervbabos srácot is, és mindig szakértő kritikával kóstol. Tanít – és itt válik a műsor többé, mint a milliós nyeremény által motivált kapaszkodás. A versenyzők ugyanis rájöttek, hogy az igazi nyeremény az az intenzív képzés, amit Magyarország egyik legjobb séfjétől kaphatnak, az az útravaló, amivel a műsor után főzni kezdhetnek.
A versenyzők castingja is nagyon jól sikerült, irritáló pofa talán nincs is, vannak viszont kifejezetten üdítő színfoltok. A személyes kedvencem Éva néni, akiből elsőre egy fazék tyúkhúslevest néztem ki, erre hétről hétre meglep azzal, hogy kockáztat, hogy különlegességeket főz, hogy nagyon is otthonosan mozog a modern konyhaművészetben.
A Mesterszakács megérdemli, hogy naponta leüljünk miatta a Viasat3 elé. Mi pedig megérdemelnénk, hogy az itt kiképzett szakácsok legjobbjai folytassák a tanulmányaikat, és teremtsék meg újra, valójában azt a világhíres magyar konyhát, amit ma csak itt belföldön hazudunk magunknak, ami még nincs, amit agyoncsaptak a Venesszel és a túlszámlázott gulyáslevessel.
A másik műsorban sokkal közvetettebb módon próbálják elfűrészelni a „hagyományos konyha” alatt a létrát. A TV Paprika Legénykonyha címen egy fúziós műfajt talált ki: Hajós András végre lubickolhat, a finom clown figurája újra felszabadultan és a szokásos, önirónián pattogó stílussal bohóckodik. Ő a hórihorgas, komolytalan Don Quijote, aki borzasztó dolgokat pacsmagol össze, ámde mindeközben szórakoztató, vicces, és jutalomjátékként végre megint hangszert kap a kezébe, hogy a rá jellemző, rögtönzött dzsesszdalocskákkal rögtön emléket is állítson az elkészült ételnek.
Mely utóbbit azonban nem ő főzte, hanem Nyáry Krisztián, a realista Sancho Panza, a műsor másik szereplője. A sztori szerint két másnapos fickó próbál a klasszikus legénylakás kongó kamrájában és hűtőszekrényében talált alapanyagokból valami ehetőt összehozni. Ez a feladat hárul Krisztiánra, no meg az, hogy leoltsa a bohócot, visszarángassa a földre, és a kenőmájas lecsó meg a rántott papír (karton bleu) mellett emberi fogyasztásra alkalmas ételek is készüljenek. És itt lopakodik be az, ami miatt a műsor több egy sitcomnál: Nyáry Krisztián ugyanis kiválóan tud főzni! Lehet itt hülyéskedni, de azért az nem egy zacskós bolognai szintje, amikor a ratatouille ízesítéséhez a póréhagyma üregébe rejti a fűszernövényeket. Rendes, komolyan vehető ételeket főz, még a krumplifőzelék meg a fasírt miatt sem kell szégyenkezni.
Nos, ők most az én reménysugaraim. A szakma csúcsairól érkező Mesterszakács és a pasikajákat a „nyitott hűtő előtt szeletelt párizsit falok papucsban” szintről egy emberibb kategóriába menekítő Legénykonyha. Drukkolok is nekik keményen.