Három fogás – sütőtökből

Hulej Emese | 2009. December 02.
A szezon sztárja a sütőtök. Igaz, a szerény sztárok közé tartozik, külseje, íze és elkészítésének módja is egyszerű. Nem terheli meg a gyomrot, a pénztárcát, így nagyszerű előfutára az ünnepi nagy lakomáknak.

A sütőtök-krémleves kimondottan trendi ételnek számít, ám Tamás ezúttal valami újat alkotott ebben a kedvelt műfajban. Ananász és chili? Bizony! Csak kóstolják meg, és meg lesznek győzve. A levesről jut eszünkbe az a hasznos tanács, hogy ha van maradék húslevesünk, soha ne öntsük ki, még félcsészényit sem, tegyük inkább a hűtőbe vagy fagyasszuk le – akár jégkocka-tartóban is -, hiszen nagyon sok ételhez fel tudjuk használni.

A sütőtökről mindenképpen fontos elmondani, hogy ha megvesszük, a lehetőleg fényes és feszes darabokat, akkor sötét, hűvös helyen nagyon sokáig eláll. Ha felkockázott sütőtököt vásárolunk, legfeljebb egy-két napig tartogassuk. Ha egyszerűen csak sütve akarjuk enni, nem kell rátenni semmit, de megbolondíthatjuk egy kis olívával, sóval, különféle fűszerekkel, amelyek nagyon jól illenek enyhén édeskés, inkább semleges ízéhez.

A rovat rendszeres olvasói már észrevehették, hogy séfünk mekkora előszeretettel tölti meg a réteslapokat a legkülönfélébb anyagokkal. Ezúttal sütőtökös, camembert-es rétest készített, aminek a gyorsaságon túl a finomsága is dicsérhető. Már az ötlet is különleges, de gondoljanak csak a mézes, olívás, citromleves öntetre, amivel minden egyes réteslapot meg kell kenni… Így aztán valami különlegesség sül ki belőle, ami vacsorára, vendégek elé, de még köretnek is tökéletes.

A fehér csokis sütőtök-torta is Tamás saját találmánya, aki vonzódik a rendhagyó, de finom édességekhez, az próbálja csak ki.

Jó sütést-főzést, jó étvágyat!

Sütőtökös camembert-es rétes

Hozzávalók: 1 kg-os sütőtök, 1 db camembert, 6 db réteslap, 2 ek méz, olívaolaj, fél citrom leve, 2 szál rozmaring

A sütőtököt félbevágjuk, magját kikaparjuk és tepsire tesszük. Megsózzuk, megszórjuk apróra vágott rozmaringgal és meglocsoljuk olívaolajjal. 180 fokos sütőben világosbarnára sütjük. A sütőből kivéve megvárjuk, míg kihűl, majd a húsát kikaparjuk és tálba tesszük. Hozzáadjuk a kockára vágott sajtot és összekeverjük. 2 ek olívaolajat, a mézet és a citromlevet is alaposan összekeverjük. Egy réteslapot nedves konyharuhára terítünk, megkenjük a mézes keverékkel, újabb lap, újabb kenés, majd rátesszük a harmadik lapot is.

 

Vastagon, egy csíkban a tök felét rákanalazzuk, majd feltekerjük. Tepsibe tesszük, tetejét is lekenjük, majd elkészítjük a másik rudat is. Forró, 180 fokos sütőben barnára sütjük.


A Nők Lapja 49. számában két újabb ízletes sütőtök receptet
(Paprikás-ananászos sütőtök leves,

Sütőtök torta fehércsokoládéval) találhattok!

Még több az e heti Nők Lapjából:

Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán: Bemutatjuk a kétéves Zorkát! »
Ki lesz beteg ezen a télen? »
Létezik a Télapó az óvodások szerint? »
3 betartható módszer a stresszmentes mindennapokért »
Hálapénzt adni is korrupció? »
Miért szeretjük az internetes közösségi oldalakat? »


Exit mobile version