180 lopott kerékpár keresi gazdáját

Horváth Zsolt | 2009. December 03.
Sértettek jelentkezését várja a rendőrség, miután több száz kerékpárt foglaltak le. A tolvajt az egyik sértett buktatta le.

A XX.-XXIII. kerületi rendőrkapitányság nyomozói 180, feltehetően lopott kerékpárra bukkantak egy budapesti férfi lakásán, valamint az általa üzemeltetett kerékpárüzletben.

A rendőröket az egyik sértett segítette az elkövetőhöz.  2009. november elején a tolvaj eltulajdonított egy kerékpárt. Csakhogy a tulajdonos később egy adok-veszek jellegű internetes oldalon egy olyan hirdetést talált, amelyben felfedezni vélte saját eltulajdonított kerékpárját.

A rendőrök kihallgatták az eladót, akinek lakásán és kerékpárüzletében 180 olyan kerékpárt találtak és foglaltak le, melyek eredetével kapcsolatban a férfi nem tudott hitelt érdemlően elszámolni, azokat feltehetően Budapest dél-pesti kerületeiből, valamint Budapest vonzáskörzetéből tulajdonították el.

A kerékpárok feltehetően bűncselekmény elkövetéséből származnak, ezért a rendőrség várja azok jelentkezését, akik sérelmére hasonló bűncselekményt követtek el, akik az ezen a linken látható kerékpárokban sajátjukra ismernek.

Jelentkezni a 421-1800/218 városi telefonszámot, illetve az ingyenesen hívható 06-80-555-111 zöld számán, a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén lehet.

 

 

 

Exit mobile version