Bemutatták a világ legexkluzívabb golfkocsiját

nlc | 2009. December 14.
A Garia előállt a világ legexkluzívabb golfkocsijával, amelyhez utcai autós technikát is használt.

Azt állítja új modelljéről a Garia, hogy az a világ legexkluzívabb golfkocsija. Annyira különleges, hogy állítólag az autóipar legszigorúbb normái szerint építették meg, több olyan alkatrészt használtak hozzá, melyek utcai autókból lehetnek ismerősek.

Előre például kettős keresztlengőkaros felfüggesztés került, a hajtásláncot pedig az a cég készítette, mely a Ducatinak gyárt váltókat. Nem akármilyenek az alumínium alkatrészek sem, attól a cégtől származnak, amely az Aston Martinnak, a Jaguarnak és a Volvónak is partnere.

A komfortos golfkocsiban beépített hűtő van, nehogy a nagy ütögetésben megmelegedjenek az üdítők, de nem feledkeztek el a pohártartókról sem. A Gariát a Valmet Automotive gyártja, a cég üzemében készül többek között a Porsche Boxster és Cayman, valamint a Fisker Karma is. Az Egyesült Államokban az ígéretek szerint akár rendszámot is kaphat a Genfi Autószalonon bemutatkozó modell, alapára adók nélkül 14 ezer euró (3,8 millió forint).

Exit mobile version