Kedves Soma!
Nagyon nagy tisztelettel figyelem a munkásságodat. Igazán különleges, intelligens embernek tartalak. Szeretném, ha megtisztelnél bölcs tanácsaiddal. Én egy 34 éves nő vagyok. A férjem igazán hűséges, imádnivaló, igazi „papucsférj”. Csak nekem él, figyelmes, nem panaszkodhatom rá. Talán ez okozza ezt az őrült féltékenységet, amelyre már a kapcsolatunk is rámegy.
Annyira csak magamnak akarom, minden pillantását, a szavait, hogy már ott tartok, hogy azt sem tudom elviselni, ha egy „jó” nő megjelenik a tévében. Rögtön arra gondolok, hogy biztos megvizsgálja, és jobban tetszik neki, mint én. Ilyenkor elönti az agyamat a forróság, és majd szétrobbanok. Erősen uralkodnom kell magamon, hogy ne tegyem szóvá (sajnos nem is mindig sikerül). Tudom, hogy ez nem normális dolog. Már nekem is szinte szervi fájdalmat okoz ez az állandó lelki káosz. Segíts, Soma, hogy tudnék normálisan gondolkodni? Szeretnék olyan magabiztos lenni, mint te. Nem akarom elveszíteni a férjem, láss el bölcs tanácsokkal!
Előre is köszönöm megtisztelő válaszodat!
Üdvözlettel: Momo
| Tipp: Somának a következő e-mail címre írhattok: soma@nlcafe.hu |
Kedves Momo! (Lányom egyik kedvenc gyermekregényének a főhőse volt Momo…)
Nagyszerű, hogy magadtól ráébredtél arra, hogy „ez nem normális dolog”. Azt, hogy ennek a beteges érzésnek hol van a te életedben a gyökere, leginkább a kineziológia és a Hellinger-terápia tudná felfedni. El is mesélem ezzel kapcsolatban egy családállítás történetét. Az egyik Hellinger-terápiára ugyanezzel a problémával jött egy szintén a harmincas éveiben levő asszony. Nála az derült ki a családállítás során, hogy még magzati állapotában elhalt az ikertestvére. Ez sejtmemóriaszinten olyan erős és feldolgozatlan élményt okozott, hogy azóta is központi téma maradt nála a másik elvesztésétől való félelem.
Millió oka lehet annak, hogy ezt az érzést túlzott mértékig éled át. Lehet ez testvérféltékenység, korai deficites anya-gyerek kapcsolat vagy az őseink kapcsolatából hozott problémák. Valami, ami azt hozza fel benned, hogy elveszítheted a másikat, hogy nem biztos, hogy elég jó vagy a másik megtartásához. Azt gondolom, hogy ez az a dolog, ahol nem elég a tudatos szint. Erről az érzésről nem lehet csak úgy egyszerűen „leszokni”. Nem a tudatos szinten keletkezett, így nem is lehet ott megoldani. Gondolom, te is sejted, hogy ennek a mélyben gyökerező erős szorongásnak a feloldásához kevés lesz egy levél elolvasása – legyen az bárkié is.
Tenned kell magadért! El kell indulnod az önismeret és az öngyógyítás végtelenül izgalmas útján! Remek, hogy kívülről látod magad! Ajánlom, hogy utad során ezt gyakorta alkalmazd! Nézd meg kívülről magad, azt, ahogyan a jelenlegi 34 éves testedben cselekszel, érzel, gondolkodsz. Amikor a férjeddel együtt tévéztek, és a filmben egy dögös, szexis, jó nő (és nem idézőjelben jó nő) játszik, próbáld végiggondolni, milyennek látod magad. Emellé pedig direkt és tudatosan vizualizáld azt a Momót, amilyen lenni szeretnél: önbizalommal teli, nagyvonalú, megértő, laza, szeretetet, békét sugárzó nő. Ha változni szeretnél, dolgozz érte! Képzeld el minden áldott nap (akármennyi időre is) magad úgy, hogy szabad a lelked, és bízol magadban. Ebből ugyanis automatikusan jön az is, hogy bízol a másikban. Sőt még magasabb szinten az is, hogy az a jó neked, ami a másiknak is jó. Ha két lélek összetartozik (ezt tudják és meg is élik), és rendben vannak önmagukkal, akkor pontosan tudják azt is, hogy ők mindig egymáshoz fognak tartozni. Jöjjön bárki és bármi. A házasság nem deréktól lefelé köttetik, és nem is azt jelenti, hogy soha többé másra nem vágyhatnak, tettben, érzésben vagy gondolatban nem lehetnek mással. Ez gyermeteg elvárás lenne…
Ez persze nem azt jelenti, hogy ne lehetnének akár egy életen át hűségesek egymáshoz (ritka, de ha belülről jön, csodálatos dolog). Sokkal inkább jelenti azt, hogy ennek a minden szinten jelen levő szövetségnek a gyökerei elég mélyen vannak ahhoz, hogy kitéphetetlenek legyenek, és hogy ezt megélve egy életen át emeljük, támogatjuk és kiegészítjük egymást. Ehhez az érzéshez képest valóban nagyon beteges és „pitiáner” azt lesni, hogy a párunk mikor veti rá a tekintetét egy látványos hímre vagy nőstényre. Azért is, mert egy egészségesen működő ember örömmel konstatálja, hogy mennyi izgalmas és vonzó férfi és nő van a világban.
| Ajánló: • Kineziológia.lap.hu • Hellinger.lap.hu • Pszichológia.lap.hu További cikkeink a témában: |
Hogy még tovább bontsam a fantáziádat, elmesélem, hogyan él egy negyvenes éveinek második felét taposó házaspár ismerősöm. Ők fiatalon megtalálták egymást, már több mint húsz éve együtt vannak. Egészséges, jó fej emberek, a gyerekeik már kiröppenőben vannak, a munkájukat és egymást is szeretik. Teljes harmóniában vannak, öröm ilyet látni. Annyira rendben vannak magukkal (így egymással és a világgal is), hogy azt is megbeszélték: nincs abban semmi különös, hogy több mint húsz év után már nem annyira perzselő a szex. Ők viszont nem szeretnék, hogy ellaposodjon, ezért kitalálták, hogy kipróbálják együtt a swingerklubot. (Elég sok infó van róla a neten.) Már harmadik éve, hogy rendszeresen járnak, annyira feldobta a nemi életüket. Szó sincs megcsalásról, egyáltalán csalásról. Tiszta sor, együtt élik és beszélik át az egészet. A kívülállókat „szent eszközöknek” tekintik a saját szexuális életük felvirágoztatásához. Egy ilyen klubban eltöltött nap után hónapokig izgatja őket az élmény, amelyet együtt éltek át.
Ezzel nem azt mondom, hogy mindenki tegye ezt, akinek nem inge, úgysem veszi magára. Van, akiknek való ez, van, akiknek nem. Csupán szerettem volna egy olyan mintát is mutatni, amely nagyon más, mint ahogy te elképzeled, és mégis működik.
Az első néhány évben még kellőképpen működnek a hormonok, viszont nagyszerű, ha különféle trükkökkel ezekből vissza lehet valamennyit csalni. Az élet egyébként sem csak az érzelmeinkről szól. (Igen, torz is lenne…) Aki folyamatosan a saját érzéseivel foglalkozik, az rengeteg energiát elfojt, amelyet teremtésre, megismerésre, befogadásra, adásra lehetne fordítani. Egy bizonyos mennyiségű féltékenység viszont – adott esetben és módon – nagyon szexi tud lenni. Nos, a tied már nem az. Nálad vissza kell tekinteni a mélybe, hogy elinduljon a gyökeres változás.
Én mindkét fent említett módszert párhuzamosan ajánlom a figyelmedbe. Ezenkívül ajánlom neked két írásomat is, amelyet a site-omon (www.somamamagesa.hu), az „Írások” link alatt találsz: „Lehet önbizalomra is gyúrni”, illetve „Mitől vonzó a másik?”. Ahhoz, hogy vonzóak maradjunk, a kapcsolaton belül is kell egy bizonyos távolság. Aki mindig „rajtad” van, az már nem tud vonzani. Aki túl távol van, egy idő után szintúgy nem vonz. A hosszú távú kapcsolatok (természetesen az alapvonzódáson kívül) a függetlenség és elkötelezettség arányán és harmóniáján múlnak. Hogy ezt meg tudd teremteni, először magadon kell dolgoznod!
Végezetül pedig ismételten a szokásos „hellingeres” könyvből idézek, abból a fejezetből, amelynek a címe: „Félelem attól, hogy elhagynak”.
„Ha az egyik fél nagyon erősen vagy gyakran érez gyermeki érzéseket, az veszélyezteti a kapcsolatot. Az is előfordul, hogy az egyik fél azt mondja: ha elhagysz, megölöm magam, mert nincs értelme tovább az életemnek! Ezzel a másik fél anyaszerepbe kényszerül, akinek gondoskodnia kell a gyerek túléléséről. Így azonban nem partner a továbbiakban, és számára nem marad más megoldás, mint kilépni a kapcsolatból. Az egyik fél ereje sokszor abból a gyermeki félelemből táplálkozik, hogy elveszíti édesanyját. A hűség elvárása ilyenkor nem annyira a partnerre vonatkozik, sokkal inkább az anyára. A feltétel nélküli hűség, különösen, ha valami áldozatot is hoz érte a partner, szintén a gyerek édesanyja iránti hűségnek átvitele a partnerre. Ebben pedig van valami valótlan. A kapcsolat sikeréhez fontos, hogy mindkét fél a partnert keresse a másikban.”
Ehhez pedig, kedves Momo, neked felnőtt nővé kell válnod. Itt az idő, indulj el a változáshoz vezető úton! Minden jót:
Soma Mamagésa