Irány Pécs, Európa kulturális fővárosa!

nlc | 2010. Január 06.
2010. január 10-én hivatalos nyitóünnepséggel veszi kezdetét Magyarország eddigi legnagyobb kulturális eseménysorozata, a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa program.

Az Európa Kulturális Fővárosa programév nyitóünnepsége

Időpont: 2010. január 10.
Helyszín: Pécs, a város közterei

Kevés olyan város van Európában, ahol a történelmi korok és a kultúrák rétegződése annyira együtt él és egymásra épül, mint Pécsett. A különböző korokból átöröklődött kulturális rétegek összessége ad eredeti és igazi, csak itt fellelhető és egymást erősítő közeget.

A megnyitó művészeti koncepciója, hogy bemutassa mindazt az értéket, eredményt és kétezer éves kulturális örökséget, amelyre büszkék vagyunk, és amelyet Pécsen keresztül Magyarország mutatni kíván önmagának és a világnak. A megnyitó műsora nagyszabású produkció keretében jeleníti meg Pécs történetének egyes kiemelt eseményeit, korszakait, pécsi kötődésű művészek és hírességek, valamint több száz pécsi diák közreműködésével.

 

 Felvezető események

A január 10-i programot felvezetve vízkereszt után, a farsang kezdetén, január 7-én, 8-án és 9-én a megnyitó karneváli menetében részt vevő 450 pécsi diák játszva tanulja be a különböző kultúrtörténeti korszakokhoz rendelt dramatikus utcaszínházi játékot. Ezen rendezvények naponta 15-től 18 óráig tartanak.

Január 7., csütörtök

Helyszín: Dóm tér, a püspöki palotával szemben.

• A római kor –  Sopianae – üzenete: a Római Birodalomban megszületik a város.

• Az ókeresztény korszak: a város keresi hitét, I. István király emlékezete, aki 1009-ben megalapította a pécsi püspökséget.

• A keresztény középkor. Quinque Basilicae: a kereszténység intézményesülése, az állam megszilárdulása.

Január 8., péntek

Helyszín: Pécsi Tudományegyetem BTK, bejárat (Ifjúság útja 6.).

• Nagy Lajos király korszaka, 1367-ben egyetemet alapított Pécsett.

• Reneszánsz: Magyarország első egyeteme, Janus Pannonius, a magyar humanizmus nagy költője, a latin nyelvű magyar költészet legjelesebb képviselője.

• Török kor: a hódoltságtól egy teljesen más kultúra feltörése, majd integrálódása a magyar, ezen belül a helyi kultúra szövetébe.

Január 9., szombat

Helyszín: Janus Pannonius u. – Csontváry Múzeum előtti sétatér.

• XVII–XVIII. század: a város újjászületése, polgárosodás, tudás, szabadság – Klimó György, könyvtár, szabad királyi város (Mária Terézia).

• A XIX. század: iparosodás, polgárosodás, kialakulnak a pécsiség védjegyei (Angster, kesztyű, Zsolnay stb.).

• A XX. század: Pécs a modern művészek, modern művészetek otthona.

 A megnyitó

Nagy farsangi menet keretében a korokat jelmezbe öltözve hozzák el a pécsi iskolások, színészek, bábosok. Minden kort egy hatalmas (3-4 méter magas) bábu vezet. A menet a Zsolnay-kúttól indul, és a belvárosi templom előtti színpadhoz érkezik. A műsor folyamán a város különböző történelmi korszakai mai átiratban elevenednek meg.

A műsorszámokat főleg pécsi művészek adják elő, a záróképre meghívnak pécsi, illetve innen elszármazott vagy valamikor itt alkotó emblematikus hazai sztárokat is. A műsorban fellép többek közt: Bab Társulat, Bóbita Bábszínház, PTE–ETK–FONTIFIVE Tánccsoport, Tanac Néptáncegyüttes, Somogy Táncegyüttes, Pécsi Balett, Pannon Filharmonikusok, Pécsi Vasutas Fúvószenekar, Szélkiáltó együttes. A zenei összeállítást és a zeneszámok egy részét Erdész Róbert (a nemzetközi hírű Solaris együttes billentyűse) komponálja.

A fináléban „megénekeltetik” a fellépőket néhány hazai sztárral közösen, így a művészek között köszönthetjük Demjén Ferencet, Lang Györgyit, Kandech Evelyne-t és Balikó Tamást, a Pécsi Nemzeti Színház igazgatóját, valamint további meglepetésvendégeket.

Időpont: 2010. január 10. (vasárnap)
Az ünnepség kezdete: 18.00 óra
Helyszíne: Széchenyi tér

 Élményvonattal Pécsre

Hasznos oldalak:

Pécs város honlapja »
Az Európai Unió hivatalos honlapja – Kulturális Főváros »
Pécs/Sopianae Örökség Kht. »
www.ilovepecs.hu »
Pécs.lap.hu »

Pécs megyei jogú város és a MÁV Nosztalgia Kft. együttműködésének köszönhetően egyedülálló lehetőségük nyílik az érdeklődőknek, hogy ellátogassanak a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programév megnyitójára. A 2010-ben tízéves fennállását ünneplő Magyar Vasúttörténeti Park az új év első programjaként január 10-én nosztalgiavonatot indít Pécsre.

Az esemény tiszteletére Sopianae névre keresztelt élményvonat ezen a napon különlegesen kedvezményes, 2010 Ft-os retúrjeggyel vehető igénybe. Az érdeklődő utasok így megismerkedhetnek az újonnan beszerzett és teljesen felújított élményvonat szolgáltatásaival, valamint egy kellemes napot tölthetnek el Pécsett, többek között a kulturális főváros egyedülálló nyitóünnepségének résztvevőiként.

További információ: www.mavnosztalgia.hu »

 

Exit mobile version