A Lego gyártja a legtöbb kereket

nlc | 2010. Január 08.
Nem a Goodyear, vagy Michelin a világ legnagyobb abroncsgyártója, hanem a Lego. További meglepő érdekességek a 62 éves játékról.

Nyolc meglepő tény a Lego-ról.

A Legoról:

1932-ben Ole Kirk Christiansen asztalosmester megalapította vállalkozását a dániai Billund községben. A cég fajátékokat gyártott és két évvel később vette fel a “Lego” nevet, mely a dán “leg godt” kifejezésből származik, és azt jelenti: ?jót játszani?.

A Lego 1947 után kezdett a ma is ismert műanyagból játékokat készíteni, melyek legfőbb újdonsága az volt, hogy a többnyire négyszögletes építőelemek tetején “bütykök” helyezkedtek el, aljuk pedig lyukas volt.

Ezzel az eljárással a kisgyerekek is könnyen össze tudták őket nyomni, épp annyira, hogy ne essenek szét, de könnyen szét lehessen őket szedni. A korai időkben elmaradt a várt siker, sok szállítmányt visszaküldtek, és gyáregységeket is be kellett zárni, gondok voltak a minőséggel is.

1954-ben az alapító fia, Godtfred Kirk Christiansen lett a Lego Group igazgatóhelyettese. Az ő javaslatára vizsgálták felül az akkor még problémás, gyakran nehezen kapcsolódó rendszert. 1958-ban született meg az igazi Lego, melynek minőségével már elégedett volt a vásárló, és a gyártó is. Sikerességét bizonyítja, hogy 50 év után az akkori elemekkel a ma gyártottak is kompatibilisek.

 

 

 

 

Exit mobile version