Híresek és politizálnak – Sztárok, akik kampányolnak

„Még sosem utálták annyira a világban az amerikaiakat, mint George W. Bush kormányzata idején. Azért állok Obama mellett, mert vele talán újra egy szerethetőbb, barátibb Amerikát üdvözölhet a világ” – mondta az ismert rockénekes, Jon Bon Jovi az amerikai választási kampány idején. Az Egyesült Államokban politikai ügyekben is régóta véleményt nyilvánítanak a hírességek. Hollywoodban nagy a hagyománya a politizálásnak; gondoljunk csak az egykori színészből avanzsált elnökre, Ronald Reagan-re – akit egyébként az egyik legjobb amerikai elnöknek tart az „utókor”, vagy akár a testépítőből a kaliforniai szenátorságig jutott Arnold Schwarzeneggerre.

A színészek, zenészek és a sportolók pénzadománnyal és véleményükkel is beszállnak a politikába. A hírességek aktívabbak a demokraták oldalán, mint a republikánusokén, a legutóbbi kampányban rekordot döntött Barack Obamát támogató sztárok száma. Robert De Niro nyilvánosan kampányolt Obama mellett, ugyanúgy, mint Gwyneth Paltrow, Susan Sarandon (aki még Hillary Clintonnal szemben is őt támogatta); Jennifer Aniston pénzt adományozott a demokratáknak, Tom Hanks videoüzenetet küldött a világnak arról, hogy véleménye szerint Kennedy és Reagan után Obama volna képes újraegyesíteni az amerikai nemzetet. Bruce Springsteen koncerteken állt ki mellette, a U2, Beyoncé és Stevie Wonder pedig a beiktatása tiszteletére muzsikáltak.

Amellett, hogy a tengerentúlon kötelező a jómódúak jótékonykodása, a fiatal csillagok is érzik társadalmi-politikai felelősségüket: Scarlett Johansson már évek óta szerepet vállal a demokraták kampányában, és a huszonéves Jessica Alba is fellépett Obama mellett. A legmeglepőbb mégis Oprah Winfrey aktivitása: Amerika első számú tévésztárja sosem hangoztatta politikai nézeteit – mindaddig, amíg Obama színre nem lépett. Akkor viszont nyilvánosan kiállt mellette. Egy kutatásban a megkérdezettek közel fele szerint Winfrey támogatása mindenképpen számított abban, hogy Obama nyerte a választást.

– Az Obama-kampány valóban mobilizált olyan sztárokat is, akik eddig nem tartották fontosnak, hogy politikai ügyekben véleményt mondjanak. Ahogy Bon Jovi megfogalmazta: a világ a Bush-adminisztráció idején annyira nem szimpatizált az amerikaiakkal, hogy ezen „muszáj változtatni” – magyarázza Schillinger Attila, az Avantgarde Group kommunikációs szakértője. – A rockzenész azt is elmesélte egy interjúban, hogy mielőtt koncertezni indulna valahová, megnézi, nem jelent-e veszélyt a zenekarnak az adott ország, mert a Bush-kormányzat miatt egyes helyeken olyan erős volt az Amerika-ellenesség, hogy Bon Joviék számára sem volt biztonságos a fellépés. Többen szálltak be hasonló okból Obama mellett a kampányba: szerették volna, ha az USA a világ és az amerikaiak számára is újra egy elfogadható, élhető, „barátságos” hely lenne.

Ha lenne egy Obamánk…!

Martin Luther King álmát se felejtsük el – legalábbis Schillinger Attila szerint az is hozzájárult a sosem tapasztalt (Obama melletti) aktivitáshoz, hogy a sztárok és az átlagemberek többsége újra el merte hinni: Amerikában elérhető ekkora változás, és akár színes bőrű is lehet az elnök. Másrészt Obama a semmiből érkezett (nem volt több évtizedes politikai múltja), ám annyira karizmatikus a személyisége, hogy elhitette: vele lesz esély egy jobb világ kialakítására.

– Ha Magyarországon is volna egy Obamához fogható, nagy formátumú politikus, akkor biztosan mellette is rengetegen megszólalnának – vélekedik szakértőnk, aki hozzáteszi: mivel mi még csak húsz éve fennálló demokráciában élünk, a hazai sztárok aktív közéleti szerepének még nincs igazi hagyománya. – Az USA-ban Bon Jovi megosztja a lakosságot. A zenész azt mondta, azért adta fel politikai ambícióit, mert ha politikus lenne, már akkor utálná a fél társadalom, amikor még ki sem lépne otthonról. Még ő sem meri a kétszázmilliós lakosú társadalomban „lefelezni” közönségét – érthető hát, ha egy tízmilliós országban ezt még kevesebb sztár meri megtenni. Ez nem csupán érzelmi, hanem üzleti döntés is.

Hazai helyzet

Álljunk meg egy pillanatra, és gyorsan tekintsük át, kik azok a hazai hírességek, akik politikailag is aktívak! A jobboldal, illetve a konzervatívok mellett láthattuk-láthatjuk többek közt Fábry Sándort, Eperjes Károlyt, Balázs Fecót, Demjén Ferencet, Kovács Istvánt, Pitti Katalint, Pataky Attilát és Kovács Ákost, a baloldal támogatói közt például Vágó Istvánt, Bajor Imrét, Farkasházy Tivadart, Gálvölgyi Jánost, Hernádi Juditot és Kern Andrást. A szélsőjobbon domborít az egykori riporter, Pörzse Sándor, illetve Usztics Mátyás színész.

– A felsoroltak közül nem mindenki politizál aktívan, van, aki csak fellép egyes pártok rendezvényein, de nem foglal szóban is állást – magyarázza szakértőnk. – Mégis, ha egy magyar művész nyilvánosan leteszi a voksát valamely párt vagy eszmerendszer mellett, akkor számolhat azzal is, hogy amint fordul a helyzet, vagyis más kerül kormányra, vagy az önkormányzatokba, akkor megrendelésektől, fellépésektől eshet el. Ez a jóval fejlettebb demokráciában, Amerikában nem ennyire fekete-fehér.

Érzelmi döntés, üzleti kockázattal

– Persze ki lehet szállni az aktív politizálásból. Nagy Feró például a kilencvenes években először liberális, majd jobboldali színekben tűnt fel, de 2003-ban szakított a politikával, és látszólag törés nélkül folytatta zenészi pályáját – teszi hozzá Schillinger Attila. – Eperjes Károly egy hónapnyi képviselőség után lemondott, és már kevésbé aktív, mint korábban. Azt gondolom, jóval könnyebb bekerülni ebbe a körforgásba, mint kikerülni belőle. Ez bizonyos értelemben olyan, mint a márkamenedzsment: a sztár maga a márka, és azt kell eldönteni – akár érzelmileg, akár üzletileg, akár mindkét szempontból -, hogy a politikai kiállás beépüljön-e ebbe a márkába, vagy sem. Ha beépíti, akkor nehéz kivonulni, nehéz visszavonulni. Biztos vagyok benne, hogy sokan, akik valamely párt mellett kampányoltak, hiába vonultak vissza, ma is érzik ennek utóhatásait, vagy legalábbis még ma is magukon viselik az adott korszakuk „bélyegét”. Én mégis hiszek abban, hogy egy demokratikus országban azoknak a hírességeknek ki lehet és adott esetben ki is kell nyilvánítaniuk a véleményüket, akik erre indíttatást és elkötelezettséget éreznek. Ez a társadalom számára is egészséges. Ha a tanácsomat kérné egy hazai sztár, hogy részt vegyen-e egy politikai kampányban, akkor azért felmérnénk, hogy ettől várhatóan szűkül vagy bővül-e a tábora, és hosszabb távon ez milyen kifutási lehetőséget jelent számára. Azt gondolom, egy ilyen döntés elsősorban érzelmi alapon születik, de másodlagosan üzleti döntésnek is minősül, és nem mindegy, hogy hogyan építi a sztár saját „márkáját”. Azt mindenképpen alaposan megbeszélném az illetővel, hogy milyen üzeneteket és miként juttat el a társadalomhoz.