A szigorúan katolikus Írországban a művi terhesség-megszakítás csak a legritkább esetekben engedélyezett, sőt, az ország a tiltáshoz való jogának megőrzését a Lisszaboni Szerződés elfogadásának egyik feltételéül szabta. Egy friss felmérés szerint azonban úgy tűnik, a leginkább érintettek körében sokan szeretnék, ha ez nem így lenne…
Az Irish Examiner részére készült kutatás szerint a 18 és 35 év közötti fiatal, felnőtt nők körében ötből három azoknak az aránya, akik úgy vélik, a kormánynak legalizálnia kellene a művi terhesség-megszakítást, a potenciális szülők hatáskörébe utalva ezzel a kérdést. Négyből hárman pedig úgy vélik, az esemény utáni pirulát recept nélkül kapható készítményként kellene forgalomba hozni.
A kutatás szerint a korcsoport tagjai körében 10 százaléknak volt olyan kapcsolata, amelynek során abortuszra került sor, míg négyből egy nőnek volt nem tervezett terhessége. Érdekes módon nem tervezett terhességről a nőknél jóval kevesebb, csak hétből egy megkérdezett férfi számolt be. A különbség oka, a kutatást értékelő szakértők szerint, hogy a férfi talán nem mindig tud a nő terhességéről…