Válságmodell a Renault-tól: Fluence

Földes Attila | 2010. Február 03.
Olcsó, nagyméretű, tágas, válságmodellnek is nevezett új autóval kezdi az évet a Renault. A francia márka idei legfontosabbnak kikiáltott modelljét, a Fluence-t vezettük.

Eljött az igazság pillanata, az elmaradt török út után végre Magyarországra is megérkezett az új Renault-modell, a Fluence. Megnéztük, kipróbáltuk, vezettük. 

Kategóriák között

Jó pár éve az autógyárak rákaptak arra, hogy kategóriák közé készítsenek új modelleket. Hasonló történt a Fluence esetében is, őt – a forgalmazó bevallása szerint – történetesen a mérete alapján a felső-közép-, míg az ára szerint az alsó-közép kategóriába sorolnák. Valahová a Megane és a Laguna közé, hogy akár üzletembereknek, céges autónak, akár családi kocsinak is eladhatóvá váljon a nyolcvan országban forgalmazott Fluence.

Motorok

Kezdetben a Fluence-t egyféle benzines és kétféle dízelmotorral lehet megvásárolni. A benzines 1,6 literes 16 szelepes, 110 lóerővel, míg a dízelek 1,5 literesek, 85, illetve 105 lóerős teljesítménnyel. Az év közepétől a dízelpaletta kicsit átalakul, a 2011-től kötelező Euro5-ös előírások miatt részecskeszűrőt kapnak a motorok és a teljesítményük is 90, 110 LE-re nő. Az erősebb dízelek hatfokozatú, kézi váltóval érkeznek, de idővel lesz majd duplakuplungos, automatikus váltó is.

A Renault hazai vezetésének bölcs előrelátásáról tanúskodik, hogy az árlistán hiába keressük a sportosnak szánt kétliteres, 140 lóerős, benzines változatot, amelyhez fokozatmentes, automatikus váltó is rendelhető. Már ahol ezt igénylik a vásárlók.

A legolcsóbb sem fapados

Ha már válságmodellnek is tekinthetjük a típust, akkor kerítsünk magunknak valami fapados kivitelű, igazán olcsón megszerezhető tesztautót. Mondjuk egy 1,6-os Confortot.

A belső felszereltség már az alapváltozatban sem mondható szegényesnek. Van manuális klíma, elektromos ablak, hifi, négy irányban állítható kormány, fedélzeti számítógép és a megszokott, idétlen helyen bekapcsolható tempomat is.

Még több információért, valamint a képekért és a videóért kattints!

 

Exit mobile version