Saci: Fejjel a falnak
Kitalálta, hogy a kétórás, mínuszfokos séta nem elég, nem akar hazajönni. Tíz percig üvöltött a ház előtt az utcán. Ami szemén, orrán kifolyt, az arcára fagyott. Aztán a földön fetrengett, fejét a járdába döngölte. Hozzáérni sem lehetett, nemhogy nyugtatni. Valahogy mégis feljutottunk a lakásba, akkor az ajtó elé feküdt, úgy folytatta.
Szokásommal ellentétben, nem estem kétségbe. A szívem sajgott csak kicsit, hogy ez most neki a legijesztőbb. Hogy ő sem tudja, mi ez, honnan ez az óriási düh, amely benne dübörög. Vekerdy tanár úrnál is olvastam erről. Hagytam, hogy csinálja; se pozitív, se negatív reakció. Csak annyit mondtam, úgy percenként: „Kincsem, várlak benn, ha van kedved, gyere Anyához”. Hosszú percek teltek, de jött. Akkor a kanapén kellett „picizni” (picit összebújni), meg énekelni a „Ringót”. Anorákban, sapkában, sálban, csizmában. Negyed óra múlva ezeket is le lehetett dobálni, és akkor vége volt. Elaludt.
| Úgy tűnik, Samun mindjárt kitör az “úgyvanahogyakarom” |
Régóta mondom – rejtett büszkeséggel -, mikor az emberek ámuldoznak, micsoda nyugodt gyerek az enyém: „ha látnák, mikor nem úgy van, ahogy akarja!” Óriás hiszti, amit olyankor csap, még a fejét is falba veri, a nyomaték kedvéért. Mert van ám akarata. Úgy egy hete robbant be hozzánk a DAC, teljes menetfelszerelésben. Ehhez is edződni kell. Megtanulni megőrizni a nyugalmat, mikor jön mindenre a NEM. Nem úgy csattanósan, dobbantva, kiabálva, mint hallottam sokszor, más gyerekektől. Samu halkan közli, de olyan határozott, megmásíthatatlan hangsúllyal, hogy borsódzik a hátam. Sokszor csak kapkodom a fejem, tapogatom magamban a pedagógiai érzéket, keveredik az ösztön a mindenféle könyvekkel, a szív meg a fej. A szorongás, nehogy nagyon elrontsak valamit – végérvényesen. Azt gondolom, a NEM-et is hagyni kell. Ha nem akar ebédelni, azt mondom, jó. Legfeljebb húsz perccel később eszünk. Mert ha én nem hallgatok az ő NEM-jére, ő miért hallgatna az enyémre? Az idegeim persze sokszor csavarodnak önmagukba, sőt. És van ugye, mikor a hatástalan szép szavak után már nem lehet várni, mikor haladni kell – leginkább Samu érdekében. Mikor pelenkában a hideg folyosóra rohan, és úgy, ott kíván „tónászni”, mindenképp. Akkor mi más jöhet? Megragadni, és betuszkolni a kalimpáló gyereket. Szörnyű, borzalom, nekem fáj. Vagy ott a népszerű, „kérd az ellenkezőjét!”-csel. Tegnap másfél óra lefekvéssel való küzdelem után robbant ki belőlem: „nehogy bemenj az ágyikóba, lovacskázz inkább a páncélos bácsival!” Egy perc múlva a takaró alatt volt. De hát arra tanítom a gyerekem, hogy az ellenkezőjét csinálja, mint amit kérek, és ezért még vállon is veregetem? Ráadásul köze nincs a következetességhez, melynél, mint tudjuk, nincs fontosabb. Azaz egyvalami: a mindig megfelelően rezdülő szeretet és okos rugalmasság. Szóval mi van, ha most éppen tényleg arra van szüksége, hogy hozzám bújjon, mert alvás előtt a sötétben sárkány – árnyékot vetett párásító – fenyeget, mert fáj a foga, mert, mert, mert…?!
Samu huszonegy hónapos. Mindent összevetve: tökéletesen halad a személyiségfejlődés rögös útján. Istenem, tartsd meg bennem a következetességet, és adj egy-két plusz angyalszárnyat!
És mit mond a szakértő?
Sződy Judit, pszichológus, négy gyermek édesanyja
– A hiszti a kezdő anyák réme. Legfőképp azért, mert amíg nincs az embernek saját gyereke, meg van róla győződve, hogy ez a dolog egyszerűen nevelés kérdése. Tehát a bolt közepén fetrengő, üvöltő kölyköt biztos elkényeztették, vagy olyan keményen fogják, hogy így jön ki szegényen a feszültség. Aztán megszületik a saját gyerek. És jó egy év múlva már látható az első jel: lila fejjel üvöltve söpri le az asztalt, ha nem azt kapja ebédre, amit szeretne. Anya megdöbben: én is elrontottam? Nem gondolom. Hiszti, az van, persze vérmérséklettől és környezettől függő mennyiségben, intenzitással. Vigyázzunk, ne lovalljuk bele magunkat egy ellenhisztibe! Sacinak nagy szerencséje, hogy néha kicsit távolabbról tudja nézni a történteket, és van humorérzéke. Erre még sokáig szüksége lesz.
Két hét múlva: Mónika tapasztalatai a hisztiről – és tippjei a kezeléséhez
| Még több az e heti Nők Lapjából:
• Szűcs Judit: Itthon én vetkőztem először a színpadon » |