A bulvársajtóban az énekes több helyen cáfolta, hogy verte volna az asszonyt, „Istenemre mondom – nyilatkozta -, egyszer sem emeltem kezet rá.” „Komár úriember, tud bánni a nőkkel” – állították többen, az asszonyt pedig bosszúszomjasnak bélyegezték, aki képes tönkretenni a sztárt. Némi gyanúra már csak Zalatnay Cini nyilvános tévés vallomása adhat okot, aki elmesélte, hogy Komár ifjúkorában megkérte a kezét, azzal a feltétellel, hogy nem lesz énekesnő. Mikor Cini erre nemet mondott: „Kaptam egy nagy tockost” – állította.
„Úgy tanultuk, ez a szeretet jele”
| Dr. Spronz Júlia, jogvédő |
– Hiába kerülnek nyilvánosságra ilyen esetek, a társadalom nem ítéli el egyértelműen a nők bántalmazását – vélekedik Dr. Spronz Júlia, jogvédő, a NANE (Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen) önkéntese. – Ha valaki a párkapcsolatában veri a feleségét, azt senki nem ítéli meg úgy, mintha lopna, vagy ha bankot rabolna az illető. Nehéz bármit is elérni, amíg nem mondjuk ki egészen határozottan, hogy ez bűncselekmény. Ráadásul speciális fajta. Néha maguk a nők is nehezen ismerik fel ennek a jeleit, hiszen minden lassan és fokozatosan történik. Féltékenykedéssel kezdődik, ami aztán sokszor extrém formát ölt. Úgy tanultuk, ez a szeretet jele, gyakran még örülünk is neki. Holott nem a szeretet, hanem az ellenőrzési vágy jele. A cél a kontroll alatt tartás. Nincs feltétlenül testi erőszak, de a nő önértékelésének, önbecsülésének módszeres leépítése igen. Lassan már a férjük szemével látják önmagukat is. Ez a lélektani helyzet ágyaz meg az erőszaknak. Először az agresszió „csak” szóban érhető tetten. A vége 60-70 bántalmazott nő halála évente.
A távoltartás
Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium nem tudott olyan szakértőt rendelkezésünkre bocsátani, aki a kérdéseinkre személyesen válaszolt volna. Írásbeli tájékoztatásuk szerint a távoltartásról szóló törvény a bántalmazott hozzátartozók védelmében készült. Talán legfontosabb érdeme, hogy az új jogintézmény ismertté vált, és így a rendőrség havonta 80-100 esetben el tudta rendelni az úgynevezett ideiglenes megelőző távoltartást.
„Erről a rendőrség határozatának meghozatalától számított három napon belül a bíróság dönt. Amennyiben elrendeli a távoltartást, megszakítás nélkül, összesen harminchárom napig védelemben részesíti a bántalmazottat. Amennyiben újabb bántalmazás történik, újra távoltartást kérhet a bántalmazott, akár a rendőrségtől, akár magától a bíróságtól.” – írják. Végleges távoltartásról azonban nincs szó. A törvény ereje pedig nem terjed ki a volt élettársakra, szeretőkre, udvarlókra, elutasított barátokra sem. Holott a legsúlyosabb bűncselekmények elkövetői gyakran épp közülük kerülnek ki: legutóbb Salgótarjánban ölte meg volt barátnőjét és annak partnerét egy férfi. A rendőrség tájékoztatása szerint: „A 27 éves férfi feltehetően szerelemféltésből ölt, nem tudta elfogadni, hogy elhagyták. Egy 49 centis pengéjű bozótvágóval gyilkolta meg a 25 éves volt barátnőjét és annak 34 éves társát.”
Egyes jogvédők élesen bírálják a törvényt, szerintük nem a testi épség védelmét, az emberi méltósághoz való jogot tekinti elsődlegesnek, hanem azt, hogy minél kevésbé korlátozza jogaiban az elkövetőt. Hiszen a valóságban, amikor a rendőrséget kihívják, az erőszak többnyire már megtörtént. Ilyenkor már nem veszélyhelyzetről kellene beszélni, hanem jogsértésről.
Pokol 37 négyzetméteren
Marika – nevezzük így! – 2007-ben elvált. Volt férje azonban azóta is pokollá teszi az életét. 37 négyzetméteres lakásukat ugyanis a válóperben a bíróság megosztotta. Ő és kisfia használja a nagyszobát, a kisebbik szobát pedig a volt férje és annak hajléktalan barátnője. A takarítónőként dolgozó, a létminimum határán élő asszony évekig lakott itt úgy, hogy a napok nagy részét lent töltötte a kisfiával a játszótéren, mert nem mert feljönni a saját lakásába.
– Egyszer késsel támadt rám – meséli. – Naponta járt nálunk a rendőrség. De gyakran a volt férjem pártjára álltak, semmi kivetnivalót nem találtak abban, hogy egy olyan nőt fogadott be, akit még a hajléktalanszállóról is kitiltottak lopás miatt. Azt kérdezték, miért nem megyek el én? Életveszélyes fenyegetés, könnyű testi sértés miatt beadtam a kérelmemet a bíróságra. Két éve hever az asztalukon, még mindig nem tűzték ki a tárgyalást, egyszer az összes ezzel kapcsolatos papír elveszett, a látleletekről szóló dokumentumok is. Gyakran megkérdezem, miért nem lép senki semmit? Most egy lélegzetvételnyi időhöz jutottam, mert áprilisig távoltartás van érvényben ellene. De egyszer már átéltük ezt, akkor is megszegte a távoltartást és visszaköltözött. Nem tudom, mi lesz ebből, csak azt, hogy a méhemben daganat van, a lábaim tönkrementek, az idegeim pattanásig feszültek már. Egymásnak esünk egyszer, és akkor vér fog folyni.
|
A jogvédők kifogásai – A törvény nem jogsértéssel számol, csak veszélyhelyzettel – holott a bántalmazás már megtörtént. A távoltarás tehát már nem megelőzés, csak a további erőszak megakadályozása. – Az áldozatot is kriminalizálja, hiszen a bántalmazott nőt azzal fenyegeti, hogy elveszíti a gyermekét, ha a bántalmazóval él egy fedél alatt kiskorú gyermekével. A gyermek ilyenkor valóban veszélyben van, de ennek a felelősségét a törvény a bántalmazott nőre hárítja. – Nem tartozik a törvény hatálya alá a volt élettárs, szerető, barát, az elutasított udvarló, holott ők a leggyakoribb lehetséges bántalmazók. – A bírósági perek idejére nem ad folyamatos távolságtartással védelmet, holott a távoltartást gyakran megfellebbezik. A 72 óra nagyon kevés ahhoz, hogy ennyi idő alatt a harmincnapos távoltartásról a bíróság megfelelően döntsön. A 30 nap pedig nem elegendő arra, hogy a folyamatban lévő ügyek lefussanak. Minden működő külföldi példában a távoltartás hónapokra, évekre, sőt örökre is szólhat. |
| Még több az e heti Nők Lapjából:
• Udvaros Dorottya maga a titok » |