6+1 híres ember, mágikus hatalommal

nlc | 2010. Március 13.
A mágikus emberek azok, akik tudásukat (mely nemcsak evilágról szerzett) maguk és embertársaik javára használják föl. Ők azok, akik hallgatnak a belső hangjukra, és csodálatosan működő erőket fedeznek fel ott, ahol mások csak ismerős dolgokat látnak.

A keleti birodalmak uralkodói mágusokat is alkalmaztak az udvarukban. De ők nem mágiával foglalkoztak, sokkal inkább tanácsadók, bölcsek voltak, akik járványok, éhínségek, háborúk idején mondták el véleményüket. A reneszánsz idején a mágusok azonos nézeten voltak a régi bölcsekkel, és osztották a hitüket, hogy a látható és a láthatatlan világban olyan erők lakoznak, amelyet jóra és rosszra egyaránt fel lehet használni.

De kik a mágikus emberek?

A mágikus emberek rendelkeznek a bölcsesség és a tudás adományával, a gyógyítás tudományával, a csodatévő hatalommal, a jövendölés képességével, a nyelvek tudásával, átlag fölötti művészi tehetséggel. Ma és egykoron a mágikus embereket egyforma jelzővel illették: rejtélyesek, titokzatosak. Hiszen ők voltak azok a különleges emberek, akik a belső hangjukra hallgattak, a lelkükben lakozó mágiát – amivel minden ember rendelkezik – a felszínre tudták hozni, és ez óriási erőt adott nekik. Bátrak voltak, szinte varázserővel rendelkeztek, és ezekkel a képességekkel nagyot alkottak. Olyat, amely akár évszázadokon keresztül hatást gyakorolt az emberiségre, és megváltoztatta a világot.

A régiek 

Ilyen volt például Pico della Mirandola filozófus, matematikus, aki szabadidejében a teológia titkait kutatta. Sokat tanult, és a kevés pihenéstől kimerülten, fiatalon halt meg. Arra törekedett, hogy összebékítse az arisztotelizmust a platonizmussal. Vagy említhetjük a heidelbergi Trithemiust, aki hazafelé utazva, a sűrű hóesésben menedéket kért egy bencés kolostorban. A kolostor a széthullás küszöbén állt, ezért Trithemius ott maradt, és megtanította a barátokat számos mesterségre, pergamenkészítésre, aranyozott iniciálékkal díszített könyvek másolására és kertészkedésre. Az apátság adósságait kifizették, és Trithemius az ezután keresett pénzből ritka kéziratokat vásárolt, kétezer kötetből álló könyvtárt hozott létre. Hercegek és királyok küldték el megbízottaikat, és kérték ki a tanácsait. Vagy említést érdemel, ha mágikus emberekről van szó, az orvos Paracelsus. Azt mondta: a test nem különálló dolog, hanem a lélek lakhelye. Ezért az orvosnak egyidejűleg kell őket kezelnie, és összhangot teremteni közöttük.

 A maiak


Albert Einsteint a fennmaradt fényképek alapján szórakozott professzornak gondolhatjuk, aki nagy hatást gyakorolt a modern fizikára és matematikára, és akire óriási erővel hatott a mágia és a misztika. Híres mondása szerint: „A legszebb élmény a Földön találkozni a Titokzatossal. A Titokzatos minden igazi művészet és tudomány forrása.” Az elmúlt évszázad zsenije hitt a belső hangokban, amelyek a segítségére voltak a felfedezéseiben. Einstein misztikus ember volt, remek beleérző képességgel rendelkezett, és spirituálisnak nevezte azokat a perceket, amikor a hallgatóságának rendkívüli élvezettel, színesen tudta elmagyarázni tudományos munkásságát.

Gustav Mahler a zenében tudta tökéletesen kifejezni az érzelmeit és a gondolatait, mégpedig misztikus témákban. Mint például az élettől való elbúcsúzás, a lét értelme, a halál és a feloldozás, a halál utáni élet, a szerelem a síron túl. Mahlert érdekelte a mágia, és a zenén keresztül találta meg a másik dimenzióval kapcsolatos bizonyosságot, így nyert lelki megnyugvást. Műveit ma is játsszák, ezért Mahler mágiája napjainkban a zenéjében él tovább.

Ludwig van Beethovent 1819 óta tartó süketsége nem akadályozta meg abban, hogy tovább komponáljon. „Megragadom a sors által kínált lehetőséget, és kihasználom azt” – mondta. Belső hallásával, belső mágiájával tovább komponált, és a híres IX. szimfóniában az Örömódával fejezte ki süketen szerzett misztikus tapasztalatait. Halálát is a mágia lengi körül, amikor átlépett az árnyékvilágba, nagyon heves zivatar tombolt, jégesővel, villámlással, dörgéssel. Amikor a lélek elhagyta a testet, mintha megszólaltak volna a túlvilági üstdobok és harsonák, készülve a nagy művész fogadására.

„Yes, we can”, vagyis „Igen, meg tudjuk csinálni!” – ezekkel a szavakkal vonult be Barack Obama a politikai élet színterére. Senkire sem illik jobban napjainkban a mágikus ember pontos meghatározása, mint rá. Belső mágiájának felszínre hozásával a kisugárzása annyira erős, mint ez idáig talán egyetlen amerikai elnöké sem. Minden valószínűség szerint az eddiginél nagyobb hatást gyakorol majd a világra, és képes lesz annak irányát befolyásolni. Obama minden idők legfiatalabb és leghíresebb mágikus kisugárzású embere.

 

 

Exit mobile version