Szépségmustra a köbön – A Királynő castingján jártunk

m.e. | 2010. Március 29.
Szoláriumbarnaság, hosszú haj, magas sarkú cipő. Ezek A Királynő válogatásán megjelent lányok ismérvei. De mi vesz rá egy – a saját ismerősei által – szépnek mondott lányt arra, hogy jelentkezzen? Elhivatottság? A világbéke? Vagy a 15 percnél is több hírnév?

Ki hogy képzeli el egy szépségverseny előválogatóját? Bennem két kép él: az elsőn sudár testű, hosszú hajú, gazellaléptű lányok sorakoznak, akik intelligensen és frappánsan vágják ki magukat a „hogyan legyen világbéke?” kategóriájú kérdésekből is. Ezt az idilli képet írja fölül egy másik, amely valószínűleg a kereskedelmi tévék tehetségkutatóit megelőző – és azoknál sokak által jobban várt – előválogatók miatt keletkezhetett. Ahogy az év hangját kereső műsor castingjára elmegy egy kappanhangú sztárjelölt, vagy ahogy egy tehetségkutatóban valaki a távolba néző tudományával próbálja levenni a lábáról a szakmai zsűrit, úgy lehetséges, hogy itt is megfordul bárki csak azért, hogy megkapja a mindenkinek alanyi jogon járó 15 (másod)perc hírnevet? És vajon több-e a jelölteknek Magyarország legnagyobb szépségversenye, mint egyszerű celebgyár? Ottjártunk alatt igyekeztük ezt is kideríteni.

A Királynő castingja – gyülekezés – Fotó: Dömötör Csaba

Bár a stúdióban már javában folyt a válogatás, az előtérben még mindig gyülekeztek a lányok. A többnyire papával, mamával vagy a barátjukkal érkező jelölteknek mintha kötelező lett volna az egyenkinézet. A hosszú haj, a magas sarkú cipő, a csőfarmer és a rövid bőrdzseki a vezető trend, a kiugró egyéniség, de még a királynői tartás és az erős kisugárzás is hiánycikk. A felhozatal más tekintetben igen vegyes – míg a várakozók közül többen bátran vállalták, hogy névvel és arccal mesélnek az indíttatásukról, mások a fényképezőgép láttára szégyenlősen elfordultak. Az utóbbiak közül nem valószínű, hogy kikerül szépségkirálynő.

A tapasztalatok tekintetében is vegyes a kép: van, aki még soha nem mérettetett meg, és van, aki már tavaly is itt volt. Bianka (21), akit ismerősei Dammak Jázminhoz hasonlítanak, jelenleg pincérnőként dolgozik. „Érzem, hogy az nem az én világom, inkább ebben a szakmában szeretném kipróbálni magam” – tenné ezt annak ellenére, hogy ez az első ilyen megmérettetése, és korábban sosem modellkedett. Tapasztalatai kimerülnek abban, amit az interneten olvasott a divat- és szépségszakmáról.  A családja, a párja és a barátja is biztatta, de korábban soha nem merte kipróbálni magát.

Bianka (21) – Fotó: Dömötör Csaba

Szilvinek (22) a testvére volt szépségkirálynő. Mivel látta, hogy ő mennyire élvezte azt az egy évet, és elegendő biztatást kapott tőle, úgy döntött, belevág a versenybe. „Színvonalasnak találom a versenyt. A nővérem csak pozitív dolgokat mesélt, rengeteg jótékonysági rendezvényen vett részt.” Őt tehát nem a világbéke motiválja. Állítása szerint ez a szó már amúgy is tiltólistán szerepel. És hogy szerinte milyen a jó királynő? „Fontos, hogy valaki kommunikatív legyen, és tanult, egyetemre vagy főiskolára járjon. Ma már a szépségkirálynők közül mindenki végzett vagy végez főiskolát. Azt tanácsolták, hogy legyek magabiztos, de a túlzott önbizalom sem jó. Hogy ez mennyire elég, az a többi lánytól és a zsűritől is függ.

Szilvi (22) – Fotó: Dömötör Csaba

Klaudiának (19) legalább annyi az előnye számos más jelentkezővel szemben, hogy korábban egy modellügynökséghez járt felkészítésre, ahol megismerkedett azzal, milyen a kamerák előtt állni. A várakozás alatt volt ideje megnézni a többi jelöltet. „Sok szép lány van, nem tudom, mennyi esélyem van. Szerintem a zsűri inkább a szőkéket válogatja ki.” Ennek ellenére nem festette át a haját. „A videókat nézegettem a tavalyi válogatásról. Úgy vettem észre, hogy nem úgy kell mozogni, ahogy én azt tanultam, és mosolyogni kell. A királynő szerintem magabiztos, szép, magas, legyen okos, nyitott mindenre.”

Klaudia (19) – Fotó: Dömötör Csaba

Nóra (20) kommunikáció- és médiatudományt hallgat egy budapesti egyetemen. „Azért jelentkeztem a versenyre, mert szeretném megállni a helyem.” Furcsa ez annak a szájából, aki a barátjától kérdezte meg, hogy adjon-e nekünk egy röpke interjút. Ő is a természetes szépséget emeli ki mint a királynő legfontosabb ismérvét. „Fontos szerintem, hogy természetesen nézzen ki, ne legyen festve például a haja” – mondja. A belső tulajdonságokra az ő esetében is külön rá kell kérdeznünk.

Nóra (20) – Fotó: Dömötör Csaba

Keresztes Nikolett, az RTL Klub kommunikációs menedzsere elmondta, hogy 17 és 27 év közötti lányok jelentkezését várták. A harmadik napon azt a 100 lányt hívják vissza, akik közül kikerül a 24 döntős. A jelentkezők között sokan vannak, akik már tavaly is itt voltak, köztük a 2009-es szépségkirálynő, Serdült Orsi legjobb barátnője. De jelentkezett Zámbó Árpy lánya is, akit nem sikerült megtalálnunk a tömegben. A színpadon bikiniben felsorakozó és sétáló lányokat nézve egyértelmű tanulság, hogy amíg a szoláriumipar virágzik, addig a fitnesztermeknek biztosan rosszabbul megy. A pocipárna, a kevésbé tónusos izmok, az összeérő combok, sőt a rengő háj sem ritka. A lányok gyakran elfeledkeznek a „hasat be, mellet ki” örök érvényű szabályról. A szakmai zsűrinek nincs könnyű dolga, hiszen a két nap alatt közel ezer lányt néznek meg, akik ötösével-hatosával lépnek a színpadra egy szál bikiniben és magas sarkú cipőben, és mindössze alig néhány percig sétálgatnak fel-alá a zsűri előtt. Megszólalási lehetőséget csak azok kapnak, akik a harmadik napon is visszajönnek.

Katus Attila, az egyik zsűritag szerint ennek döntő hatása lehet, hiszen könnyen szertefoszlik az illúzió, ha valaki csak szép, de összefüggően csak mankóval tud beszélni. Ugyanakkor másokat pedig pont a jó kommunikációs érzék és a frappáns kinyilatkoztatások juttathatnak a 24 döntős közé. A királynőjelöltek testi felkészítését segítő edző szerint van néhány olyan kiugró lány, akire a zsűri egyöntetűen rábólint, „de természetesen van olyan is, aki nem ide való. Jómagam férfiként és edzőként is nézem a lányokat, akik félkészen jönnek ide, de látom, hogy mit lehet kihozni három hét alatt valakiből. Én elsősorban a szép szemekre, a harmonikus kisugárzásra, a nőies mozgásra figyelek fel, de ugyanilyen fontos a pozitív gondolkodás, a tiszta lelkület. Amíg a hajon, a sminken és a testalkaton könnyű változtatni, a kedven és a motiváción nagyon nehéz.”

A Miss World versenyről

 

Szépségmustra a köbön – A Királynő castingján jártunk

Szoláriumbarnaság, hosszú haj, magas sarkú cipő. Ezek A Királynő válogatásán megjelent lányok ismérvei. De mi vesz rá egy – a saját ismerősei által – szépnek mondott lányt arra, hogy jelentkezzen? Elhivatottság? A világbéke? Vagy a 15 percnél is több hírnév?

A világ legnépszerűbb és legnézettebb szépségversenyét először 1951-ben rendezte meg Eric Morley Londonban, egy fesztivál promóciójaként. A szép lányok mustrája természetesen egyre népszerűbb lett, ugyanakkor a világháborút megjárt férfi és felesége számára fontos volt, hogy a csillogó külső igazi értékek dekoratív máza legyen, csupán egy ürügy a jótékonykodáshoz. A verseny mottója: „Beauty with a Purpose.” (Szépség, céllal.) A verseny keretein belül adományoztak gyermekklinikát a Kings College Hospital számára, az El Salvador-i földrengés után a királynők rögtönzött divatbemutatón léptek fel, és a lányok saját kezükkel segítettek a földrengés helyszínén a bajbajutottakon.

A Királynő az RTL Klub saját gyártású produkciója, és a Miss World szépségverseny magyarországi fordulójára épül, melynek során kiderül, ki lesz az ország szépe. Ezt a címet birtokolta Horváth Éva (1998), Kapócs Zsóka (2001) vagy Freire Szilvia (2008). A királynő második udvarhölgye a Miss Universe Hungary, harmadik udvarhölgye a Miss Earth Hungary cím birtokosa lesz.

Szépségverseny.lap.hu »

Exit mobile version