– Alberto, a férjem az a típus, akit kenyérre lehet kenni. Nem is hasonlít arra a latin macsó típusra, akiről azt képzelik, hogy liánnal ugrik az ágyba – mondja Edina, amikor a kubai és a magyar temperamentumról faggatom. – Velem ellentétben nagyon csendes, nyugodt ember. Olyannyira, hogy még engem is lassít egy picit, amire egyébként szükségem is van.
– Kulturális különbségek?
– Talán az időérzék. Én már hétkor az ajtónk előtt toporzékolok sminkben, kabátban, ha nyolckor kell megérkeznünk valahová. A férjem ehhez képest húsz perccel később lát neki a borotválkozásnak. Teljes nyugalommal. Furcsa, de mégis mindenhová időben megérkezünk.
– Honvágy?
– Nagyon szereti Magyarországot. Ha Ferihegyen leszáll a gépről – légiutas-kísérőként dolgozik –, mindig úgy érzi, hogy hazaért. A szülei, testvérei persze nagyon hiányoznak neki, de ezért Miranda és én kárpótoljuk.
– Magyar mentalitás egy kubai szemével?
– Ők sokkal jobban összetartanak. Azt máig nem érti, miért kell nekünk, magyaroknak állandóan haragudnunk egymásra. Nem bírja a pletykát, rosszindulatot, más életében való vájkálást sem.
– Ehhez képest a felesége minden lépését figyelik a bulvárlapok.
– Meglepően jól kezeli a helyzetet, tudja, hogy a munkámmal járnak az interjúk, ráadásul őt is lefotózzák néha. Nem mondom, hogy imádja, de megteszi a kedvemért.
– Hogy ünnepelik Kubában a húsvétot?
– Sehogy, náluk nincs ilyen ünnep. A férjem már öt éve él Magyarországon, de még mindig elcsodálkozik, amikor anyám kirakja a húsvéti tálakat. Sokáig azt hitte, ez valami nemzeti ünnep. Érthető: Fidel Castro gyakorlatilag törvényen kívül helyezte a vallást Kubában. II. János Pál pápa látogatása óta járhatnak templomba a kubaiak.
– Ateisták?
– Nem. Vannak katolikusok, protestánsok, sőt egy nagyon pici zsidó közösség is létezik. De talán a santeria a legelterjedtebb.
– Az mi?
– A fekete rabszolgák leszármazottai létrehoztak egy keverék vallást, melyben a katolikus hagyományok ötvöződnek az afrikaival. Voltam ilyen esküvőn, nagyon érdekes volt. Ledobják a kókuszt, hogy megtudják, milyen jövője lesz a párnak, tisztító szertartást végeznek, dohányfüstöt fújnak rád, megveregetnek faágakkal, mindezt hófehér ruhában. Külön zenéje, sőt nyelve van a szertartásoknak.
– Alberto családja melyik vallást követi?
– Ők katolikusok, kicsit tartanak is a santeriától. Viszont amikor megtudták, hogy utolért minket egy pechszéria – le kellett bontani a felújítás alatt levő házunkat –, ők is elrohantak egy santeriapapnőhöz. Én eddig nem hittem ezekben a dolgokban, most sem tudom, hogy mit gondoljak felőle, de tény, hogy a kubai papnő két olyan embert is megnevezett, akivel megromlott a viszonyunk. Lehet rontást is rendelni azokra, akiknek rosszat akar valaki, és szerinte velünk is ez történt. Azóta se értem, honnan vette a neveket.
– Talán őt bízták meg a rontással is.
– Hacsak így nem!
– Elmúlt a rontás?
– A tisztítókúra óta – fehér virágokkal pakoltuk tele a lakást, minden rossz gondolatot kiűztünk a fejünkből – rendben mennek a dolgaink. Azért ezt mégis inkább magunknak és a munkánknak tulajdonítom.
– A te családod?
– Egy kis faluban, Nyíradonyban éltünk gyerekkoromban, anyukám ott is nőtt fel. Mivel görög katolikus a templom, engem is annak kereszteltek.
– Eleven hagyományok között cseperedtél?
– Bizonyos szempontból igen. Az elsőáldozás például szinte kötelező volt.
– A húsvéti készülődés is a hagyományok jegyében zajlik?
– A gyerekkori húsvétokból az maradt meg bennem, hogy ilyenkor jönnek a pénzéhes locsoló gyerekek meg a részeg felnőttek. Azóta se fogadok locsolókat, ha lehet, inkább elmegyünk valahová. Ami viszont gyönyörű, az anyukám húsvéti vacsorája, a gyönyörű tálak, csodálatos sonkák, színes tojások, túró, kenyér. Ő ezt minden ünnepen elénk varázsolja, sőt minden alkalommal, amikor összegyűlik a család. Mióta megszületett a kislányunk, a mi otthonunkban is fontosabbak lettek az ünnepek. Mi is tojást festünk, matricázunk.
– Hol laknak a szüleid?
– Most már ők is Diósdon.
– Honnan szerzik be az finomságokat, alapanyagokat?
– Apuval elmennek tanyákra csirkéért, tojásért. Tárnokon van egy kis családi borospince, saját borral, a pincében saját termesztésű krumpli, zöldség, évente veszünk egy disznót is. Ott szúrják le a malacot, de nálunk dolgozzuk fel. Töltjük a hurkát, kolbászt, ahogy kell. Anyu Kubában is megpróbált magyaros ételeket készíteni, de mindennek más íze lett, mint itthon. Pedig frissen vágott disznóhúst vett ott is a pörkölthöz, hazai pirospaprika is került, de még a töltött káposzta is karibi ízűre sikeredett.
A cikk második felét az e heti Nők Lapjában olvashatjátok!
| Még több az e heti Nők Lapjából:
• Amikor minden „nem” 3. rész » |