A zenész és a fotós – mobilteszt

Szabó-Kállay Anna | 2010. Május 03.
Két érintőképernyős, Symbian S60 alapú fekete téglalap - az egyik kissé ívelt, a másik tradicionálisabb. Mindkettő ára a százezer forintos határ körül mozog, mindkettő okos, zenél... Egy-egy hétig próbálgattuk a Nokia X6 és a Sony Ericsson Vivaz telefonokat, íme a végeredmény.
Az érintőképernyős mobilok száma és divatja is nagyot ugrott manapság – ebben bizonyára az iPhone sikere is nagy szerepet játszik, de az is tény, hogy jóval nagyobb a választék ezen a piacon. Persze az érintős készülékeknél legtöbb esetben nehéz a dizájnra figyelni, a nagy kijelző miatt ugyanis adott a “palacsinta” méret, ám aki ilyet választ, bizonyára tisztában van azzal, hogy új készülékét nem tudja majd apró zsebecskékbe tömni észrevétlenül. Most a Nokia X6 és a Sony Ericsson Vivaz eltérésein, vagy épp hasonló megoldásain keresztül mutatjuk meg, mit is várhat valaki egy százezer forint környéki Symbianos okostelefontól.
 
Nokia X6 versus Sony  Ericsson Vivaz
 
 
 
Külsőleg

A Vivaz formája egy fokkal stílusbarátabb, mivel a viszonylag széles telefon háta kissé ívelt, így mégsem azt érezzük, hogy egy féltéglát markolászunk. Az X6-nak inkább a szélei lettek lekerekítve, ám összhatásában sajnos ő kelti a böhömebb benyomást. Mindkét típusból fekete példány járt nálunk, ez a Vivaznak jól is állt, de titokban bevallhatjuk: az X6-ból a piros-fekete verióért dobog a szívünk. Mindkét telefon kijelzője 640×360 képpont felbontású, valamint 3,2 hüvelykes, tehát 8,12 centiméter átlójú, ám máris szembetűnik (illetve inkább ujjal érződik) az első különbség – a Sony Ericsson készülékben a kissé nehézkesebb rezisztív érintős változat található, míg a Nokia már a kapacitív típust alkalmazta.

 Mit is nyomok?
Az érintéképernyők két leggyakoribb típusa a reszisztív és kapacitív megoldás.
A rezisztív a régebbi, olcsóbb technológia, ahol két hajszálvékony fémréteg között van egy szintén hajszálvékony üres terület – ujjunkkal a felső réteget megnyomva összeér a két fémfólia, és ezt a fizikai nyomást érzékeli a rendszer. Hátránya a gyakran gyengébb fényáteresztő képesség, és a kizárólag egy ujjas használat lehetősége.
A kapacitív kijelzőknél a kijelző felülete alatt egy rácsos szerkezetű vezető réteg kap helyet, amely a kijelző körül elektromos mezőt képez – ez már azt is érzékeli, ha ujjunkkal csak közelítünk a felülethez, nincs szükség erős nyomásra. Előnye, hogy egyszerre több érintést is érzékelhet, tehát elvben alkalmas multitouch kezelésre, tehát például lehet vele két ujjal húzogatva nagyítani-kicsinyíteni a képeket. Mivel nem kell két kijelző-réteg, a fényáteresztése is jobb, tehát erős fényben is jobban látszik a kijelző, mint a rezisztív kijelzők esetében.

Mindkét telefon a minimálisra redukálta a fizikai gombok számát – az előlapon mindkét telefonnál hármat találunk, a híváskezelők között figyel a menüt előhívó gomb – a Vivaznál az ívelt felületet követve kissé gépies mosoly formájában, az X6-on pedig a műanyag telefontestbe rejtve. Érintős telefonokról lévén szó, oldalt sincs túl sok nyomnivaló – a hangerő állítására szolgáló “csík-gombok” mellett a fényképezőgépet bekapcsoló illetve exponáló gomb, illetve gombok találhatóak itt (a Vivaz esetében külön gombbal indul a videófelvétel, de erről kicsit később), valamint a telefont lezáró gombok – a Vivaznál ez a telefon tetején egy szimpla nyomógomb, az X6-on oldalt egy csúszka képében.

A telefonok borítása sajnos nem az igényesebbnek tartott fémötvözet, hanem mindkét esetben viszonylag vékony, csillogó fekete műanyag. Ez súly szempontjából nem rossz, ám eléggé sérülékenynek tűnt, ráadásul mindkét készülék szinte sherlocki pontossággal és mennyiségben gyűjtötte az ujjlenyomatokat.

A csatlakozók tekintetében lassan vége az “ahány telefon, annyiféle” mizériának. Mindkét telefonban microUSB található a kommunikációra, 3,5 mm-es jack a fülhallgatónak / headsetnek.

 
Touch me!

Mindkét telefonon a Symbian S60 Touch operációs rendszer fut, amelyek alapvetően tökéletesen kezelik az érintőképernyő adottságait, ám pár funkció más érintős rendszerekben valahogy kézreállóbban lett kitalálva. Ilyen például a kinetikus scroll, tehát az a fajta görgetés, amely során nem oldalsó gördítősávokon szerencsétlenkedünk, hanem magát a képernyő-tartalmat lódítjuk meg valamilyen irányba, mely a görgetés után egyre lassul, majd megáll. Érdekes, hogy elvben ugyanaz a rendszer kétféleképpen viselkedett a két telefonon, az X6-ban már a legtöbb helyen működött a kinetikus scroll, a Vivaznál ez a legtöbb helyen hiányzott – valószínűleg csak a különböző rendszerbuild-ek (tehát ugyanazon rendszer különböző alverziói) miatt lehetett ez a különbség. Azt is furcsa megszokni például egy iPhone után, hogy az ikonokra elég egyszer tappanni, ám a menüelemeket továbbra is “vindózosan”, duplán kell lekattintanunk.

A rendszer felépítése gyakorlatilag ugyanaz mindkét készülékben, csupán a gyártóspecifikus eltérések látszanak (például a Nokiánál az Ovi szoftverbolt ikonja). A kezelést nagyon gyorsan el lehet sajátítani – a Symbian ezen a téren jó kiindulási alap. Az X6-ban egy viszonylag statikus kezdőképernyő fogad, amelyekre esetleg a háttérben futó alkalmazások információi kerülnek fel, a Vivaz kissé reszelt a dizájnon, és az alap menüt tartalmazó képernyő mellé négy másik, virtuális képernyőt is előkészítettek, amelyek között “lapozhatunk”, és beállíthatjuk, melyiken milyen ikonok és szolgáltatások lesznek – így lehet egy telefonálásra szabott képernyőnk, egy másik mindenféle alkalmazás és játék ikonjával, egy harmadik a kedvenc kapcsolatainkkal és így tovább.

A telefonok a mai divatnak megfelelően giroszkóposak, így vízszintes helyzetbe fordítva őket a menük vagy az aktuális képernyőtartalom is megfordul – ez az érintős szövegbevitelnél kifejezetten előnyös, és bár a kijelző mérete miatt ugyebár elég kicsik a karakterek, mégis elég könnyű félregépelés nélkül üzenetet írni.

 
 
Egyéni specialitások

Nézzük, mi a két vizsgált telefon saját szexepilje, ha már nagyjából végigvettük a hasonlóságokat! A Sony Ericsson Vivaz hátán nem véletlenül szerepel hatalmas betűkkel a HD felirat, ez a telefon bizony képes nagy felbontású videók rögzítésére. Mozgóképeket 720p minőségben, fotókat pedig akár 8 megapixel (3264×2448 képpont) nagyságban készíthetünk.

A készülékkel készített tesztvideó meglepően éles és kontrasztos, a telefonok egyik rákfenéjének számító apró objektív most nem tűnt akkora kerékkötőnek, mint más készülékekben, és a fényszegény témák megvilágítására szolgáló LED is jól teljesített – igaz, azért egy valódi vakunak közelébe sem ér, de ilyen szintű teljesítményre vágyók eleve nem telefont vásárolnak erre a célra.

 
 
 Nokia X6  Sony Ericsson Vivaz

 

A fotók és videók minősége is széles körűen konfigurálható – ügyetlenebbek vagy sietősek az AUTO funkciót használva is teljesen elfogadható eredményt kapnak, de állítgathatjuk a fókuszt és különböző környezeti hatásokat kedvünk szerint is – az arcfelismerés, panoráma mód vagy a felvétel helyét jelző geotagging megléte már csak hab a tortán.

A Nokia X6 esetében nem annyira a vizuális képességeken van a hangsúly, 5 megapixeles kamerája “átlagosan jó” képeket és videókat készít. A készülék specialitása kissé felemás érzést kelthet  – az X sorozat esetében ugyanis a Comes With Music egy évig ingyenes zeneletöltést biztosít a Nokia gyűjteményéből, ám míg az ilyesmit más telefongyártók opciósan kínálják, az X6-nál nincs választás, a (bizonyára a jogvédők útvesztőiben elvesző) összeget előre beépítették a telefon árába.  Hozzá kell tenni, hogy ez a szolgáltatás sajnos nem érhető el itthon. Ráadásul a letöltött zenefájlok nem ám normál mp3-ak, hanem csak a telefonnal, illetve PC-n csak az X6-hoz adott szoftverrel meghallgatható speciális formátumok. Furcsa megoldás, hiszen hiába “vettük meg” a zenét, az mégsem a miénk igazán.

A zenelejátszó egyébként mindkét készülékben csúcskategóriás -a Sony Ericsson ugyebár a Sony oldalról “hozta” a zenei minőséget, a Nokia pedig a zenemobilok fejlesztése során lett egyre kifinomultabb e téren. A két “hang” összehasonlításakor ugyanazzal a fülhallgatóval kicsit a Vivaz bizonyult hangosabbnak és teltebbnek, de önmagában nézve az X6 is tökéletes minőséget produkált. Mindkét modellhez profi fontópiás (“agybadugós”) fülhallgatók járnak. Ezeket lehet ugyan idegenkedve kezelni, ám tény, hogy hangminőségük vitathatatlan és mindezt jóval kisebb valós hangerővel képesek produkálni, mivel közelebb vannak a dobhártyánkhoz, így a halláskárosodást és a metrón mellettünk utazók rosszallását is elkerülhetjük.

 
 
KommuNokiáció, SMSony

Ne hagyjuk persze ki a telefonok eredeti funkcióit, a beszélgetés és az sms írás mellett szélesebb körben a kommunikációt. Persze az alapfunkciókról már lassan nincs mit mesélni, a telefonálás és az üzenetírás könnyű és egyszerű, amint megszokta az ujjunk az érintős működést. Az adatkommunikáció már más tészta, hiszen egyre többen interneteznek telefonról, és az elkészült fotók, videók megosztásához is kell a sávszélesség. A Vivaz 2Mbps sebességű HSUPA, 10,2Mbps-os HSDPA kapcsolatokat kínál, de persze ahol van valamilyen vezeték nélküli hálózat, ott használható a Wi-Fi, és persze Bluetooth 2.1 kompatibilis eszközökkel is csatlakoztathatjuk a telefont. Az X6-ból kimaradt a modernebb nagysebességű protokoll, azaz a HSUPA. A HSDPA is csak 3,6Mbps sebességű, szerencsére a Wi-Fi és a Bluetooth itt is adott.

 
 

 

Az sem mindegy persze, mennyit beszélgethetünk, zenélhetünk vagy videózhatunk egy telefonnal – az iPhone-ok betörésével mintha elfogadtuk volna, hogy egy készüléket naponta töltőre kell tennünk. Szerencsére a tesztünkben szereplő készülékek teljesen jól bírták a kiképzést, mindkettőnek három nap volt a limitje, amely alatt nem csak csendben lapultak a zsebben, hanem próbálgattuk, használtuk őket rendesen.

Összegzésként tehát megismerhettünk két olyan telefont, amelyek valamely specialitásuk miatt biztosan találnak maguknak rajongókat – már csak az a kérdés, kinek szimpatikusabb a HD-s videózás, és kinek a zeneletöltögetés.

 
 
Exit mobile version