Ezentúl lányokat is menthetnek a tűzből Szaúd-Arábiában

nlc | 2010. Május 18.
A jövőben a lányokat is kimenthetik a tűzből Szaúd-Arábiában a tűzoltók - született döntés nyolc évvel azután, hogy Mekkában egy iskolatűzben 15 diáklány lelte halálát, mert nem menthették ki őket férfiak.
Ezentúl lányokat is menthetnek a tűzből Szaúd-Arábiában

A Saudi Gazette című lap hétfői tájékoztatása szerint az oktatási minisztérium minden iskolavezetőnek és a vallási felügyelőknek “egyértelmű utasítást” adott arra nézve, hogy a mentésben részt vevőknek vészhelyzetben azonnali bejutást kell biztosítani a tanintézmények területére.

Bár a világ többi országában ez magától értetődő lenne, a szigorúan vallásos Szaúd-Arábiában az iszlám vallási rendőrség képviselői 2002-ben Mekkában megakadályozták, hogy a lányok elhagyják a lángokban álló iskolát. Az ok az volt, hogy a tanulók nem voltak az előírásoknak megfelelően öltözve, többek közt nem viseltek fejkendőt. Szemtanúk akkor arról számoltak be, hogy a rendőrök még meg is verték a lányokat, akik a tűzben lelték halálukat.

(MTI)

Exit mobile version