Az első és legfontosabb: hogy elférsz. De úgy elférsz, ahogyan azt elképzeled.
Nekem mindig az a problémám a magas autókkal, hogy ahhoz, hogy elérjem kényelmesen a kormányt, előre kell tolnom az ülést, ennek következtében viszont minden fék-kuplung-gáz kombónál beverem a térdem.
Ez nyilván valami leánybetegség, és összefüggésben van aránytalan testemmel, de a Káskáj mégis megoldotta.
Ennek köszönhetően az együtt töltött 1500 kilométer kényelmesen telt. Szerencsére azt csak az utolsó napon vettem észre lehúzott ablaknál, hogy a fék Zsigulikat megszégyenítő módon csikorog. Ennek elnyomására viszont kiválóan alkalmas a rádió, amit képtelenség lenémítani. Így, ha valami heppáré van, nyomkodhatod a mínuszt rendesen.
A teljesen friss, 2010-es, 140 lóerős modell négyhengeres, 1997 köbcentis (benzines – a szerk.) motorral bír, ami finoman szólva is gyenge, különös tekintettel arra, hogy az össztömeg üresen is 1450 kg. Az első autó, aminél tényleg éreztem a nyomaték hiányát.
Adva van ugye egy másfél tonnás, tömegszállító járgány, olyan motorral, ami nincs erre felkészülve.
Nem vagyok egy terebélyes egyed, de alattam nem lódult meg az autó. Persze a sebességgel nincs probléma, sőt, megy ez állítólag 180-nal is, csak azt a 10-15 percet kell kivárni, míg odáig elhajlik a sebességmérő.
Ez nyilván enyhe túlzás, de rém kellemetlen helyzetet tud okozni, mikor előznél a pályán, vissza negyedik sebességbe, gáz, óriási morajlás ééés? Semmi. Egyszerűen semmi.
Majd, míg azon gondolkozol, hogy talán véletlenül üresbe tetted, lassan, urasan, kalaposan, sétapálcásan elindul. Ez konfliktuskerülő szempontból tökéletes, hiszen az alvó anyuka nem ébred fel a gázfröccsre és mondja, hogy “Túl gyorsan mész!”, de azért, na.
Betekintve a motortérbe gyönyörűen látszik a négy henger, de mintha lenne ott hely még kettőnek.