Félmillió forint kártérítés egy vak férfinak

nlc | 2010. Június 16.
A Magyar Helsinki Bizottság által képviselt vak felperes első fokon pert nyert az egyik hazai üzletlánc ellen, mert annak alkalmazottjai nem engedték, hogy vakvezető kutyájával belépjen egy közértbe.

A bíróság kimondta: vak személyektől nem tagadható meg a nyilvánosan működő üzletekben a szolgáltatás akkor sem, ha azt az érintett személy csak vakvezető kutya segítségével tudja igénybe venni.

Az ügy alapjául egy 2009. október 8-án történt eset szolgált, amikor a felperes az egyik üzletben vakvezető kutyájával együtt szeretett volna vásárolni. Az üzlet biztonsági őre azonban megtiltotta a kutya bevitelét az üzletbe, és ezzel lehetetlenné tette a vak ember belépését is. Az üzlet főpénztárosa sem sietett a vak vásárló segítségére, hanem megerősítette, hogy az üzletbe nem lehet kutyát bevinni.

A felperes, akinek a Magyar Helsinki Bizottság jogklinika programja biztosított ügyvédi képviseletet, többek között annak megállapítását kérte a bíróságtól, hogy az üzlet alkalmazottainak eljárása megsértette az egyenlő bánásmódhoz fűződő jogát, mert olyan helyzetbe hozta, hogy fogyatékossága miatt nem vehette igénybe a mások számára elérhető szolgáltatást. A felperes a jogsérelemmel okozott megaláztatás miatt félmillió forint nem vagyoni kártérítést is követelt az alperestől. A bíróság ítéletében kimondta: jogsértő a vakvezető kutya bevitelének megtiltása, és indokolt a felperes által követelt kártérítés is, mert az eset megalázó jellege, nyilvános volta és a felperes helyzetéből eredő, átlagnál nagyobb sérülékenysége együttesen maradéktalanul megalapozza a kért összeget.
A bíróság emellett eltiltotta az üzletet a jövőbeli jogsértéstől, és arra kötelezte, hogy magánlevélben fejezze ki sajnálkozását az eset miatt. Bár a jogsértés tényét az üzletlánc elismerte az elsőfokú eljárásban, a cég az ítélet ellen fellebbezést nyújtott be.

Forrás: Magyar Helsinki Bizottság.
A Bizottság oldalán a Fővárosi Bíróság ítélete is olvasható.

A Helsinki Bizottság jogklinika programja 2008 óta működik, ennek keretében az ELTE és a Miskolci Egyetem jogi karának hallgatói, valamint a Helsinki Bizottság ügyvédei nyújtanak ingyenes jogi segítséget a hátrányos megkülönböztetés áldozatainak. A program az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával indult.
Exit mobile version