Mégis, kinek öltözködünk?

Kováts Annamária | 2010. Június 17.
Hányszor halljuk innen-onnan: "azért van állandóan tűsarkúban, mert tetszeni akar a férfiaknak…" Miközben a tűsarkús nő állítja, ő csak azért hordja ezt a kényelmetlen viseletet, mert nélküle törpének érezné magát. Íme négy nőtípus – válassza ki, melyik csoportba tartozik! Ön kinek a kedvéért akar csinos lenni?

1 „Az tetszik nekem, amit a barátnőmön meglátok”

Mit mond a lélekbúvár?

Ő a tipikus versengő alkat, akit a többiek befolyásolnak. Megnézi, hogyan néz ki a kolléganője, barátnője, és az a minimum, hogy ő is olyan szeretne lenni, vagy épp még csinosabb, még szebb. Ha kosztümös munkahelyen dolgozik, oda sem a konfekcióruhákat fogja felvenni, hanem inkább elmegy divattervezőhöz, és egyedi kombinációt varrat. Szereti, ha hangsúlyozhatja magát, az egyediségét.

De mint mindennek, ennek is igaz lehet az ellenkezője, amikor éppen azt akarja leplezni a divatkövetéssel, hogy ugyanolyan, mint a többiek. Csak az számít, hogy a külvilág megnézze. A külsőségek válnak fontossá, az a lényeg, amit visel, és nem saját maga. Ha pedig megvan a legújabb farmer vagy a legújabb színű rúzs, hajlamos azt gondolni, hogy az jól is áll. Akkor is, ha nem. Vagy nem vesz tudomást a pluszkilókról, és nem tűnik fel neki, hogy a választott ruha nem éppen előnyös. Viselkedésének gyakran az az oka, hogy még keresi, ki is ő valójában.

Mit javasol a stylist?

Ha mások külseje és a divatkövetés határozza meg a stílusunkat, akkor is csak szolidabb darabokat vegyük át, sose a szélsőségeset. Jó, ha tudjuk, nem csak sok pénzből lehetünk divatosak. A legmárkásabb ruhákhoz hasonló stílusúak megtalálhatók a konfekcióban is, a kifutón látható kreációk is gyorsan bekerülnek a boltokba finomított, hétköznap is hordható formában. De ha valaki mégis nagyon ragaszkodik a teljesen egyedihez, sok tehetséges, hazai fiatal divattervezőhöz, öltözködési tanácsadóhoz fordulhat, akik pontosan tudják, mi a trend, és azt a mi személyiségünkre, alakunkra is szabják, elfogadható áron.

 

2 „Nem lehet elég dekoltált a felsőm és csillogó a fülbevalóm”

Mit mond a lélekbúvár?

Bevállalósabb, hiszen hódítani indul. Kivágott felső, miniszoknya, sok smink, merészebb külső. Az eredményen van a hangsúly, azon, hogy megnézzék, tetszik, vagy sem. Érzi, hogy szép, most van itt az ideje, hogy megmutassa magát. Ezt a viselkedést előidézheti benne egy szakítás, ami után be akarja bizonyítani magának is, hogy bár elhagyták, mégis van, aki rögtön rá figyel. Ideális esetben ekkor sem vesz fel mindent válogatás nélkül, hogy mindenki rá „ragadjon”, hanem megtartja az egyéniségét, nem esik túlzásba.

Ha azt érezzük, hogy a ruhánk kényelmes, magabiztossá tesz, akkor öltözékünk tényleg a legjobb tulajdonságainkat hozza majd ki belőlünk, tetszeni fogunk másoknak is. Természetesen így is lehet párt keresni, de önmagában kevés, hogy mi van rajtunk. Egy ledér nő is sugallhat elutasítást, és lehet valaki kihívó állig begombolkozva is.

Mit javasol a stylist?

Meg kell keresni az egészséges határokat, törekedni kell a harmóniára! Sokat számít, ha a ruha, a smink és a kiegészítők színe nem üt el egymástól, vagy az anyagok egységesek. Jó megoldás lehet, ha csak egy darab feltűnő, nagyon kivágott, nagyon csipkés, nagyon csillogó, de az összes többi visszafogottabb rajtunk. Azoknak a nőknek, akik hajlamosak túlzásba esni, ajánlom a következő módszert: amit utoljára magukra tettek, nyaklánc, csillámpor, kendő, azt vegyék le. „A kevesebb több” elve itt is igaz.

 

3 „Jó lesz ez a kis lapos cipő meg teniszpóló, a páromnak így is tetszem”

Mit mond a lélekbúvár?

A ruhák tükrözik a nő élethelyzetét, hangulatát és a személyiségét. Éppen ezért igaz lehet, hogy egy nő másként öltözik azután, hogy párt talált. De ez nem csak a stabil kapcsolatnak köszönhető, hanem annak is, hogy mire révbe ér, addigra általában valamelyest idősebb, érettebb. Kezd átalakulni az alakja, előjönnek az első ráncai, egyre jobban oda kell figyelni magára, egyre többet kell tennie a régi külsőért. És erről sajnos sokan hajlamosak elfelejtkezni. Sokszor hallhatjuk: „már elkeltem, már nincs szükségem arra, hogy a legcsinosabb ruhámat vegyem fel, hogy kozmetikázzam magam”. Pedig alapvetően minden nő tetszeni akar a párjának.

Nem szabad elhagyni magunkat, de nem szabad csak a férjünk kedvéért szépítkeznünk sem! Annyi szabadság mindenkinek jár, hogy úgy fejezze ki magát a kapcsolatában, ahogy neki jó. Ezzel együtt van egy egészséges mértéke annak, hogy magunknak is tetsszünk és a párunknak is. Például, ha két szoknya között nem tudunk dönteni, akkor gondoljuk végig, melyik tetszik inkább a partnerünknek. Ha rohangálós napunk lesz, akkor felvesszük a kedvenc nadrágunkat. Azt, amelyet ugyan a társunk nem kedvel rajtunk, de cserébe, ha egy céges vacsorán reprezentálunk az ő oldalán, akkor úgy szárítjuk a hajunkat, ahogy neki tetszik – hogy büszke lehessen ránk.

Mit javasol a stylist?

Ha most úgy érezzük, tényleg kicsit elhagytuk magunkat az utóbbi időben, ne csüggedjünk. Egy óra alatt minden nőből dívát lehet varázsolni. Akárhány évesek is vagyunk, nem szabad elfelejtkeznünk arról, hogy nők vagyunk és csinosak vagyunk! Csak egyszer kell rászánnunk az időt arra, hogy megkeressük, mi az, ami jól áll. Azt javaslom, hogy ne vigyük magunkkal erre a bevásárlókörútra a párunkat, csak mi döntsünk. Amennyiben bizonytalanok vagyunk, akár egy szakember segítségét is kérhetjük. Számos üzletben létezik már az a szolgáltatás, hogy ingyenes tanácsot is kapunk vásárlás közben. Ha megtaláltuk azt, ami előnyös, próbáljunk meg ezután ehhez igazodni, a hasonlót keresni. Higgyék el, az új stílus a párjuknak is tetszeni fog!

 

4 „Engem senki sem érdekel. Azt veszem fel, amihez kedvem van”

Mit mond a lélekbúvár?

Tudja magáról, hogy kicsoda, nehezen befolyásolható. Az a típus, aki mindig magának öltözködik. Akkor is, ha párt keres, vagy munkába megy, mert pontosan tisztában van azzal, hogy magának keresgél, építi karrierjét. Egy fejlődési folyamat végén van, hosszú útkeresés után, amikor már sokat tud önmagáról, letisztulttá válik. Egyre jobban látja azt, mi az, ami neki való, ismeri a korlátait és ezeket fel is vállalja. Ha szégyenlős, nem hord miniszoknyát, mert hiába is szeretne olyannak látszani, aki tudja viselni. Vagy, ha nem annyira vékony, hogy beleférjen egy ceruzanadrágba, nem azt fogja választani a boltban, mert tudomásul veszi, hogy nem való neki. Az ilyen nő mindig úgy tekint a tükörbe, hogy megkérdezi magától: „én vagyok az, akit látok, vagy sem? Tudok azonosulni a képpel?” Ha igen a válasz, akkor elfogadta önmagát külsőleg és belsőleg is.

Mit javasol a stylist?

Az ilyen típusú nő külsejéhez nincs mit hozzátenni. Ha harmóniát sugároz magából, akkor minden rendben van. Legföljebb annyival egészíthetem ki, hogy sose felejtkezzen el arról, milyen alkalomra készülődik! Szerencsés az a nő, aki ösztönösen tudja, hogyan néz ki jól, de ez csak keveseknek adatik meg. A többieknek, hogy eljussanak idáig, mások tanácsára lehet szükségük: a fodrászéra, a kozmetikuséra és a divattanácsadóéra. De sok apró trükk elleshető a női magazinokból is, és számos olyan tanfolyam létezik, amelyeket azért szerveztek, hogy a szépítkezés csínját-bínját elsajátíthassuk.

 

A szépítkezés rejtelmeiben való eligazodáshoz Kárpáti Bea pszichológust és Milkovics Krisztina stylistot hívtam segítségül

.

 

 

Exit mobile version