Lényegében az, hogy kinél van a tulajdonjog. Hitel esetében általában van egy vagyontárgy, amire jelzálogot jegyez be a hitlenyújtó, ez azonban a hitelfelvevő tulajdonában marad. Lízing esetében viszont a tulajdonjog nem azé, aki a tárgyat, vagy eszközt használja, hanem a finanszírozóé. Hitelt elvileg adhat a bank szabad felhasználásra is anélkül is, hogy bármire jelzálogot jegyeztetne be, persze a válság kitörése óta ez teljesen kiment a divatból. Lízingelni viszont csak valami konkrét dolgot (leginkább járművet, illetve lakást) lehet. Vegyük a lakásfinanszírozás példáját.
Lakáshitel esetében a kecó az adós nevén van, s ha nem tudja törleszteni a tartozását, a bank előbb egyezkedik, aztán átütemez, s csak végső esetben mondja fel a hitelt. Ilyenkor él a jelzálogjoggal, s ekkor kerül át a tulajdonjog lakás. Azt gondolhatnánk, hogy lízingnél a finanszírozást nyújtó cég a törlesztés késedelme esetén könnyebben felmondhatja a szerződést, hiszen nincs macera a tulajdonjog átírásával, a lakás eleve az ő nevén van. De ez nem feltétlen van így. Neki sem érdeke a sok bedőlés, majd utána a tartozás nehézkes behajtása, ezért a lízingcégekkel is lehet egyezkedni.
Az új finanszírozási szabályok egyébként a lízingnek kedveznek: az idei szigorítások nyomán már csak a lakás értékének 75 százalékáig nyújthatnak hitelt a bankok forint alapon, lízing esetében viszont 80 százalék finanszírozható. Euró alapon ez a két érték 60, illetve 65 százalék.