– Egy budapesti hölgyismerősöm – akit a legkevésbé lehetett a túlzott italozás vádjával illetni – évente egy-két alkalommal spicces állapotban mindig összefutott egy közös pszichiáter ismerősünkkel, akivel amúgy (józan hétköznapokon) alig-alig találkozott – meséli Paulinyi Tamás pszi-kutató. – A találkozók jellege folytán a mindig mentegetőző hölgy – legalábbis a pszichiáter világképében – a füllentő alkoholista szerepét játszotta, míg a pszichiáter a hölgy világképében valamiféle résen álló, túlzó lelkiismeret lehetett. Egy másik helyzetben egy ismerősöm költözéseiben nyilvánult meg némi misztikum – pár év alatt fél tucat albérletben lakott –, ugyanis az újabb és újabb lakások mindenkori felső szomszédjai ugyanabban a szerepben tűntek fel. Zörgéssel, hangoskodással vádolták, sőt feljelentéssel fenyegették az ismerőst, aki nemcsak hogy csendes ember volt, de a többi (oldalsó, alsó) szomszéd sem panaszkodott rá.
Még a sebhelye is ugyanott volt!
A két történetben helyzetbeli hasonlóságról beszélhetünk. De mi a helyzet az alakmás esetekkel? Mi a magyarázata annak, hogy két ismeretlen ember a megszólalásig hasonlít egymásra? Mi az oka annak, amikor olyan hasonmásra bukkanunk, aki nem a rokonunk, nem ismerjük őt, és amikor rápillantunk, megzavarodunk, mert őt látjuk, de mégsem őt?
Érdekes eset történt néhány héttel ezelőtt, amikor egy ötvenes családanya befizetett egy társasutazásra, a világ másik felére, és ott egy tősgyökeres helybeli a megszólalásig hasonlított itthon hagyott – utazni nem szerető – férjére. Készítettek egy közös képet, az anya itthon előhívatta, és megmutatta a családnak. Mindenki csak hüledezett, hiszen ez az ember „teljesen úgy néz ki, mint az apu!”. Pedig a férfinak nemhogy külföldön élő rokonai nincsenek, de saját családján kívül senkije.
Furcsa az az eset is, amikor az egyik televíziós műsorban, a Vacsoracsatában egyik olvasónk felfedezte a képernyőn főző színművészben a legjobb barátját. Illetve a színművész éppen úgy nézett ki, mint a legjobb barátja, és ugyanott volt egy pici sebhely az arcán, ahol a barátnak. Sőt ugyanolyan volt a hanghordozása, a mimikája, és ugyanazokat az élelmiszereket nem ette meg, mint a barátja.
A gének tehetnek róla?
Paulinyi Tamás szerint ezekre az esetekre többféle magyarázat létezik. Ami az elsődleges és legfontosabb, hogy az emberi génállományban nagyfokú hasonlóság van, ezért megtörténhet, hogy időnként felbukkannak a környezetünkben úgynevezett alakmások, akik kísértetiesen hasonlítanak egymásra, illetve ránk.
– Ha semmiféle – régen elfelejtett vagy eltitkolt – közös ősünk sincs, akkor akár az univerzum egy rejtélyes törvénye nyilvánulhat meg, ami a hasonlók vonzására épül.
Sok költő és filozófus leírja személyes tapasztalatát a hasonmásokról, amelyeket az okkultizmus duplikátumoknak nevez. A hasonmással való találkozás azoknak az embereknek a megszokott élménye, akik okkult ösvényeken járnak, és csak a hasonmással való szembetalálkozás után képesek megtalálni a helyes morális ösvényt az életükben.
Hogy mi a legelső két történet magyarázata, azt megtudhatod a Nők Lapja Ezotéria nyári számából, és részletesebben olvashatsz a hasonmásokról is. Találsz még asztrológiai krimit, nyaralási horoszkópot, bemutatjuk a magyarországi zarándokhelyeket, és írunk váratlan vendégeinkről, a szellemekről is. No és persze az ezotériát vallatjuk a szerelemről, a sorsszerű találkozásokról, a szerelmi karmákról.