Egész életemben voltak B-terveim. Nem voltam az a típus, aki már az óvodában eldöntötte, hogy orvos lesz vagy építész. Kamaszkoromban már több nyelvet beszéltem: alapvetően két anyanyelvem van, mert édesanyám olasz, édesapám magyar , majd külföldön német nyelvű iskolába jártam. Ez a sokszínű nyelvi környezet mindent meghatározott és a nyelvvel kapcsolatos szakmák felé terelte az utamat. Felsőfokú tanulmányaimat a Külkereskedelmi Főiskolán kezdtem, abban az időben a külkereskedelem izgalmasnak tűnt. Nagyon vonzott, hogy ebben a munkakörben lehet utazni, sok emberrel találkozni és mindig azt gondoltam, hogy valami érdekes termékkel fogok majd foglalkozni. Utána éreztem úgy, hogy nem teljes az életem és mégiscsak kell nekem az az egyetem, és olasz-francia szakra iratkoztam be. Ezt követően egy ideig újságíróként dolgoztam a rádióban, de hamar megértettem, hogy ezt huzamosabb ideig művelni nem lenne nekem való. Ahol az ismereteimet mégiscsak tudtam hasznosítani, az az Európai Bizottság budapesti képviselete volt, ahol ismeretterjesztő előadásokat, kiállításokat és rendezvényeket szerveztünk. Nagyon szerettem csinálni, belevágott az elképzeléseimbe. Amikor ezután az üzleti életben tevékenykedtem, azt kérdeztem magamtól, mire olyan büszkék azok, akiknek van MBA-jük?
Kreatívabb munkára vágytam
Úgy éreztem, a továbblépéshez kellenek a vállalatvezetési tanulmányok, ezért elvégeztem a magyar-francia nyelvű Business Administration szakot. Mindez nem kis próbatétel volt, család és munka mellett heti két napot iskolapadban ülni nem volt könnyű és jó szervezést igényelt. Nem is érzem úgy, hogy mindig a könnyebbik végét fogom meg a dolgoknak. A különböző nagyobb vállalatoknál végzett munka mindig le tudott kötni egy bizonyos ideig, majd teltek az évek és szerettem volna valami kreatívabbat csinálni, valami olyat, amit meg tudok fogni. A váltásoknak a karrieremben nem volt egy kizárólagos oka, az új ismeretek keresése és a változó körülményekhez való alkalmazkodás adta mindig a továbblépést.
A siránkozás nem mutat előre
Most nagyon örülök, hogy belevágtam a cukrászatba, aminek azon kívül, hogy szerettem sütni, nem volt komolyabb előzménye az életemben. Elvégeztem a cukrász szakmunkás iskolát és a barátnőmmel közösen megnyitottuk a cukrászdát. Egy évvel ezután már úgy éreztem, hogy nem tudok továbblépni és ismerethiányom van. Franciaországba kezdtem el járni szakmai továbbképzésekre, amely minden alkalommal igazi feltöltődést jelentett, sokat tanultam a tudományos alapokon működő cukrászatról : Miért verődik fel a tojáshab? Hány fokosnak kell valaminek lenni ahhoz, hogy kémiai folyamatok induljanak el? Most már sajnálom, hogy nem voltam az iskolában kémiából és fizikából olyan fergetesen jó. Korábbi tanulmányaimnak köszönhetően sokkal tágabb térben mozgok, egy recept nem csak egy recept. A nyelvtudás sokat segít és a vállalkozási ismeretek is hasznosak. Ha a cukrászatot első szakmámként kezdem, valószínűleg nem ide fejlődöm. A koromnál fogva, mivel már nem érek úgy rá, mint egy kezdő, igyekszem mindent gyorsan és koncentráltan magamba szívni. Ma már muszáj alkalmazkodni a körülményekhez, a siránkozás nem mutat előre. Szeretném kihasználni a hátralévő aktív éveimet és örömet okozni a vendégeimnek azzal, hogy ha valamit itt elkészítünk, az nekik ízlik. A cukrászaton belül szeretnék még sok mindent kipróbálni és még jobban a mélyére menni a szakmának. A B-terv most az, hogy átadjam a megszerzett ismereteimet az érdeklődő fiataloknak.
A Zazzi honlapja:
www.zazzi.hu
A Figyelő írása az üzletről:
http://www.fn.hu/hetilap/20100614/sutemenykreatorok_innovativ_cukraszdak/?action=nyomtat