Ha csak nem tartjuk magunkat nagylelkű lúzernek, esetleg jótékonysági intézménynek, akkor ne! A kezesség lényege, hogy egy személy vállalja a helytállást arra az esetre, ha az a valaki, akinek kötelezettsége van, nem teljesíti azt. Leegyszerűsítve: kezeskedik azért, hogy az adós (kötelezett) helyett ő fizet, ha az nem tud – vagy csak nem akar. Jogász szakzsargonban megfogalmazva mindezt: a kezesség olyan szerződést biztosító mellékkötelezettség, amely egy másik kötelem teljesítését biztosítja azáltal, hogy a kezes a főadós nemteljesítése esetére kötelezettséget vállal a főadósi kötelem teljesítésére.
A kezességet nem külön szerződésben szokás meghatározni, hanem az alapszerződés részeként szerepel, hogy van egy kezes is biztosítékként. Fontos tudni, hogy a kezességet mindenképp írásban kell kikötni, és érdemes tisztában lenni a kezesség két alaptípusával is.
Egyszerű és kézfizető kezesség
Egyszerű kezesség esetén a kezestől addig nem követelhetnek fizetést, amíg a kötelezettnél a behajtás el nem jut a végrehajtási fázisba. Nem meglepő, hogy bankhitelek esetében nem ilyet kötnek ki a pénzintézetek, hanem ragaszkodnak a szigorúbb verzióhoz, a kézfizető kezességhez. Ez utóbbinál ha nem fizet a kötelezett, rögtön lehet a kezestől is követelni a tartozást. Ha végül a kezes fizet a kötelezett helyett, természetesen jogosulttá válik, vagyis visszakövetelheti pénzét a kötelezettől. Persze a legkevésbé sem jellemző, hogy ha például egy banknak nem fizet valaki, majd épp a kezesnek fog, aki helyette állta a számlát. A kezes az esetek nagy részében keresztet vethet a pénzére. Még azzal sem szabadul meg a kezes, ha a kötelezett meghal – ha az örökösök nem fizetnek, neki ugyanúgy helyt kell állnia.
Kezességet vállalni tehát nagy kockázat, a kézfizető kezesség pedig hatalmas rizikó. Tényleg csak olyan emberekért szabad kezességet vállalni, akikért tűzbe tennénk a kezünket. De leginkább senkiért.