A hír: Pártolja a 16 év alatti muszlim lányok házasságkötését Malajzia egy tagállama, még pénzt is ad az igen ifjú pároknak az önálló élet segítéséhez.
Az idén az államban 174 magára hagyott csecsemőt találtak, közülük 14-et szült 16 évnél fiatalabb lány.
Malajziában egyébként eddig is szabad volt a muszlimok körében 16 év alatti lányoknak férjhez menniük a pubertáskor elérése után szüleik és a helyileg illetékes iszlám bíróság beleegyezésével. Hivatalosan azonban a nem muszlim lányok nem köthetnek házasságot 16, a fiúk pedig 18 éves koruk előtt. Malajzia lakosságának kétharmada muszlim, ám a muszlimok körében sem gyakori a gyerekházasság.
Malacca állam, túl azon, hogy immár bátorítja a nemi életet élő muszlim fiatalok frigykötését, bő 30 ezer forintnyi, egyszeri összeggel tervezi segíteni családalapításukat.
A Women’s Aid nevű tekintélyes helyi emberi jogi szervezet szerint a gyermekházasság a pedofíliával rokon jelenség, legalizálása „visszalépés”, ezért Ali Rustam főminiszternek le kellene mondania.
Különvélemény Karafiáth Orsolyától
Az utóbbi években döbbenten nézem a kislányokat. Már a tízes éveik elején kész nők – legalábbis kinézetre. Magasak, szép nagyok a melleik, gyakran már kilencévesen menstruálnak. És ez még csupán a biológia. Mert a kis hölgyek igen korán elkezdik festeni magukat (a cégek külön gyártanak nekik mindenféle csillogó és divatszínekben pompázó kozmetikumokat), lakk ragyog a körmeiken, ruháik szexisek, mindent mutatnak. Festik a hajukat, nagyon klassz frizurájuk van – nemegyszer csípek el itt-ott párbeszédeket, melyekben melírozásról, hajvasalásról esik szó. Barátaim gyerekei is ebben a korban járnak, tíz, tizennégy évesek. Kicsik, gyerekek – gondolom először.
Nagyok, nagyobbak, mint gondolnám – cáfol a tapasztalat. Sokkal másmilyenebbek, mint én voltam az ő korukban, annak idején. És senki ne higgye, hogy csak az emlékeimet szépítgetem: a fotók és a megőrzött naplóim mind-mind a tanúim ebben. Nekem tizenhét éves koromig eszembe sem jutott, hogy kipingáljam magam. Meg sem tehettem volna, szigorú gimnáziumba jártam, köpeny, váltócipő, még a korrektort is lekiabálták az arcomról, a finom rúzsról nem is beszélve. A fiúzás pedig nagyon ártatlan dolog volt, megvannak az órai levelek, melyekből kitűnik, hogy első végén még remegve vártunk az első csókra, és pontosan tudtuk, hogy Ancsi, aki már két fiúval lefeküdt, mekkora egy ribanc. Egyszóval a szexualitás állandó téma volt, de leginkább csak beszéltünk róla, harmadikig igazándiból nagy szenzációnak számított, ha valaki elvesztette a szüzességét.
Nos, ahogy én látom, ez is nagyon megváltozott. A kis tizenkét éveseknek komoly barátjuk van, aki szűz a gimnáziumig, valamit nagyon elrontott – és hát ki akar a főlúzer lenni? Na ugye, senki. Egyszóval a korhatárok eltolódtak, mindenki hamarabb lesz felnőtt, mint annak idején. Annyira felgyorsult minden körülöttünk, hogy a mai tinédzserek testileg-lelkileg sodródnak ezzel a sebességgel – és az csak később derül ki, hogy idejében fékezni is megtanulnak-e.
Régebben is és ma is azt gondoltam: egy tizennyolc éves ember még nem nagykorú (persze most általánosságban beszélek), de még egy huszonéves is nagyon fiatal a felelősségteljes párkapcsolathoz. Az összes (!) ismerősöm, aki harmincéves koráig kötött házasságot és vállalt gyereket, már az elvált férfiak és a gyereküket egyedül nevelő nők táborát gazdagítja.
A tanulságot könnyen leszűrtem: egy-egy fura kivételtől eltekintve nem szerencsés a korai szoros elköteleződés. Azt meg, hogy a terhesség, a gyerek miatt házasodjon össze valaki: eleve hibás lépésnek tartom. Legyünk Malajziában vagy bárhol a világon, ez ne legyen az ok, amiért összepapírozunk és összebútorozunk. Én persze megértem Malacca főminiszterét, a jóakarata felől nincsen kétségem. De miből gondolja, hogy ha nyélbe ütődik a frigy, a kis jövevénynek jobb helye lesz? Akkor is gyerekek fogják felnevelni, vagy fel nem nevelni, csak éppen hivatalosan fog kicsit kozmetikázottabbnak látszani az ügylet. Arról ne is beszéljünk, mennyi visszaélésre ad lehetőséget egy ilyen rendelet! Teszem azt, a helyi Józsi bá megerőszakolja unokahúgát, majd hogy ne törjön ki a botrány, hallgatásra kényszeríti a kis Katikát, a házassággal pedig elhallgattatja a szülőket is. Így gondtalanul kiélheti évekig perverz vágyait, míg a lány meg nem öregszik (mármint az ő beteg ízléséhez és hajlamaihoz képest), és le nem cserélheti. Az utóbbi években (épp az írásom elején említett okokból) bőségesen tárgyalták a gyerekanyák problémáját (Hornby egy regényt is szentelt a témának, a Betoncsókot – érdemes elolvasni), de a mai napig nincs egységes álláspont az ügyben. Én sem tudok ítélkezni, épp annyi eséllyel érkezhet jó helyre a baba, mint ahogy nem. A pár még együtt is maradhat, házasodni pedig később, érettebb fővel is lehet. Ha addig szétmennének, legalább megúsztak egy válópert.