Faludy, a lelki fájdalomcsillapító

– Keveset halljuk manapság egy fiatal nőtől, hogy már a nevében a férje részeként határozza meg magát.
– Így hívnak, ez a nevem. De jobb, ha már most tisztázzuk, hogy én egy másik ember vagyok.
– Miért kell ezt tisztázni?
– Gyurka is sokszor mondta, hogy minket mindenki együtt kezel, mi már egyek vagyunk. De ez nem így van. Nem vagyunk egyek.
– Rendben. De attól még kérdezhetlek Faludyról, nem? Gondolom, ő még mindig jelen van az életedben.
– Persze. Szerintem mindig is jelen lesz. Hol így, hol úgy. Most például nagy energiabedobással dolgozunk a Faludy Klub megnyitásán. Ez egy kulturális tér lesz Budapest belvárosában, 550 négyzetméternyi helyen, egy földszint és egy légópince összevonásából alakítjuk ki, és azt szeretnénk, ha fiatal művészek klubja lenne.
– Olyan lesz, mint a legendás FMK volt valaha az Andrássy úton?
– Igen, hasonló lesz. Erdélyi költő barátaimmal pezsgő kulturális életet szeretnénk itt, irodalmi esteket, felolva¬sásokat, beszélgetéseket, egyébként pedig mint kocsma működne. Egy olyan helyet teremtenénk, ahol jó lenni.
– Te vagy az igazgatója?
– Mondjuk úgy, én vagyok a mindenese. Szőcs Géza ba¬rátommal együtt dolgozunk rajta. A kulturális közegen kívül fontos a kocsma is. De nem úgy, ahogy mások gondolják.
Megvádoltak az interneten, hogy amióta Gyurka meg¬halt, én állandóan kocsmázom és kaszinóba járok. Ez nem igaz. Kaszinózni egyáltalán nem szoktam, nincs is rá pénzem, pedig azt a világot Gyurka mutatta meg nekem. De az igazsághoz hozzátartozik, hogy Gyurka na¬gyon szeretett kocsmázni, imádta a hangulatát, és együtt is sokszor eljártunk. A halála után ez nem változott. Egy-egy ital mellett jól lehet beszélgetni, őszintébbek az emberek. Amikor megismerkedtünk, Gyurka mindjárt elővett egy üveg fehér rumot.

– Követed, hogy mit írnak rólad a különböző fórumokon?
– Egyáltalán nem, csak egy barátom figyelmez¬tetett rá. Ha újságíró tollából származna, akkor már feljelentettem volna: jelenleg nyolc személyiségjogi perem van, nem vagyok szívbajos, ha megsértenek, mindjárt beírok a bíróságra.
– Úgy érzed, sokat bántanak?
– Nem.
– Akkor miért van ennyi pered?
– Mert az emberek összevissza irkálnak mindenről és mindenkiről. A kommentelőket végképp megve¬tem: puhatestű, nímand emberek – még a nevüket sem vállalják.
– Tőkés püspökkel is hírbe hoztak. Azt nyilatkoztad, az ellenségeid terjesztik, hogy viszonyotok volt.
– Azt hiszem, Tőkés László politikai ellenfelei ta¬lálták ki a rágalmakat, akikhez most már Edith asszony, a felesége is csatlakozott. De nagyon homályos nekem ez az egész ügy: sms-ekről, szerelmes levelekről szól a fáma, amiből természetesen semmi nem igaz. Nagyon szeretem Tőkés püspököt, sokat segített nekem: erőt adott a kedvessége, a finomsága. Fantasztikus férfi, régi vágású úriember, jóképű és sármos is, de ez csak a plusz. Lényeg, hogy a lelke gyönyörű, és én nem tudom elképzelni azokat a szörnyűségeket, amiket állítanak róla.
– Megbeszéltétek a benneteket ért vádaskodásokat?
– Nem. Én 2010-ben nem beszéltem vele sem telefonon, sem személyesen. Volt egy időszak, amikor nagyon fontos volt nekem a hite, a személyisége, ám most más emberekkel beszélem meg a problémáimat. De nagyon tisztelem őt mindazért, amit letett a két nemzet asztalára.
– Elérnek hozzád a rágalmak?
– Nem. Pedig a rosszakarók mindent megtesznek. Felhívnak telefonon, és mondják, hogy Tőkés szeretője voltam, én végighallgatom, de nem érdekel. Inkább az bánt, hogy politikailag ellehetetlenítik őt.
– Van abban valami jó is, hogy foglalkoznak veled?
– Amíg velem foglalkoznak, addig Faludy is terítéken van. Persze ebben más fórumok is segítenek: a Petőfi Irodalmi Múzeumban májusban nyílt egy átfogó kiállítás Gyurkáról. A hagyatékból sok mindent a rendelkezésükre bocsátottam. Kéziratokat, Gyurka teveszőr burnuszát, amit Észak-Afrikában viselt. Ez egy kötöttpulóver-szerű köpönyeg, háromszögletű kapucnival, nagyon szép, egyedi darab. Nekem különösen nagy kincs.
– A múzeumnak ajándékoztad?
– Nem, csak a kiállításra adtam oda. A burnuszról sose mondanék le, az az én burnuszom is, nem adom soha, senkinek. Néha fel is veszem. Nagyon szeretem viselni Gyurka ruháit. Sose voltam egy nagy öltözős, nem követem a divatot, a speciális ruhákat szeretem.
– Utcára is hordod Faludy György ruháit?
– Néha. Leginkább a pulóvereket.
– Hogyhogy nem a csillaghegyi házban élsz?
– Ott most barátaim laknak, három gyerekük van, sokkal jobban kihasználják, mint én. Nekem nagy volt,  magas rezsivel, a közlekedés és a takarítás sem volt egy¬szerű. Itt – egy barátom kis lakásában – teljesen egyedül élek, nekem most ez így jó.
– Az egész életedet kiteszi Faludy?
– Egy részét mindig is ki fogja tenni. Ha nem a Faludy Klub vagy a kiállítás, akkor más esemény. Gyurka most szeptember 22-én lenne 100 éves, ebből az alkalomból a Nemzeti Színházban szervezünk – Szőcs Gézával – egy Faludy-estet.
– Nem először említed Szőcs Géza nevét, akinek épp a közelmúltban jelent meg Nyestbeszéd című kötete: 33 versét Faludy György válogatta.
– Géza nagyon jó barátom, Gyurkának is az volt. Szerintem Faludy Györgyöt a magyar kulturális életben nem kezelik a helyi értékén. Remélem, Gézával együtt megoldjuk a Faludy-hagyaték ügyét.
– Van rajta megoldanivaló?
– Itthon mindenképp. Nagyon sajnálom azt, hogy míg Kanadában például teret neveztek el róla, Magyarországon még egy kis utcácskát sem. Remélem, ez a nemtörődöm hozzáállás megváltozik a jövőben.
– Faludy György szinte a halála pillanatáig dolgo¬zott, folyamatosan írt. A kéziratokat neked adta át. Sok a feldolgozatlan anyag?
–  Nem. Pár vers, feljegyzések. Gyurkának mindenről volt véleménye, és ezt le is írta. Nézegetem, válogatom, rendszerezem. Lassan haladok, nehéz kibogarászni az írását, csak a dedikálása gyöngybetűs. Erről jut eszem¬be, hogy sokan kérnek tőlem dedikált könyveket, és nem értik, hogy nincs. Én nem dedikáltattam a férjemmel előre, hogy majd legyen mit elosztogatnom. Persze nekem dedikált példányok vannak: Drága kis feleségemnek – de azokat nem adom soha, senkinek.
– Mi lesz a feldolgozott hagyaték sorsa?
– Karácsonyra szeretnék kiadni egy könyvet, amiben ismert emberekről írom le személyes benyomásaimat. Szerintem sokan nem olyannak mutatják magukat, ami¬lyenek valójában, saz embereknek nem a valóság jön le a televízióból. Ebbe a könyvbe szeretném Gyurka pár, eddig még kiadatlan versét is beszerkeszteni.
– A szépirodalmat műveled még? Azt nyilatkoztad, egy bizonyos szint alatt nem érdemes írni.
– Manapság boldog-boldogtalan verseket ír, és meg is jelenteti. Azt üzenem a költőtársaknak, hogy attól még nem lesz valaki nagy költő, hogy megjelennek a versei. Költővé válni kell. Én mostanában nem írok, de lehet, hogy egyszer még eljön az ideje. Viszont gyakran olvasok. Gyurka versein kívül kedvenceim még Szabó Lőrinc költeményei.
– Furcsa lehet olvasni a halott férj verseit. Vannak különösen kedves költemények?
– Gyurka minden versét szeretem. A hangulatomtól függ, épp mit olvasok. Nemrég meghatódtam a Trója című filmtől, ilyenkor szívesen olvasok mélyebb gondolatokat.
– Felkelsz, és elolvasol egy verset?
– Nekem nincs napirendem. Minden napom más, de mindegyik tele van programokkal.
– Szabadnak érzed magad?
– Mindig is az voltam. Jobb, mint amikor az ember burában él, és nem lát tovább a falu határánál. A szabadság az, ami engem meghatároz. Gyurka is így élt. Mellette én is más ember lettem, sok mindenre megtanított.
– Mi az, ami most is kitart?
– Hogy a legfontosabb igaz embernek maradni. Nem érdemes gazembernek lenni, mindig becsületességre, szerénységre, alázatra kell törekedni.
– Neked mindig sikerül?
– A legtöbb emberrel szemben igen, de vannak olyanok, akik nem érdemlik meg. Nekem mégis az a lényeg, hogy tiszteljem az embereket. Mindig ilyen voltam, de Gyurka mellett még ilyenebb lettem.

– Sok barátod van? Faludy György barátai megmaradtak melletted a halála után is?
– Az igaz embereket szeretem, sok barátom van. Gyurkának nem volt sok, de igaz barátai voltak, velük ma is tartom a kapcsolatot.
– Azt mondtad, Faludy szellemében fogod ápolni a hagyatékot. Milyen ez a szellem?
– Szabad és igaz. Gyurka mindig tudta, hol a helye, ki mellé kell állnia, nem tagadta meg a hitét. Mindig itt marad velünk mint lelki fájdalomcsillapító.
– Nem akarod megírni az együtt töltött éveket?
– Eszembe jutott már, a barátaim is unszolnak, de jelenleg még nem álltam neki. Nem tudom, hogy megírom-e. Visszatartanak az engem ért vádaskodások – nem akarok magyarázkodni.
– Miért kéne?
– Valaki feltette például az internetre, hogy Gyurkát nem részesítettem megfelelő orvosi ellátásban. Ilyen alaptalan, hamis és bántó vádaskodásra nem tudok mit lépni. Soha nem engedné meg a lelkiisme¬retem, hogy ne segítsek egy beteg embernek, pláne ha közeli hozzátartozómról van szó. Gyurka a karjaimban halt meg, és egy hónapon belül az édesanyám is. Pontosan tudom, milyen elveszteni valakit.
– A kettőtökről egy férfimagazinban megjelent meztelen fotósorozat után – ami sokakból megrökö¬nyödést váltott ki –, gondolom, nincs titkolnivalód.
– A fotósorozatra büszkék voltunk. Gyurka is szépen nyilatkozott: szereti mutogatni a feleségét. A 35 évem alatt senkiben nem láttam annyi emberi jóságot, mint benne.
– Megszoktad már, hogy fizikailag nincs melletted?
– Ő nemcsak a férjem volt, hanem a tanárom, az apám, a barátom, a szeretőm, a haverom, a mentorom. Egy személyben mindenkit helyettesített. Csak őt nem tudja senki. Zseni volt, egy század eleji jelenség, talán az utolsó polihisztor. De azt is mondják róla, ő volt az utolsó magyar költő.
– Ez azért túlzás, nem?
– Remélem, másképp lesz. Ne legyen az utolsó, inkább legyen az egyik legnagyobb.