Színes, szélesvásznú álomkütyük – 1. rész: sárga

Szabó-Kállay Anna | 2010. Augusztus 15.
Új sorozatunkban szín szerint gyűjtünk össze pár kütyüt, illetve hozzájuk kapcsolódó kiegészítőt. Lesznek köztük hasznosak és szórakoztatók (tehát haszontalanok), a közös pont mindenhol csupán a kiválasztott szín. Első “alanyunk" a sárga.
A sárga szín, amire néha “megbélyegzett dominaként” gondolunk, a kütyük terén is a “bevállalós” kategóriába tartozik, viszont képes jókedvre deríteni.
 sárga kütyük mobil mp3 notebook
 
A legújabb mobilok között olyat nem találunk, amelyik teljes egészében bevállalná ezt a merész színt. Inkább csak a hátlapon, vagy oldalt körbefutó csíkként találkozunk az élénk színnel. Élénksárga hátlappal is kapható a fiatalokat megcélzó Samsung S3650 Corby, aki pedig visszafogottabb árnyalatra (és nagyobb tudásra) vágyik, annak a Sony Ericsson X10 mini készülékei közül a Lime-ot ajánljuk. Egyesek szerint ez már inkább zöldbe hajlik, de szerintünk inkább ebbe az összeállításba illik. Szintén a fiatalokat célozza a közösségi kapcsolattartásra kihegyezett LG GS290, aminek az oldalán fut körbe a sárga csík – ez természetesen más színekben is választható. Csupán jelzésértékűen, mégis hangsúlyos módon tud megjelenni a sárga a Nokia X6 zenemobilon, amit egyébként mi is kipróbáltunk.

A számítógépes kiegészítők között kutakodva is rengeteg napsárga kiegészítőt találunk. Sárga egérből is többféle kapható itthon a visszafogottabb típusoktól kezdve a feltűnő virágmintás Mode Com M2 ART típusig. Billentyűzetből hajlékonyat találtunk ebben a színben. Az ilyen szilikon alapú tasztatúráknak nagy előnye, hogy könnyebb őket magunkkal vinni, és általában “kakaóbiztosak”, tehát viszonylag jól tűrik a nedvességet. Az már más kérdés, mennyire könnyű őket használni.
Hangszóróból kettő is elnyerte a őszinte rajongásunkat. Nem túlságosan olcsó, ám annál vidámabb az iPig, a zenélő asztali malac – ez egész pontosan egy iPod/iPhone dokkolós típus. A kézzel festett Ikyaudio Yellow Sea Horses hangszóró szintén állatra hajaz, méghozzá csikóhalra, ám ezeket a jelek szerint csupán külföldről lehet beszerezni.

 
 
Természetesen nem csupán a hangszóró lehet sárga, az MP3 lejátszók között is több ilyen típust találunk, például az Apple Nanók között is van élénksárga modell. Ha az emlékek megörökítéséhez keresünk sárga eszközt, akkor jól jöhet például a Panasonic strapabíró fényképezőgépe, ami ellenáll a pornak és a hidegnek, de még a víznek is – egy darabig. Természetesen a notebookok is gyakran pompáznak a nap színében, például a Dell kínálatában kapásból kettőt is találtunk az Inspiron és a Latitude vonalon belül. De talán egy laptopból a legkönnyebb sárgát varázsolni a személyes kütyüink közül, hiszen ma már elég könnyű a kedvünkre való laptop matricát (skint), ami nem csupán díszíti, de védi is gépünket.
 
 
Aki sárga notebookját színben hozzá illő táskában szeretné hordani, annak nincs túl könnyű dolga. Érthető módon nem a kényes sárga szín dominál a hazai notebooktáska-piacon. Szerencsére azért találhatunk megfelelőt, például a Surelaptop vagy a Golla táskák között. Abszolút kedvencünk a számítógépes ikonra hajazó My Documents notebook tok (sleeve) lett, amivel sajnos itthon még nem találkoztunk, csupán külföldi webshopokban.
 

 

Nem tudtuk megállni, hogy a végére ne gyűjtsünk össze pár elborult mókás sárga kiegészítőt. Úgy éreztük, itt a helye az összeállításban például a sárga tengeralattjáró teatojásnak, illetve Tobias Wong dizájner ötletének, a befőttesüvegbe zárható napfénynek. A sárga színű floppylemezek is többeket megihlettek az Etsy kézműves webbolt tagjai közül: volt, aki jegyzettömböt készített a használaton kívüli adathordozókból, másvalaki pedig kocka formájú lámpát varázsolt belőlük a házi barkácsműhelyben. 
 
Exit mobile version