Hollywood egy klikkelésnyire

RKB | 2010. Augusztus 18.
A közösségépítő internetes alkalmazások nem csak az átlagembereket vonzzák. A sztárok növekvő érdeklődéssel (és profizmussal) fordulnak a Facebook, a Twitter és a többi közösségi oldal felé. Céljuk, hogy megadják a rajongóknak a közvetlenség illúzióját, és megőrizzék a privát szférájukat. Bár, mint látni fogjuk, vannak, akiknek erre sincs szükségük.

Egy profi közösségépítő: Madonna

A művésznő állítólag egyszer kijelentette, hogy a Facebook nem más, mint egy mindig, mindenki számára elérhető virtuális pletykalap, amelyet ennek megfelelőn kell használniuk a sztároknak is. A profizmusáról és maximalizmusáról híres popdíva Facebook-oldalát ugyanaz a stáb szerkeszti, amely az énekesnő hivatalos weblapját, a madonna.com-ot is. Ettől függetlenül érdemes csatlakoznunk a több mint kétmilliós rajongótáborhoz, hiszen első kézből értesülhetünk a „Madonna-konszern” legújabb híreiről. Nemcsak azt tudhatjuk meg, hogy kedvenc énekesnőnk épp melyik divatház reklámjában szerepel majd, hanem azt is, hogyan áll lányával közös ruhamárkája, vagy hogy ő lett a legtöbb lemezt eladó női előadóművész.

S hogy mit tesznek az énekesnő igazi ismerősei? Azok a kevesek, akik tudják, hogyan néz ki Madonna Louise Veronica Ciccone reggel, nyűgösen, smink nélkül? Nos, nekik természetesen nem kell beérniük a PR-oldallal, ők ugyanis nagyon jól tudják, milyen néven érhető el az énekesnő valójában a közösségi oldalon. „Kedvelem az internetet. A Facebookot és a MySpace-t, amelyek arra jók, hogy kapcsolatot tarthassak a barátaimmal, a zenésztársaimmal, és megoszthassunk egymással gondolatokat, zenéket!” – vallotta be Madonna, aki állítólag a kabbalahitben használt nevén, Estherként van jelen az oldalon.

Aki nem ismeri Madonna titkos személyes oldalát, az a www.facebook.com/madonna és a www.myspace.com/madonna oldalakon követheti az énekesnő (menedzsereinek) többé-kevésbé személyes bejegyzéseit.

 

Több millió rajongóval rekorder: Lady Gaga

Valószínűleg minden sztár Lady Gagát irigyli, legalábbis ami a Facebook-fiókját illeti. Lapzártakor 15 118 596 rajongója volt a közösségépítő oldalon. Persze itt is a menedzsment kommunikál a sztár helyett, de annak sem kell aggódnia, aki közvetlenül szeretné olvasni Gaga gondolatait, a popsztár billentyűzetéből, nyelvi leleményekkel és félregépelésekkel. Az extravagáns énekesnő elvezet bennünket a sztárok második legkedveltebb (és a menedzserek leggyűlöltebb) közösségi oldalára, a Twitterre. Itt pár száz karakteres tweeteket, (magyarul: csiripeléseket) tehetnek közzé a felhasználók, amelyeket a követőik azonnal meg is kapnak. A rövid szövegek mellett fotók is feltölthetők, láthatjuk például Lady Gagát meztelenül, erős sminkben és műszempillában reggeli kávét fogyasztani. Vagy egy szál melltartóban tűzhely mellett főzés közben cigarettázni. Sőt, hála az interaktivitásnak, meg is kérdezhetjük: „Gaga, mit főzöl?” (A kérdésre egyelőre nem érkezett válasz – vagy csak átsiklott fölötte a szemem a sok rajongói megjegyzés között?) Érdemes tehát követni az énekesnő személyes sorait, amelyekben néha politikai nézeteit, néha rajongóival készült fotóit osztja meg a világgal, máskor meg arra tesz utalást, hogy a párját várja, akivel csodálatos estét fognak eltölteni együtt. Ez már csak azért is érdekes, mert hivatalosan Gaga szingli.

Hivatalosabb hírekért a www.facebook.com/ladygaga oldalt látogassuk, az igazán személyes bejegyzéseket a http://twitter.com/ladygaga mikroblogon találjuk.

 

Akiknek már magánéletük sincs: Demi Moore és Ashton Kutcher

Még tavaly tavasszal történt, hogy a már akkor is erősen Twitter-függő Ashton Kutcher „A feleségemnek ne szóljatok!” jeligével közzétett egy fotót Demi Moore fenekéről fehér bugyiban. Nos, az interneten a mai napig elérhető a kép, ami akárhonnan is nézzük, egyszerre pikáns és romantikus. A képet megelőző bejegyzés ugyanis így szól: „Nézem a feleségem, aki az öltönyömet vasalja bikiniben. Imádom Istent!” Ez voltaképp felfogható szerelmi vallomásnak is, csakúgy, mint a kép a színésznő fenekéről. Azonban Demi még férjét is túlszárnyalja a meglepő internetes vallomások terén. Twitter-oldalát nemes egyszerűséggel csak „Mrs. Kutcher oldala”-ként jegyzi, ami azért meglepő, mert a színésznő még Bruce Willis feleségeként kijelentette: „Szerintem fontos, hogy egy asszony megtartsa a saját nevét. A nevem az önállóságom, a függetlenségem és a művészi szabadságom jelképe is.” Nos, úgy tűnik, azóta Demi engedett az elveiből és a szabadságvágyából. Mindenesetre csiripeléseiben rendszeresen ír az életéről, a gyerekeiről és az imádott férjéről. Akivel például egyszer arról folytattak épületesnek nem nevezhető párbeszédet a Twitteren, hogy Demi beleborotválja-e Ashton monogramját a hajába. A felvetésére Ashton úgy reagált, hogy ha kérhetné, ne a színésznő fejére, hanem egy másik testtájékára kerüljön az a borotvált monogram. „A hónaljamra?” – zárta le az intim párbeszédet viccesen a színésznő. Aki nem hiszi, járjon utána a tweetek között!


A meglepően magamutogatóvá vált Demi More a http://twitter.com/mrskutcher oldalon csiripel, míg másfél évtizeddel fiatalabb férje a http://twitter.com/aplusk címen érhető el.

 

Aki már nem csiripel: Miley Cyrus

„Régen imádtam a közösségi site-okat! Naponta többször posztoltam a Twitteren, és nagyon élveztem, hogy a rajongóim mindent tudnak rólam” – meséli Miley Cyrus, Hannah Montana megszemélyesítője. A tizennyolc éves színésznő és popénekes hosszú idő után mégis megszüntette Twitter-fiókját. Hogy miért? Nos, először nézzük a hivatalos verziót, maga Miley megfogalmazásában: „Liamnak (Liam Hemsworth ausztrál színész, Miley aktuális szerelme – a szerző) nincs Twitter-oldala, és megvolt az oka, hogy arra kért, töröljem az enyémet is.” Hogy mi ez az ok? Nos, az összeesküvés-elméletek hívei biztosan a biztonsági résekre, a hanyag adatkezelésre és a mindenhol ellenőrizhető életünkre gondolnak, de a megoldás valószínűleg prózaibb. Bennfentesek szerint az ausztrál származású színésznek elege lett abból, hogy világhíres kedvese nyilvánosan éli teljes magánéletét, és minden percét számítógép előtt vagy telefonnal a kezében tölti. Miley még a bátyjával is a Twitteren veszekedett és békült ki. A családi torzsalkodások mellett rendszeresen kotyogott ki forgatási ügyeket, és azt sem rejtette véka alá, amikor tizenhat évesen egy hatalmas partin kissé becsípett.

Az ezt bizonyító fotót személyesen tette közzé az oldalán! (A pletykasajtó hosszasan találgatta, hogy a jó kislány Hannah Montana vajon tényleg csak az enyhe alkoholos italok és a vidám társaság hatására mosolyog-e furcsán a felvételeken, vagy esetleg valami tiltott szert is fogyasztott a csapat.) Amikor Miley törölte magát az oldalról, Liam mellett fellélegzett a Hannah Montana-sorozat egész menedzsmentje is. Hollywoodi hírek szerint Miley és a Kutcher házaspár nyíltsága miatt az utóbbi időben már természetes, hogy a sztárok szerződésébe „Twitter-záradék” kerül, amely kiköti: a készülő produkciókról csak a marketingtervnek megfelelő információk kerülhetnek ki a közösségi oldalakra.


„Amióta nincs Twitterem, van magánéletem!” – Miley Cyrusnak valószínűleg menedzsere is javasolta, hogy ha nem akar botrányhősnővé cseperedni az ártatlan tinilányból, fejezze be a tweetelést!

 

Cikkünk az eheti Nők Lapjában jelent meg. További cikkekért olvass bele a hetilapba, s ha előfizetnél a lapra, itt megteheted!

A tartalomból:

 

Exit mobile version