Tizenhat évesen vártuk, hogy hivatalosan is nagykorúak legyünk, csodát reméltünk attól a 18 gyertyától, aztán szépen lassan rájöttünk, hogy a romantikus filmek hősszerelmesei és a csodás karrier, amit anyáink és apáink álmodtak meg nekünk nem jönnek olyan könnyen, mint hittük. Így aztán újabb célévszámot tűztünk ki magunk elé, a harmincadikat, anyagi függetlenséget, gyereket, szép lakást, tartós párkapcsolatot és karriert vártunk el magunktól, mire az első szarkalábak is megérkeznek. Egyeseknek sikerült, mások pedig még mindig önmagukat keresik, ezért nyolc egymástól nagyon különböző nőt kérdeztünk meg arról, hogyan élték meg azt a bizonyos születésnapot.
Marillai Éva – 30 éves, családi állapota: bonyolult
29+1, hát ez is bekövetkezett. És hogy hogyan élem meg? Még elég fiatal és bohó vagyok ahhoz, hogy bele vethessem magam az élvezetekbe, sőt néha akár azt is megengedhetem magamnak, hogy felelőtlen legyek. Jó érzés annyira “öregnek” lenni, hogy már semmi és senki ne korlátozzon. A kérdésre, hogy mit értem el abból, amit álmodtam, nehéz válaszolni. Önerőből felépítettem egy kis karriert, stabil, már jónak mondható életszínvonallal, melyet folyamatosan, de soha nem könyökölve fejlesztek tovább. Hogy ez egyezik-e az álmaimmal, azt már ilyen egyértelműen nem állítanám. Már 10 évesen tudtam, aranyműves szeretnék lenni, azonban ebbe az irányba soha sem tettem komolyabb lépéseket. Rajzolgattam ugyan és kézügyességet fejlesztő kreatív hobbikkal ütöttem el az időt, mégis mikor pályaválasztás elé kerültem, a biztonsági kötelet választottam, és a közgazdaság mellett döntöttem. Az ékszerkészítés azóta is megmaradt, de jelenleg a szerszámok és az alapanyagok a sok ötlettel együtt a fejemben a szabad hétvégéket várják, vagy talán egy alkalmasabb életszakaszt. Egy évvel korábban azt gondoltam zsebemben a jövőm, megtaláltam életem párját, gyermekeim apját. Tévedtem. A 2010-es évet új lendülettel, tipikus szingliként kezdtem. Volt fent és lent. Bulik és barátnők, és élvezet, partiról partira jártunk. Ki gondolta volna, hogy közel 30-hoz “ide jutunk”? Azonban amikor a legkevésbé vártam, megérkezett a béka királyfim, épp a harmincadik születésnapomra. Szép ajándék az élettől! Hálás is vagyok érte! A többit pedig a jövőre bíztam.
Sütő Emese Franciska – 30 éves, családi állapota: egyedülálló
Kifelé figyelő, de befele néző, csendes, de azért békésen mosolygó, vagyis verésre kiválóan alkalmas gyerek voltam, a grundon pedig ebből kifolyólag a Mimóza névre (nem)hallgattam. 3-4 évesen a jövőmön rágódva közöltem, apámmal, hogy két lehetőség van, én akkor vagy királykisasszony leszek, vagy első titkár. Karriertörekvéseim az idő múlásával csak tovább romlottak. Alsóban hivatásos olvasó, bámészkodó, netán jól fizetett, örökbefogadott indiánlány kívántam lenni, később viszont létező foglalkozások is lekötötték a figyelmemet, anyám bánatára leginkább olyanok, mint a haditudósító. Kommunikáció szakon végeztem el a főiskolát, és szinte a kezdetektől újságíróként dolgoztam. Jelenleg egy internetes oldal főszerkesztője vagyok. Nem hiszem, hogy valaha többet álmodtam volna meg magamnak, mint ahol most tartok, talán inkább mást. A nagy ház, gyerek, ja és persze a férj hiánya nekem nem, legfeljebb a szüleimnek fáj. Nekem egyelőre az arrogáns, rosszabb esetben dögunalmas, antispontán, határozatlan társ-társak hiánya az érték. Az alapkövetelményeim e téren alapvetően óvodáskorom óta nem változnak. Nem akarok mást, csak kedves, vicces, okos pasit, vagyis ne húzzák túl sokat a copfomat, nevettessenek meg, és okos, tiszta tekintetet lássak a homoklapát fölött. Ha mindezt a nyugdíjazási papírjaimmal egy időben kapom majd meg, az sem baj. Legfeljebb még szerencsésebbnek fogom érezni magam, mint most, a legösszetartóbb családdal, a legszuperebb barátokkal és a legjobb szakmával a hátam mögött.
Hanga Ági – 30 éves, családi állapota: kapcsolatban, 1 fiú édesanyja
Amolyan 21. századi kerékpáros Mary Poppins vagyok. De első sorban boldog. Jelenleg kreatív “mobil” játszóházat “üzemeltetek”, ahova hívnak, begurulok a biciklivel és a táskáimból erdőket, mezőket, állatokat és csodákat varázsolok elő. Van egy négy és fél éves gyerekem, egy szerető párom, aki már a fiammal együtt kapott minket, vagy mi őt, amikor a kicsi 5 hónapos volt. A karriert illetően idén kis fordulópont van az életemben: végre a saját lábamra merek állni, talán ehhez is kellett az a harmadik x. Eddig mások alkalmazottja voltam, idén már előzetes szárnypróbálgatásokat követően vállalkozó lettem. Ez életem legnagyobb döntése eddig – szakmai szempontból.
Másfél éve teljesen sínen vagyok, kreatív dolgokkal foglalkozom, rendezvényeket szervezek, markegting tevékenységet végzet, és legfőképp: alkotok. Boldog ember vagyok, ezt nem győzöm hangsúlyozni.
Amit elértem, önerőből értem el. Tudom, hogy a szerencse nem kerül el, de meg kell dolgoznom érte rendesen. Az, hogy most azzal foglalkozok, amit szeretek, hab a tortán.
Suba Edina Zsófia – 30 éves, családi állapota: kapcsolatban
Szeretek 30 lenni, biztonságot ad. Vagyok már olyan idős, hogy a karrieremben és a szűk családomban is komolyan vegyenek, már senki nem legyint rám, hogy “Ugyan, mit tudhatsz te…”
Másik oldalról kézzel-lábbal igyekszem megőrizni a kisgyereket ott mélyen legbelül, és csakazértis dinoszauruszos órát hordok. Nem akarom elfelejteni a lázadó punkot, aki narancssárga bakancsban jár és tele van tetoválva.
Ami persze sose látszódhat munkaidőben, de eltökélt célom, hogy ezen a társadalmi hozzáálláson változtassak. Nem ketyeg a biológiai órám, nem érzem azt, hogy már elkéstem volna a gyerektervezéssel. Mondjuk úgy, középtávú tervben már szerepel.
Kicsit talán “kocka” vagyok, néha úgy érzem, korosztályomnál sokkal biztosabb kézzel nyúlok a kütyükhöz, a számítógéphez, a nethez, mint mások, de ezt szeretem sőt a párom is így van ezzel.
Szász Hargita – 30 éves, családi állapota: bonyolult
Erdélyben élek, Csíkszereda mellett egy faluban. Itt is születtem, majd középiskola után következett hét év Kolozsvár és három év Bukarest. Majd újra itthon. Tíz év önállóság után most ismét az anyukámmal élek, aki mellesleg a legjobb barátnőm. Elvégeztem két egyetemet, és egész fényes karriert futottam be. Kommunikációs tanácsadóként dolgozom, egy parlamenti képviselő irodájában. Szeretem, sőt imádom a munkám, mert dinamikus, pörgős és kreatív. Ritkán unalmas. Szakmailag ismernek és elismernek.
A családomért csak hálás lehet és rengeteg barátom van, sokfélék, a gyerekkori baráttól az újakig minden megtalálható. Öt éve tanulok néptáncot, egy éve népzenét is igyekszem, megszerettem a táncházak hangulatát. Most épp nincs barátom. De nem görcsölök rajta. Akinek el kell jönnie, eljön.
Szeretem az életemet. A munkámat, a barátaimat, a családomat.
Kiskoromban nem pont így képzeltem az életemet harmincévesen. Arról nem is álmodtam, hogy szakmailag ennyire sikeres leszek, cserébe viszont családot és gyerekeket kívántam magamnak. Ameddig ez nem jön össze, addig nem marad mást, mint az, hogy imádjam az életet.
Szurdi Linda – 30 éves, családi állapota: egyedülálló, 1 kislány édesanyja
Kisgyerekként biztos voltam benne, hogy 30 évesen már sikeres sebészként fogom tengetni a mindennapjaimat, ezért mindent meg is tettem. Állatokat boncolgattam, imádtam a biológiát, fizikát, matematikát. Tanulás közben és mellett, pedig elméleteket alkottam a világról, amelyeket főként rajzon elevenítettem meg. Kudarcok, csalódások és boldog pillanatok váltották egymást, általában gyors egymásutánban.
Alig voltam 21, amikor a kislányom megszületett, így aztán szépen lassan fel kellett nőnöm és felelősséget vállalni egy másik ember iránt, a férjemmel már nem vagyunk együtt, de közös gyerekünk boldogsága mindkettőnk életében elsődleges cél. És hogy tényleg sikerült-e felnőni? Azt magam sem tudom. Meg mindig gyereknek érzem magam, változatlanul álomként élem az életem, pont úgy mint tíz évvel ezelőtt. Nem hiszem,hogy komoly jelentőssége lenne a koromnak vagy hogy valami különleges forduló pont lenne harmadik X az életemben.
Amíg idáig eljutottam rengeteg tapasztalatot szereztem az élet minden területén és megtaláltam azt a munkát amiben igazán jó vagyok és amit nagyon szeretek: a lakberendezést, ami a munkám és a hobbim is egyben. Hosszú évekig próbáltak betörni egy multinacionális cégnél, de nem sikerült így alig több, mint fél évvel ezelőtt megalapítottam a saját cégemet. Az oly sok mindenkire jellemző gondterhelt felnőtt életre azonban még gondolni sem szeretnék.
Tompos Réka – 30 éves családi állapota: elvált, 1 kislány édesanyja
Azt hiszem, én egy szerencsés harmincas vagyok. Pedig amikor közeledett a szülinapom, az a bizonyos kerek, messze nem voltam erről meggyőződve. Úgy vártam a tragikus napot, mintha a világvége közelgett volna. És a nagy nap messze nem volt olyan egetrengető, mint vártam. Viszont egy hatalmas rendrakás volt a lelkemben. Hogy mi is az enyém már tulajdonképpen? Hogy ott tartok-e, ahol annak idején az általános iskolai dolgozatban hittem, hogy 30 évesen tartani fogok? Tulajdonképpen igen. Vagyis nem teljesen. Csak nagy vonalakban.
Akkor családot akartam, férjet, gyereket, lakást, de legalábbis villát a Rózsadombon, és olyan munkát, ahova napi 2-3 órát kell csak bemenni, és milliókat vágnak hozzám minden hónap elején. De hát melyikünk ne ilyesmit írt volna 10 évesen. Ehhez képest.
Volt férjem, már elváltunk, van lakásom, bár a hitel rajta nagyobb, mint az értéke, van munkám, egy vállalkozás a párommal, ami gyakorlatilag napi 24 óra munkával alig termeli ki a csekkekre valót. És ami a legfontosabb, hogy van Zorka. A maga majdnem 6 éves valójában. Amikor 25-höz közelítettem, csak annyit akartam, hogy mire betöltöm, legyen egy gyerekem. És ő jött. Fantasztikus ajándéka a sorsomnak. Azt hiszem, hogy nekem ez a 30 év még csak a bemelegítés volt. Tele vagyok tervekkel, vágyakkal, és hiszem, hogy a következő 30-ban ezek mind teljesülni fognak.
Török Flóra – 30 éves, családi állapota: férjezett, 2 gyermek édesanyja
A 30 nekem eddig nagyon bevált. A 30 ideális: még fiatal vagy, ugyanakkor, már tudod, ki vagy és merre tartasz, nem úgy, mint 20 évesen, amikor próbálod megismerni magad és igyekszel egyedül helyt állni a felnőtt világban…
Persze úgy könnyű élvezni a harmincas éveimet, hogy éppen minden klappol. Először is van egy csodálatos családom. A férjemmel szerelemből házasodtunk össze hipp-hopp, és egy év múlva megszületett a lányunk. A negyedik évfordulónkon már az öccse is megvolt, ahogy mondani szoktuk, nem tétlenkedtünk! Szerencsére olyan apukát találtam a gyerekeimnek, aki mindenben partner, a gyereknevelésből maximálisan kiveszi a részét. Vidám család vagyunk, mindig jövünk-megyünk valamerre.
Másodszor is érdekes és rugalmas munkám van: az anyukámmal (ő a főnököm) és még két fantasztikus lánnyal tesszük bele évek óta minden nap az energiánkat és a szívünket az idén 10 éves saját vállalkozásunkba, ami egy művészügynökség.
Harmadszor szeretem a helyet, ahol élek. Budapest egy kis városrészében, Újlipótvárosban (vagy ahogy a “falubeliek” hívják: Újlipóciában) érzem a legjobban magam. Azt hiszem, ez is sokat hozzátesz a lelki egyensúlyomhoz. Itt vannak életem fő színterei, a tágabb család, az iroda, az ovi, a barátok egy része, ráadásul mindent el lehet pár utcán belül intézni és csupa kedves, érdekes ember vesz körül.
Így könnyű tehát élvezni a harmincat. Persze mindig lenne miben fejlődni, nekem például türelemből és rendességből igencsak elkelne. És még mennyi tervem van, tanulásról, utazásról, sorolhatnám. Remélem, gyarapszik még a családunk, és ezzel együtt el tudom érni és fenntartani ezt a néha nem is könnyű egyensúlyt: jó anyának, odaadó feleségnek, támogató barátnak és értékes munkaerőnek maradni egyszerre. Nem kis kihívás a következő 50 évre!