Európa legjobb városai – szerintünk

Horváth Dóra | 2010. Szeptember 16.
A megbízható tömegközlekedés, a környezettudatos szemlélet vagy a jól kiépített kerékpárutak tesznek igazán élhetővé egy várost? Nálunk sajnos még minden területen akad fejlesztenivaló, de egyes európai nagyvárosokban már kimondottan előremutató kezdeményezésekkel találkozhatunk. Most bemutatjuk az öt legélhetőbb európai várost!
Ekés András városfejlesztő szerint a versenyképes gazdaság, az élhető környezet és a szolidáris szemlélet az, amitől egy városban jól érezheti magát az ember. Nagyon fontos ugyanakkor egy olyan alaposan átgondolt, tudatos városfejlesztési koncepció is, amelyet nem a mindennapi politikai érdekek szabályoznak. Ott, ahol a fejlesztések egy határozott irányvonal mentén történnek, a végeredmény is magáért beszél – állítja a szakértő. 

Hogy az élhetőséget a sok zöld terület, az egyéni és a közösségi közlekedés színvonala, az egyedi építészeti megoldások vagy a környezettudatos szemlélet jelenti-e, nehezen eldönthető, de tény, hogy az európai nagyvárosok között ezek közül mindre találunk előremutató, pozitív példát. Lássuk tehát az öt legélhetőbb európai nagyvárost!


Koppenhága – az ökofőváros

A tavaly decemberi klímakonferenciának a dán főváros adott otthont – ennek apropóján Koppenhága vállalta, hogy 2025-re a világ első szennyezőanyag-kibocsátástól mentes városa lesz. A fejlett kerékpáros-kultúrájáról is ismert Koppenhágában az elektromos energia nagy részét már ma is a tengerparton álló szélturbinák szolgáltatják, az épületek egy részét pedig napelemekkel fűtik. Koppenhága emellett élenjár a biotermékek fogyasztásában, sok helyen vásárolhatunk környezetbarát eljárásokkal készült ruhaneműket, de nem kell különösebb erőfeszítést tennünk akkor sem, ha a városnéző sétánk alatt egy csésze, fair trade eljárással készült kávét szeretnénk inni. Koppenhága vállalása ma még utópiának tűnik – ám a város talán a környezetbarát, emberléptékű és modern európai nagyváros mintája lehet.


Hol tartunk mi?

Több európai nagyvárossal együtt Budapest is aláírta a Covenant of Mayors (Polgármesterek Egyezménye) kezdeményezést, melynek értelmében 2020-ra 20 százalékos csökkenést kellene elérnünk a szennyezőanyag-kibocsátás terén. Bár a koppenhágai radikális intézkedésekhez hasonlókra itthon még nem került sor, a lakóépületek szigetelése és az energiahatékony fűtési módok előnyben részesítése már nálunk is az energiatudatosabb városfejlesztés irányába mutatnak.

Párizs – az új kerékpár-paradicsom
Az utóbbi néhány évben már nemcsak a romantikus andalgások, a gasztronómiai élvezetek és a világhírű műalkotások juthatnak eszünkbe, ha Párizsra gondolunk – a francia főváros volt ugyanis az ún. Vélib’- (vélos en libre service) modell kidolgozója. Az ingyen – vagy szinte ingyen – bérelhető biciklik „dokkjait” szinte minden belvárosi utcában megtaláljuk, de meglehetősen sok akad belőlük a külső városrészekben is. A kikölcsönzött bicikliket – amelyekhez természetesen jól kiépített kerékpárút-hálózat is csatlakozik – bármelyik következő állomáson is otthagyhatjuk, megspórolva ezzel a parkolással járó macerát (és persze az üzemanyagot is). A párizsi modell érdekessége, hogy a mintegy húszezer kerékpárból álló „géppark” beszerzése és a dokkok kiépítése a városnak egyetlen fillérjébe sem került. A beruházással egy reklámcéget bízott meg a városvezetés – ők pedig értékes kültéri reklámfelületet kaptak cserébe.

Hol tartunk mi?
A kerékpáros közlekedés Budapesten is egyre népszerűbb. Az évente több tízezer embert megmozgató Critical Mass az egyik legjelentősebb civil megmozdulás a fővárosban, 2011-re pedig talán megvalósul egy – egyelőre csak „közbringahálózatnak” becézett – kerékpárkölcsönző-rendszer kiépítése is.

Bécsbe utaznál? Íme néhány kötelező látnivaló, piac és kávézó! Katt a tippekért!

Bécs – modernség és hagyomány a szomszédban
Bár a legélhetőbb nagyvárosokról évente több tucat felmérés készül, Bécs szinte az összes rangsorban a dobogósok között végzi. Így a Mercer-csoport által összeállított toplistán 2009 után idén is a dobogó legfelső fokára állhatott. Az osztrák főváros gazdasága jól prosperál, a lakosainak száma évről évre növekszik, és híresen megbízható a város tömegközlekedése is. A sztereotípiákkal ellentétben Bécset nem csak a Habsburg-örökség és a Mozart-hagyományok éltetik: a várost a modern kultúra szelleme és fiatalos lendület hatja át. A bécsi városvezetés érdeme, hogy a nagy bevásárlóközpontokat nem engedte a belső területeken letelepedni – a kisebb boltok és butikok így továbbra is virágoznak, a belváros pedig megőrizhette egyedi arculatát és szeretni való sokszínűségét is.

Hol tartunk mi?
A budapesti városvezetésnek sajnos máig nem sikerült a bécsihez hasonló egységes városfejlesztési koncepciót kialakítania, és meglehetősen sok bevásárlóközpont települhetett a belvárosi területekre is. Ez és más problémák (például parkolási nehézségek) is hozzájárultak a Nagykörút, a Rákóczi út és hasonló területek korábban virágzó kiskereskedelmének teljes amortizációjához.

Lyon – barátságban a folyókkal
A Rhône és Saône folyók partján fekvő Lyon vízparti területei tizenöt évvel ezelőtt meglehetősen lelombozó képet mutattak. A partot nappal parkoló autók százai lepték el, éjjel pedig alvilági figurák – drogdílerek, prostituáltak – vették birtokba az alig megvilágított közterületet. Egy nagyszabású fejlesztésnek köszönhetően azonban mindez már a múlté. A parkolókat eltüntették, helyette zöld területet és sétálóutcát alakítottak ki, de az éttermek és a kerthelyiségek is hamar otthonra leltek a Rhône mellett. A folyópartot végre visszakapták a városlakók: a gyönyörűen kivilágított épületekben és hidakban helyiek és turisták ezrei gyönyörködhetnek a langyos nyári esteken.

Hol tartunk mi?
A szakértők és a városatyák régóta vitáznak azon, nélkülözhető-e a pesti alsó rakpart a budapesti közlekedésben. A fővárosiak kapcsolata a Dunával „testközelinek” korántsem nevezhető, hiszen a folyóparti sétálóutcák Budapest térképéről szinte teljesen hiányoznak. A Duna-part problémáján talán enyhít majd a Budapest Szíve program „Hídfőterek” projektje – ennek keretében ugyanis az Erzsébet híd környékén sétálóutcákat és kerékpársávokat alakítanának ki.

Berlin – az ezerarcú kultúrfőváros
A német fővárosban nemcsak az egykori kelet- és nyugat-berlini városrészek között érezhető a különbség, de egyedi arculata van itt szinte minden városrésznek. Az építészeti megoldások változatossága azonban egyáltalán nem zavaró: Berlinben a sokféleség is valamiféle sajátos egységet alkot. A német főváros mindemellett a kultúra fellegvára is. A város mintegy száznyolcvan múzeumnak, három operaháznak, húsz színháznak ad otthont, de virágzik az alternatív és a népszerű kultúra is. Berlin ma a kreativitás fővárosa – az a város, ahol a Beethoven-rajongók és a köztéri performance-ok kedvelői egyaránt jól érezhetik magukat.

Hol tartunk mi?
Kulturális téren Budapestnek sincs oka a szégyenkezésre – bár fővárosunk a méreteit tekintve jócskán elmarad a németekétől, a romkocsmáktól az alternatív színházakon át a nívós múzeumokig Budapesten is találhatunk kedvünkre való csemegét akár az év minden estéjére.

+1 magyar város: Európa kulturális fővárosa, Pécs
A múlt héten adták át a Pécsett, Európa kulturális fővárosában a mintegy tizenháromezer négyzetméteres alapterületű Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpontot, amely különleges formájú aulája miatt a Kaptár „becenevet” kapta. A pécsi városatyák szeretnék, ha a tudásközpont afféle „kultúrplázaként” funkcionálna, ám hogy az egyetemi könyvtárakat, előadótermeket, több száz fős konferenciatermet, könyvesboltot, kiállítóteret és egy éttermet is magában foglaló épület beváltja-e majd a hozzá fűzött reményeket, még nem tudni. A Kaptárt egyelőre csak az egyetemisták vehették birtokba – a nagyközönség sajnos csak október 22-e után „plázázhat” az új kultúrcentrumban.
Exit mobile version