VÁMOS MIKLÓS: Barátaim, ti mikor találkoztatok legutóbb?
KONCZ ZSUZSA: A te születésnapi partidon az Alexandrában.
V. M.: És nélkülem?
BORNAI TIBOR: Artisjus-díjátadásokon. Hol ő kapott, hol én, hol pedig csak ott voltunk mint résztvevők a protokolláris rendezvényen.
V. M.: Tibort milyen embernek ismerted meg?
K. Zs.: Makacs. Tudom, hogy szeret játszani az asztrológiával, én is, ő mindenesetre Kos, akiről azt szokták mondani, hogy átmegy a falon, és ő valóban ilyen. Önfejű.
V. M.: Ez igen érdekes, annak fényében, hogy valaki a következőt mondta rólad: „Koncz Zsuzsával dolgozni abból áll, hogy hozzá kell igazodni, nagyon határozott egyéniség.”
K. Zs.: Hát persze, hiszen az én bőrömre megy a dolog. Többnyire tudom, hogy mit szeretnék. Ezt Tibor mondta?
V. M.: Igen. De olyan arcot vág, mintha ő nem tudna róla.
B. T.: A gondolat ismerős, csak másként szeretem kifejezni. Azt, hogy milyen Koncz Zsuzsának lenni, ő tudja legjobban, nehéz beleszólni. Volt rá több eset, hogy megpróbáltam, amit ma már komoly hibának érzek, szinte nagyképűségnek.
V. M.: Példa?
B. T.: Írtam neki egy dalt. Biztosra vettem, hogy most arra kéne haladnia. De őneki nem tetszett. Erősködtem. Pedig tényleg ő tudja, hogy mit akar épp kifejezni. Ha a szerző nem találja el, bele kell törődnie, hogy kapufa.
V. M.: Ezek szerint zenét és szöveget írni Koncz Zsuzsának olyasfajta mesterség, mint a színészé, voltaképp egy másik ember bőrébe kellene bújni?
B. T.: Mondhatjuk így. Nagy zeneszerzők is adott énekeseknek komponáltak, már Mozart is, tudta a nevüket, ismerte a hangterjedelmüket, az alkatukat, az adottságaikat, és figyelembe vette. Egyszer írtam egy dalt Zsuzsának, és ugyanarra a zenére öt különböző szöveget gyártottam, mert nem tetszettek neki. Ez talán a Kos, én ugyanis elhatároztam, hogy addig írok újabb és újabb szövegeket, amíg el nem fogadja. A legkülönbözőbb témákról szóltak.
K. Zs.: Melyik volt ez?
B. T.: A Frédi és Irénke.
V. M.: Miről szólt az első változat?
B. T.: Nehéz fölidéznem… úgy rémlik, Pécellel kapcsolatos történet volt.
V.M.: Úgy érezted, hogy Koncz Zsuzsának épp Pécel felé kellene haladnia?
B. T.: Nem, de zeneileg vidám dal volt, azért került bele helyszínként Pécel, a hangzása miatt. Az ötödik változatban hőseink egymásba szerelmesednek, de aztán mégsem lesz belőle semmi.
V. M.: Vidám história.
B. T.: Én így vagyok vidám.
V. M.: Zsuzsa, te nem Pécelen, hanem Pélyen születtél…
K. Zs.: Ami arról híres, hogy ott született Törőcsik Mari.
V. M.: És arról, hogy ott született Koncz Zsuzsa. Tibor sült pesti. Most említek valamit, amit talán nem kéne. A felkészülés kapcsán beütöttem hármunk nevét a Google-ba. Kijött többek közt egy honlap, kik zsidók a magyar kulturális életben. Nem tudom, hogyan, ti is szerepeltek ott. Ehhez mit szól egy pélyi lány?
K. Zs.: Ezen nevet. Egyszer egy koncertemen barátaim a nézőtéren hallották, hogy a mögöttük lévő sorban azt latolgatják, zsidó vagyok-e. Az egyik barátom hátraszólt: Még nem, de már intézik!
B. T.: Én csak annyit mondhatok, mint amit Őze Lajos: Ha üldözik őket, zsidó vagyok.
V. M.: Amikor ti a rockkal (még úgy hívták: beat) eljegyeztétek magatokat, még mindenki ifjúkori bohóságként művelte, és rendes foglalkozást is választott. Zsuzsa a jogi karra járt. Mi akartál lenni?
K. Zs.: Épp tegnap beszélgettem erről valakivel, aki szintén oda járt. Hamar kiderült, hogy én mást gondoltam a jogról, kötelességtudatból csináltam. Te bezzeg elvégezted. Úgy képzeltem, talán majd nemzetközi joggal foglalkozom, ami számunkra itt a vasfüggöny mögött olyan varázslatosnak tűnt. Két és fél év múltán finoman jelezték, okosabb, ha távozom. Azt mondták, kislány, maga olyan híres már, hagyja ezt abba.
V. M.: Tibor, te regényes munkahelyeken dolgoztál, később kottamásolóként kerested a napi betevőt.
B. T.: Nem egészen. Kottagrafikus voltam. A kottamásolás kézimunka, a kottagrafikus viszont már majdnem nyomdász, nyomdafestékkel dolgozik, és kis készletekkel, amelyekben van minden jel a hangjegyektől a kulcsokig, ólomból, ami egy zeneműben előfordulhat. Én tulajdonképp kallódtam. Jelentkeztem a közgázra, a szüleim rábeszélésére, minden jel arra mutatott, hogy föl is vesznek, az Apáczaiban jelesen érettségiztem, abban a gimnáziumban 92 százalékos volt a fölvételi arány. A sors szerencsére megérezte, hogy az nem volna jó, ha fölvesznek, mert akkor én elvégeztem volna. Pedig semmi közöm a közgazdasághoz, ez azóta bebizonyosodott, ha bármilyen anyagi vállalkozásba kezdek, mindenki meneküljön. Apám a csepeli szőrmegyárban dolgozott haláláig, az igazgató odahívott, azzal a tervvel, hogy szépen minden részleget megismerek, aztán elvégzem az egyetemet, s a végén én leszek az igazgató. Két hétig bírtam. Mindenki állt a munkapad mellett, de én elég magas voltam, hogy ülve is felérjem. Szóltak, nekem is állni kell, mondtam, ez hülyeség. Utána a Corvin Áruházban lettem adminisztrátor. Végül kottagrafikus. A kottagrafikusság azért volt jó, mert azt az álmot, hogy zenész leszek, nyugodtan dédelgethettem, miközben szabadfoglalkozásúként gyártottam a kottákat otthon.
V. M.: Melyik volt az a pont, amikor beláttad, hogy föladhatod ezt a munkát?
B. T.: Nem egészen így történt. A KFT fesztiválsikere után szóltam a műhelyben, hogy gyerekek, fellépéseink lesznek, egy darabig nem jövök, de azért majd számíthattok rám. Ebben a hiszemben éltem a KFT zenekar első néhány évét. Egyszer csak a számítógépes szedés megszüntette ezt a foglalkozást. Annyira szerettem, hogy a készletem még megvan, bár néhány fontos elemet elajándékoztam belőle kottagrafikusoknak.
V. M.: Zsuzsa, énekeltél az Omega, az Illés és a Metró zenekarban, ebben a sorrendben. Érdekes, az Illés a középső, nem az utolsó.
K. Zs.: Egy szép napon mellém korcsolyázott Láng Peti a műjégen. Ő volt az akkori Omega szaxofonosa, á, te vagy az a Ki mit tud-os kislány, gyere le hozzánk.
V. M.: És mentél?
K. Zs.: Nem volt ez olyan egyszerű, többször kellett ahhoz odakorcsolyáznia. Végül akkor mentem, amikor odaköltöztünk a Várba, közel a Szentháromság téri egyetemi kollégiumhoz, ahol játszottak. Ötórai teán léptem föl. Ugyanígy hívtak az Illésbe, kaptam ötven forintot! De ők aztán két zenekarra oszlottak, az egyik a Törekvésben játszott, ahol késeltek, oda nem mentem többet. Akkor hívott a Metró. Öltönyös, kedves fiúk. Csupa angol nyelvű számot énekeltem, én csak franciául beszéltem, egy szót sem értettem belőlük. Végül az Ezek a fiatalok című film forgatásán alakult ki az a kapcsolatom az Illéssel, ami közismert, az ő magyar nyelvű számaikat énekeltem.
Arról, hogy Bornai Tibor mikor hallotta először Koncz Zsuzsát énekelni, és aztán miként alakult a munkakapcsolatuk, a legfrissebb Nők Lapjában olvashatsz!
Az eheti Nők Lapja további cikkei:
- Férfiak, akik sokat tudnak rólunk
- Kérj az angyaloktól
- Kicsit szomorkás…
- Lelki elsősegély katasztrófahelyzetben
- Tamással sülve-főve: spanyol burgonyatortilla
Előfizetnél a lapra? Itt megteheted!