Iván! Éppen hazafelé tartottam, és rosszkedvűen mentem az úton. Hallottam, újra hallottam a zenét, és láttam, szinte láttam a szemed. Igen, tudatosult bennem, hogy elmúlt, és ami elmúlt, az sose szép.
Iván! Egész életeddel azt bizonyítottad, hogy nem csak a húszéveseké a világ. Az úton még poroszkál nemde néhány korosztály. A réten mindenki talál virágot, hát legyünk jó barátok!
Iván! Igaz lenne, hogy mindenkit elfelednek egyszer, hogy örökké semmi se fáj? A régit visszasírjuk, de mással is kibírjuk, ha egyszer úgy muszáj?
Iván! Tényleg jobb ez így neked, akkor is, ha rossz, jobb ez így neked, gondot nem okoz, jobb ez így neked, akkor is, ha fáj, jobb ez így neked, bár most még szíven talál, jobb ez így neked, nem kell szerelem, jobb ez így neked, könnyen viseled, hogy akkor is, ha rossz, jobb így neked?
Iván! Valóban létezhetne, hogy felhők akadhatnak a legszebb nyári égen, aztán tovább szállnak, és minden úgy megy, ahogy régen?
Iván! Honnan a csudából tudtad, hogy érted könnyeket illik ejteni, lehet így, lehet úgy, de ha nincs is közös út, ábrándjainkban ott leszel ugyanúgy?
| Nem csak a húszéveseké a világ Aradszky László: „Milliók fogják énekelni ezt a dalomat…” |
Iván! Most már elmondhatom, hogy egy pillanatig sem hittem, hogy mások vittek rossz utakra téged, hogy a mások bűne a te hibád, hogy nem volt semmi nagyravágyás benned, hogy nem is lett volna soha talán, hiszen ennyi erővel, energiával, érzékenységgel, szeretetvággyal, és főként ilyen briliáns tehetséggel nem lehet megúszni!
Iván! Most már én is rájöttem, hogy nehéz a boldogságtól búcsút venni, most mégis indulsz tovább, sokáig nem lesz köztünk most már semmi, addig is emlékszünk rád.
Iván! Igaz lenne, hogy ez a világ sora, nincs mit tenni? És az a megoldás, hogy ilyenkor elfordítod a fejed? Fogadjuk el, hogy az ember annyit tervez, s a vége semmi nem lesz, vagy éppen, hogy csak annyi, és már abba is kell hagyni?
Iván! Túl szép volt, amit te mondtál, ahhoz, hogy így igaz legyen, de bíztunk akkor is a felgyógyulásodban, mert ugyebár 2×2 néha 5, és mindannyiunk emlékeiből előbukkan egy kislány a zongoránál, találkoznánk egy régi szerelemmel, mert nála lenni újra jó lenne, és szeretnénk bejárni a földet, mert mindannyiunknak van egy álma, minden ember boldog akar lenni, valamint meg szeretnénk hálálni az anyánknak, és tudjuk, időnként kéne lazítani! Még el se mentél, már hiányzol!
Iván! Hogy ezek mind a te, slágereidből idézett soraid, mondataid, szavaid, gondolataid, huncutságaid, vallomásaid? Igen. Pontosan. Mert tudd, hogy az elmúlt háromnegyed században részeivé váltak életünknek, beszédünknek, szóhasználatunknak, érzelmeinknek, mindennapjainknak, ünnepeinknek. A te immár városi folklórrá vált, milliókat megérintett, milliók hallgatta, dúdolta, énekelte dalszövegekbe írt, bujkáló, kicsattanó poézised, iróniád, érzelmességed, okosságod, harsányságod, szemérmességed, játékosságod és közvetlenséged.
Iván! Csoda volt a jelenléted, és titkokat vittél magaddal. Mitől volt éppen szomorkás a hangulatod, te magad lazítani, kimentél-e Óbudára, virágoznak-e az orchideák, elment-e a kicsi rózsát szedni? Életünk intim, csendes, szerelmetes titkai, és tudom, hogy ezekre már soha nem kapjuk meg a választ, hiszen nem vagyok teljesen őrült, csak csalódott…
|
|
|
|
| Találkozás egy régi szerelemmel Kovács Kati: „Egy torz mosollyal búcsút int az ember, miközben érzi, sírni volna jó…” |
A cikk nyomtatásban az eheti Nők Lapjában jelent meg.
A legfrissebb szám tartalmából:
- A rémálom vége
- Kérj az angyaloktól
- “Írj nekem egy dalt!”- interjú Koncz Zsuzsával
- Lelki elsősegély katasztrófahelyzetben
- Tamással sülve-főve: spanyol burgonyatortilla
Előfizetnél a lapra? Itt megteheted!