Új gátszakadás? Kitelepítették Kolontárt

nlc | 2010. Október 09.
Kitelepítették Kolontárt szombat reggel, mert egy újabb gátszakadástól tartanak a szakemberek. Védőgát építését tervezik, hiszen vészesen meggyengült a mostani.

Még mindig nem hárították el a veszélyt Kolontáron és Devecseren. Szombat reggel rendkívüli intézkedésekre került sor, félmillió embert telepítettek ki Kolontáron, Devecser egyelőre nincs veszélyben.  Az ajkai zagytározón már hét centiméteres repedés van, szakemberek szerint az is át fog szakadni. Most egy újabb védőgát építését tervezik, így kívánják megvédeni a kiáradó iszaptól az emberek életét és értékeit.

A helyiek körében nagy a nyugtalanság, megnőtt a fosztogatások száma, a honvédség nagy erőkkel próbálja megvédeni a lakókat és megakadályozni a bűncselekményeket.

A katasztrófavédelem szakemberei külön forgatókönyvet készítettek.

 

Exit mobile version