Kötelező biztosítással a vörösiszap károsultjaiért

Riskonline.hu | 2010. Október 29.
A Riskonline.hu biztosítási portál munkatársai Magyarországon bekövetkezett vörösiszap katasztrófáját látván úgy döntöttek, hogy az év végi kötelező biztosítási kampányban a portálon megkötött biztosítások nyereségének jelentős részét felajánlják a katasztrófa során fedél nélkül maradt honfitársaiknak.

Mint ismert, hazánk legnagyobb ökológiai katasztrófáját éltük meg 2010. október 4-én. A katasztrófa sajnos kilenc emberi áldozatot követelt és egy egész térség eddigi életét lehetetlenítette el. A romok eltakarítása és a lakóépületek helyreállítása komoly próbatétel elé állítja Magyarországot. A kár az előzetes becslések szerinti is több milliárd forintra rúg.

A Riskonline.hu biztosítási portált üzemeltető EurópaTender Kft. ügyvezető igazgatója, Schmidt Ákos így reagált a történtekre: „Borzasztó látni, hogy a 21. században ilyen szörnyűség előfordulhat Magyarországon. Mint sokakat, minket is cselekvésre sarkaltak azok a képsorok, amit a televízióban láttunk. Úgy döntöttünk, hogy az év végi KGFB kampányra korábban kidolgozott stratégiánk helyett a kampányunkat az iszapkatasztrófa miatt fedél nélkül maradt honfitársaink megsegítésére áldozzuk. Össze kell fognunk, én ebben látom a megoldást.”

 

 

A cég munkatársai úgy határoztak, hogy minden a portálon keresztül megkötött kötelező biztosítás jutalékának 10%-át felajánlják a károsultaknak. A felajánlás súlyát érzékeltetve az ügyvezető elmondta, hogy a felajánlott összeg a várható nyereségük 35-40%-a lesz.

Az összegyűlt pénzösszeget a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal együttműködve juttatja el a rászorulóknak, hogy biztosan jó helyre kerüljön felajánlásuk.  

Arra a kérdésünkre, hogy a honlapjukon szerződést kötő ügyfeleknek milyen plusz terhet jelent, hogy a kötelező biztosításukkal támogassák a bajba jutottakat Schmidt Ákos elmondta, hogy szolgáltatásuk díjmentes, ezért az ügyfeleknek semmilyen többletköltséggel nem jár, ugyanis a jutalékot a biztosítóktól kapják. Továbbá felhívta a figyelmet, hogy a díj összehasonlító kalkulátorukkal bárki megtalálhatja a számára legkedvezőbb biztosítást, illetve megjegyezte, hogy az összes biztosítási alkusz kalkulátorán ugyanazt az összeget számíthatja ki gépjárműve biztosítási díjára, ugyanis minden alkusz a biztosítók által megadott tarifákkal dolgozik.

 

 

Exit mobile version