Bárkiből lehet boszorkány

I.K. | 2010. November 10.
Gondolta volna, hogy itthon legalább 12 ezer boszorkány él? Ha nem is röpködnek éjszakánként seprűn, de az biztos, hogy a barátnőiknek ki tudják vetni a kártyát.

A Magyar Boszorkányszövetség 1986 óta működik, jelenleg mintegy 12 ezer tagja van, a szövetség szakrális vezetője Abafi Cézár.

Nincs felvételi, bárkiből lehet boszorkány, csak alapfokú ezoterikus ismeretekre van szükség. Az alaptanfolyamon a cigánykártyából jóslást sajátítják el, a tanulókat arra ösztönzik, hogy hallgassanak a megérzéseikre.

A pszichológusok is szeretik a kártyát

A boszorkánytanfolyamon, egészen pontosan a kártyajóskurzusokon mindenféle korosztályú és végzettségű személy megfordul. Akadnak praktizáló pszichológusok is, akik tarottanfolyamra járnak, és a munkájukhoz használják a kártyát.

Sok asztrológus is szívesen erősíti meg elemzését kártyával. Ha bizonytalan abban, amit lát a horoszkópban, akkor megkér egy kártyavetőt, hogy az adott témával kapcsolatban vessen kártyát. Ha az elhangzottak megegyeznek azzal, amit az asztrológus a horoszkópban lát, akkor bátran elmondja az ügyfelének. Ha nem, akkor kezdi elölről a horoszkóp elemzését.

Pénzért vagy ingyen?

Abafi Cézár elmondta, hogy a cigánykártyakurzus elvégzése után sokan már nem vesznek részt a többi előadáson, hanem azonnal elkezdik tevékenységüket… Pedig a tanfolyamon oktatják még a szellemidézést, szerelmi kötést, rontáslevételt és a reinkarnációs visszavezetést is.

Vannak boszorkányok, akik pénzért végzik tevékenységüket, mert azt mondják, hogy ez a hivatásuk, míg akadnak olyan boszorkányok is, akik nem kérnek pénzt, mert úgy gondolják, hogy aki anyagi ellenszolgáltatás fejében jósol, átkoz, asztalt táncoltat, azt előbb-utóbb magára hagyja ez a különleges adottsága. Ők úgy gondolják, nem elég elvégezni egy tanfolyamot, valami plusznak is kell lennie az emberben, amitől a kártyalapok „megszólalnak” és elárulják az illető jövőjét.

Mi mindent tud egy boszorkány?

igézés:

Boszorkányos rontás, szóval járó hatalom. A boszorkánynak még a szeme is igéz, vagyis inkább ront.

ráolvasás:

Az igézés ellentéte. A ráolvasással jó dolgokat lehet kívánni.

kötés:

Gonosz praktika. Ha a rontás megköttetett, csak a kötő oldhatja fel.

 

A boszorkányság alapja a pogány hiten alapszik. A kereszténység korai időszakában az egyház ellenségeinek számítottak, a természeti vallás követői ugyanis nem tértek át az új vallásra.

Valóságos hadjárat indult a boszorkányok ellen, megvádolták őket, hogy varázslataikkal az állatokat terméketlenné teszik, a termés elpusztításában is mesterkednek, és a sátán javára munkálkodnak.

VIII. Ince pápa bullát adott ki a boszorkányság ellen, azután teljes hatalmat adott az inkvizítoroknak a perbefogásokra.

Becslések szerint a boszorkányüldözések idején, a 15. és a 18. század között kilencmillió nőt, férfit és gyermeket végeztek ki vagy kínoztak halálra a hamis vádak bűvöletében. Persze nem mindegyikük volt pogány.

A Nők Lapja Ezotéria legújabb, 2010. október 30-án megjelent számában izgalmas dolgokat olvashat a boszorkányságról, a világ leghíresebb-hírhedtebb boszorkányáról, valamint Jeanne d’Arcról, Frabatóról, Marjai Juditról, interjút olvashat Bangó Margittal, elvisszük a Budapest belvárosában található boszorkánymúzeumba, és bemutatjuk, hol virágzik a boszorkányturizmus.

 

 

 

Cikkünk az eheti Nők Lapjában jelent meg. 

A legfrissebb szám  tartalmából:

Ha előfizetnél a lapra, itt megteheted!

 

Exit mobile version