Forradalmi megoldás ádáz bűnözők ellen

Különvélemény | 2010. November 12.
Hogyan hat a rohanó világra a komolyzene? Egy friss kutatás eredményei szerint még a legelszántabb bűnözőket is képes eltántorítani a társadalomellenes cselekedetektől. A hírt Peller Mariann kommentálja.

A hír: Komolyzenével a bűnözők ellen
Komolyan visszavetette a garázdaságot és a bűnözést a komolyzene Új-Zéland második legnagyobb városa, Christchurch központjában. Míg tavalyelőtt hetente átlagosan 86 társadalomellenes esetben intézkedtek a város központi bevásárlóközpontjában és környékén, az idén mindössze heti kettőben. A nyugalom olyan klasszikusoknak köszönhető, mint Mozart. A művek az épületegyüttes kültéri hangszóróiból áradnak. Még csak komoly hangerőre sem volt szükség a garázdák elűzéséhez, a kultúra visszafogottan is megtette a magáét. A komolyzenei kísérlet éppen egy évvel ezelőtt kezdődött. (MTI)

 

Különvélemény Peller Marianntól
Közhely, éppen ezért pláne igaz, hogy rohanó világban élünk. Ritkák a nyugalomban töltött, magunkra fordítható pillanatok, percek vagy legjobb esetben órák. Mi is a szerelmemmel hétvégéről hétvégére élünk, várjuk, hogy két egész nap szinte csak a miénk és a pihenésé legyen. Merthogy nálunk egy átlagos nap fél ötkor kezdődik, irány a rádió, onnan tízkor, mintha kilőttek volna, irány a város általában valamelyik legtávolabbi pontja, egy forgatási helyszín, mondjuk a Megasztár-ház – interjúk készülnek a Nők Lapja Café Tévének. Utána néhány óra szinkron, aztán még egy edzés, egyik helyről a másikra száguldva, keresztül-kasul a városon, csak el ne késsek! Majd nyolc körül némileg lemerült aksival, kissé feszülten – amiért még készülnöm kell a reggeli adásra, és persze jó lenne összeütni valamit vacsira is, továbbá ma még nem hívtam a családot, és vannak páran, akik egyéb elintézendő ügyekben a hívásomra várnak, és megígértem, hogy este visszacsörgök, amint végeztem – bekúszom egy taxiba, hogy minél hamarabb haza érjek. (Mi lesz, ha majd a gyerekekről is gondoskodni kell…?)

A taxisofőr morcosnak tűnik, legalábbis feltűnően csendes. Harmincöt körüli, tar fej, szigorú, sötét pulóver. Mondom a címet. Biccent. Lassan elindulunk. Nem kapkodja el. Nem merek szólni, hogy ha lehet, siessünk. Komótosan a rádió felé nyúl. Bekapcsolja. És én kezdek mindent érteni. Debussy szólal meg, kellemesen, lágyan, szinte elringat, árad a zenefolyam. Nézem a rohanó várost a sötétben, vibráló, villogó fények cikáznak, persze mi állunk a dugóban, mindenki ideges, rohanna haza, alig várja, hogy letehesse a lantot, de az autóban béke és nyugalom ölel, elcsitul az agyam. Elképesztően jó ez a „klip”, soha ilyen kellemesen nem utaztam. Mire hazaértem, minden a helyére került, meg volt a pontos terv az este további részére, és úgy éreztem, hogy van energiám is mindent megcsinálni, talán még nehezemre sem fog esni. Fizettem.
– Mindig klasszikusokat hallgat? – kérdeztem.
– Mindig – mosolyodott el. – Még soha senki nem szállt ki idegesen a taximból, beleértve a bulizó, kapatos ifjakat az éjszakában, akik elsőre inkább tuc-tucot hallgattak volna.
– El is hiszem! Minden jót, remélem, még találkozunk!
– Kellemes estét, jó pihenést! – búcsúzott.
Kellemesen is telt az estém. Azóta van az MP3-amon néhány klasszikus is. A legjobb nyugtatószer, mindenkinek ajánlhatom. Nyugodt, stresszmentes napot mindenkinek!

Exit mobile version